10. fejezet

 

10. fejezet

Fordította: Shyra

NOAH

A csapat kezdett nyugtalankodni. Nem kellett volna idejönnöm. Tudtam, hogy önző szemétláda voltam, de amikor nem tudtál szabadulni egy nő emlékétől, akkor el kellett altatnod ezeket a szellemeket, mielőtt továbbléphetsz. És ezért jöttem ide. Úgy terveztem, hogy addig használom a testét, amíg az iránta érzett éhségem le nem csillapodik, aztán elmegyek. Ahogy mondtam, egy kibaszott önző szemétláda. Most ott volt egy holttest, valaki, akit ismert. Az első gondolatom az volt, hogy kapcsolatban állt velem. Nem mehettem el, amíg nem voltam biztos benne, hogy ez csak egy véletlen erőszakos eset volt. Az életem természetéből fakadóan semmi sem az, aminek látszik, és ha valamit a látszat alapján veszünk, az akár a halálunkba is kerülhet. Zeke megnézhette a holttestet, mielőtt a zsaruk eltakarították. A vágások szándékosak voltak, de sietősek; nem olyan ember munkája, aki élvezettel vágott.

Amikor tegnap este meghallottam a sikolyát, azt a hangot soha nem fogom elfelejteni. Hogy honnan tudtam, hogy ő volt az, arra nem is akartam gondolni. A gondolat, hogy ő is lehetett volna a penge másik végén, gyilkos érzéssel töltött el; a dühöm levezetése a múltam egy szelleme ellen irányult. Isaac.

Hat évvel ezelőtt meghaltam. Hat golyót kaptam. Az orvosoknak valahogy sikerült visszahozniuk és megmenteniük a szánalmas seggemet. Miután felépültem, a következő néhány évet azzal töltöttem, hogy levadásszam azt a rohadékot. Nyomot hagyott maga után, gyilkolt, csak azért, hogy gyilkoljon. Ha ő lett volna az, aki megölte volna azt az embert, nem siette volna el a dolgot. Így hát maradt a kérdés, hogy ki a fasz ölte meg a hajléktalant és miért?

Hiányoztam neki. Ezeknek a szavaknak nem lett volna szabad úgy felkavarniuk, mint amennyire tették, de már az első pillanattól kezdve a bőröm alá bújt, amikor megláttam őt a gyümölcsös standnál állni. Már nem voltam Kace. Az élettörténetem megölte őt, és mégis, a lány közelében éreztem valamit abból, amit ő érzett. Egy kis nyomozásra volt szükségünk, hogy kiderítsük, mi volt az a tegnap esti szarság, és volt még egy kis befejezetlen ügyem egy temperamentumos vörös hajúval.

Besétáltam a szállodába, ahol Miss Blakeley barátja a recepciót vezette. Valakinek a térdére kellett volna fektetnie azt a nőt, méghozzá többször is. Nem kerestem munkát, de ismertem néhány embert a csapatomból, akik szívesen beugrottak volna. Amikor utoljára láttam, szinte térdre rogyott. Ma úgy nézett rám, mintha valami csatornából előmászott valami lennék.

És nem is köszönt nekem. Mindig üdvözölt, általában a szempillái rebegtette, vagy lassan megnyalta az alsó ajkát.

– Miss Doyle. Szeretném ellenőrizni az üzeneteket.

Olyan erővel nyomta a kezembe a papírokat, hogy a karom egy kicsit visszarándult.

Általában azt a benyomást keltette, hogy széttárná a lábát előttem, ha ujjal hívogatnám. Ma úgy tűnt, mintha ő akarná az ujját mutatni nekem.

Elhessegettem őt a gondolataimból, és átnéztem az üzeneteket. Reméltem, hogy lesz egy Willow-tól a múltkori éjszaka után, de a tegnap esti események miatt más dolgok jártak a fejében. Itt volt az ideje, hogy újra rám irányítsa a figyelmét. Engem akart; ezt nem tudta eltitkolni. A nő szenvedélyes volt. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen érzéki energia lakozik benne. Alig vártam, hogy újra szabadjára engedjem.

– Csak elpazarolod a kibaszott tehetségemet – sziszegte Snake a telefonba. Világklasszis nyomolvasó volt, gyorsabban le tudott vadászni valakit, mint egy kibaszott véreb, így az a tény, hogy a képességeit egy olyan nőn használta, akiben még örömet sem talált, még savanyúbbá tette az amúgy sem túl napos kedvét.

– Legközelebb, ha Mexikóban járunk, kifizetem a számládat Fionánál. – Snake kedvenc bordélyháza.

– Sokba fog ez neked kerülni. A rakparton van, de furcsán viselkedik.

– Hogyhogy?

– Körbe-körbe néz, mintha ideges lenne.

Nem volt ismerős számomra az a mélységes érzelem, ami végigfutott a gerincemen. – Követik őt?

– Rajtam kívül senki, és kizárt, hogy tudja, hogy ott vagyok. A tegnap este után okos dolog, hogy ideges legyen.

Igaza volt.

– Hallottam a parti őrség rádióján, hogy megtalálták egy másik jacht darabjait. Ez két évvel ezelőtt tűnt el. A Turks-szigetről indult.

A vágy háttérbe szorult. Az elmúlt néhány évben a Karib-tengeren eltűnt jachtok hada volt, és ez a jelenség azért jelentett problémát, mert a parti őrség egységei megszaporodtak azokon a területeken, ahol mi vadásztunk, ami azt így megnehezítette. Még furcsább volt, hogy amikor a parti őrség átkutatta azokat a területeket, ahol a jachtokat utoljára látták, nem találtak semmit. És amikor évekkel később megtalálták őket, mérföldekre voltak az útvonaltól.

– Szólnunk kellene Miguelnek. Talán észrevesz valamit a sémában, amit mi nem veszünk észre. – Miguel volt az, aki mindent megtanított Snake-nek, amit tudott. Éppen akkor szúrtam ki őt, a tömegben megbújva, de a haja miatt nem volt nehéz észrevenni. A haja a feje tetején volt összefogva, de egy hosszú, göndör szál kiszabadult, és úgy nézett ki, mintha tűz nyaldosná a csupasz hátát.

– Meg lesz – mondtam Snake-nek.

– Megyek, keresek valami ennivalót, aztán megebédelek.

A telefonomat a zsebembe csúsztattam, de a szemem Willow fehér rövidnadrágos fenekén volt. Ha már a harapnivaló jött szóba. Szívesen megharapdálnám azt a segget. Na meg az a rágógumirózsaszín felső. Nem volt rajta melltartó. Nem tudtam nem gondolni a pompás melleire. Olyan könnyű lenne a kezemet a felső alá csúsztatni, játszani a mellbimbóival, mielőtt kibújtatnék egyet, hogy megkóstoljam. A farkam megduzzadt a gondolatra. Igen, még mielőtt a nap véget érne, hallanám Willow nyögését. A nap egyre jobbnak tűnt.

Megállt, kezével eltakarta a szemét, miközben a siklóernyős párt figyelte; valószínűleg a mi utunkra gondolt. Konkrétan arra gondoltam, hogy az ő édes testét az enyémhez szorítom. Valaki belé futott, és a figyelme arra terelődött, aki majdnem feldöntötte, majd rám siklott. A tekintetünk összekapcsolódott, az ajkaim már azt a vigyort formálták, amiről tudtam, hogy szereti, de a vonzalom enyhe pírja helyett, ami az arcán feltűnt, inkább elfordította a tekintetét. Egy pillanatig azt hittem, szemérmesen játszik, és baszakodik velem, de ez felizgatott. És mivel a vérem délre süllyedt, egy percbe telt, mire rájöttem, hogy nem szemérmesen játszik, hanem menekül előlem. Mi a fasz?

A helyzet abszurditása nem hagyott nyugodni. Egy nőt hajkurásztam; még soha életemben nem hajkurásztam nőt. És ez a nő, akit a múlt éjjel úgy keféltem volna meg, ahogy csak akartam. Megdugtam; nyolc évvel ezelőtt egy egész éjszakát töltöttem vele, és most úgy kerülgetett, mintha pestises lennék. Egy turistacsoport mögé ragadt, így megkerültem őket, hogy elvágjam az útját.

– Miss Blakeley. – Erőfeszítésbe került, hogy megformáljam a szavakat Noah kulturált hangján.

Megesküdtem volna, hogy azt mormolta, hogy francba, mielőtt felém fordult és elmosolyodott. – Noah. Helló.

Noah, nem Kace. Volt egy olyan érzésem, hogy ez a megkülönböztetés tőle jelentőséggel bír.

– Hogy vagy? A tegnap este biztos sokkoló lehetett.

– Ahhoz képest jól vagyok.

Nem nézett rám. A vállamra, az arcomra, az ajkamra nézett, még a farkamra is rápillantott, de nem akart a szemembe nézni.

– Valami baj van?

A nyugtalanság eltökéltséggé változott, ahogy azok a zöld szemek az enyémbe mélyedtek. – Te vagy Kace?

– Nem.

A szemei összeszűkültek. Nem hitt nekem. – Nem?

– Nem.

Aztán hátralépett egy lépést, és tekintete lassan végigvándorolt a testemen. – Gondolom, hogy te nem ő vagy. Ő dögösebb volt.

Most én húztam össze a szemeim. Én voltam ő, és mégis olyanok voltak ezek a szavak tőle, mintha gyomorszájon vágtak volna. Nem igazán tudnám megmondani, milyen érzés volt, hogy magamhoz hasonlítanak, és alulmaradok. Kurvára ki voltam akadva, még akkor is, ha az egész gondolat nevetséges volt.

Megcsóválta a fejét. – A minap történtek után ő jut eszembe, amikor veled vagyok. – A szempilláin át nézett rám. – Nem tehetek róla, de összehasonlítalak vele, és... nos, sajnos azt kell mondanom, hogy alulmaradtál.

Próbáltam nem mosolyogni. Harcias volt, pont olyan, mint amilyenre emlékeztem. Ekkor vettem észre a nyakában lévő láncot. Odanyúltam, és tudtam, mit fogok találni: a gyémánt Jolly Rogert[1], amit én küldtem neki.

– Ez tőle van. Tiszteletből levettem aznap este, amikor elmentünk, de általában sosem veszem le.

A tekintetem az arcára vándorolt. Várakozva tanulmányozott engem. Egy hajszálnyit sem engedtem. Minél kevesebbet tudott, annál jobb. A düh áradt belőle. – Csodálatos volt. Olyan férfias. – Közelebb hajolt. – Bár azt kell mondanom... – Olyan közel lépett, hogy a természetes illata körülvett. A farkam megkeményedett. – A farkának volt egy kis görbülete, nem tudta egyenesen tartani a kicsikét. De ennek ellenére azonban ötös volt az igyekezete, és haver, volt kitartása. Egész éjjel tudta csinálni.

Alig bírtam nem nevetni. – A görbe farkával?

Végigfuttatta a nyelvét a felső ajkán. – Nem lehet mindent megkapni. – A tekintete lefelé vándorolt a farkamra, és elidőzött rajta, mielőtt visszasiklott volna az arcomra. – Kár, hogy sosem fogom megtudni, hogy te vagy-e a kivétel... a teljes körű szolgáltatás. – Az ajkába harapott. – Ha érted, mire gondolok.

Kibaszottul csodálatos volt. Annyira csábító volt, hogy rávilágítsak a blöffjére, a térdemre fektessem, és alaposan elfenekeljem, aztán eszméletlenül megdugjam. Ehelyett hátraléptem egy lépést. Nem én voltam Kace. Többé már nem, és az a férfi, aki most voltam nem kötődhetett hozzá, kurvára nem volt okos dolog. Akartam őt, és meg is fogom kapni, de neki kell hozzám jönnie.

– Ha valaha is kedved támadna egy kis szórakozásra, tudod, hol találsz meg.

Azok a zöld szemek hevesen villogtak, mintha indulat izzott volna bennük. Elsétáltam, mielőtt elvetettem volna az óvatosságot, és átdobtam volna a vállamon, mint egy ősember. Abban a percben elég ősi érzések ébredtek bennem, hogy úgy is viselkedjek.

WILLOW

A hullámok a partnak csapódtak, az akvamarin színű víz fehéren habzott, mielőtt visszahúzódott. A homok sötétebb volt ott, ahol a víz apadt; madarak kergették a vízvonalat a hullámokkal együtt érkező kis halak után. Warren szeretett itt lenni. Nem gyakran jött a nyaralóba, de volt néhány alkalom, amikor meggyőztem, hogy csatlakozzon hozzám egy vacsorára a parton és az arca, amikor az óceánt nézte, olyan nyugalmat sugárzott. A helyi hírekben korábban azt mondták, hogy a zsaruk még mindig nyomoznak, ami azt jelentette, hogy fogalmuk sincs, ki és miért bántotta Warrent. Jó ember volt, és nem volt semmije, amire bárki is vágyott volna, akkor miért ölte meg valaki? Szörnyen elszomorított és kibaszottul felbosszantott. Még ha határozottan tagadtam is Zoe előtt, Warren halálának és Noah érkezésének időzítését nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor Noah éppen ott volt; nem túl bűnözői elme, hogy egy sztriptízbárba járjon, pont az utca végén attól a helytől, ahol lerakta a holttestet, akit épp az imént ölt meg. Még akkor is ott maradt, amikor a zsaruk megérkeztek, az egész társasága is. Egyszerűen nem hittem, hogy bármi köze van hozzá.

A korábbi beszélgetésünk nem ment ki a fejemből. Nekem volt igazam, és ő is tudta, de itt volt, és én nem akartam még több időt elvesztegetni. Eleget vesztettünk már. Felhívtam az üdülőhelyet.

– Noah-val szeretnék beszélni a 354-es szobában.

– Ki keresi?

– Willow.

Volt egy kis szünet, mielőtt a mély hangja felcsendült a vonalban. – Willow. – Tetszett, ahogy a nevem érzékien csengett a szájából. – Remélem, hogy a hívásod azt jelenti, hogy újra látni akarsz.

– Igen.

A helyeslő morgása forróságot árasztott szét a testemben. – Hétkor érted megyek.

– Készen leszek.

– Este találkozunk, Willow.

– Noah?

– Igen, édesem?

Nem volt gyönyörű, ahogy Cancúnban hívott, de ugyanolyan jó volt. – Tudom, hogy te vagy Kace, de nem tudom, miért nem ismered be.

Nem válaszolt.

Csalódott voltam a makacssága miatt, de itt volt. Bármi is volt az oka, itt volt velem. Így hát hozzátettem: – Sajnálom, hogy elpazaroltam egy napot.

– A napnak még nincs vége. Este találkozunk.

Amint letettem a telefont, lezuhanyoztam, megborotválkoztam, és végigcsináltam az összes többi női rituálét, igazán remélve, hogy az erőfeszítés nem hiábavaló.

Pontosan hétkor érkezett, fekete nadrágban és szénszürke ingben; a vállának és karjának körvonalai a pamutból gyönyörűen kirajzolódtak. A tekintete végigvándorolt a testemen, és libabőrös lett a bőröm.

– Gyönyörű vagy. – Nem voltam benne biztos, hogy ki lepődött meg jobban a megjegyzésén, mert őszintén meglepettnek tűnt, hogy ezt mondta. – Készen állsz?

– Igen. – A táskámért nyúltam, mielőtt követtem volna, és bezártam az ajtót.

– Hová megyünk? – kérdeztem, miközben tartotta nekem az autó ajtaját, majd beült a volán mögé.

– Egy másik üdülőnek van egy fantasztikus étterme. Gondoltam, előbb megetetlek.

Előbb? És mi következik utána? Reméltem, hogy ő lesz a második. – Jól hangzik, éhes vagyok.

Sokkal nagyobb volt a lelkesedés, mint amennyit a kérdés megkövetelt volna, de jelen pillanatban máshol jártak a gondolataink, az enyémek akörül forogtak, hogy ő meztelenül van, és mélyen bennem.

– Az arcod nagyon kifejező. – A hangja elmélyült, és azzal, ahogy ezt mondta, pontosan tudta, mire gondolok.

Én is megerősítettem, amikor azt mondtam: – Rád gondoltam meztelenül. – Ő volt Kace, tudtam, hogy ő Kace, ezért nagyon őszinte voltam.

A hűvös külseje csak egy másodpercre ingott meg, ahogy a tekintete rám siklott. Vágy és meglepetés nézett vissza, amikor azt mondta: – Örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen.

Nem válaszoltam, mivel már az este második részét képzeltem el, amikor remélhetőleg megismétlődik életem legjobb szexuális együttléte.

Elértük a szállodát, kéjes gondolataim háttérbe szorultak a kilátás miatt. Még sosem jártam itt, és öcsém, mit hagytam ki. – Micsoda hely.

– Az étterem erre van.

A konyhából érkező illatoktól megkordult a gyomrom.

A könyökömnél fogva vezetett be az étterembe. Még soha senki nem érintett meg így, még ő sem nyolc évvel ezelőtt. Olyan volt, mintha meg kellett volna érintenie, pedig nem volt rá szükség. Nekem tetszett, nagyon is.

Már vártak minket; egy csendes, óceánra néző asztal várt. Miután leültünk, bort töltöttek, miközben tanulmányoztuk az étlapot.

Miután felvették a rendeléseinket, Noah figyelme rám terelődött. – Örülök, hogy hívtál, de ettől függetlenül elmentem volna érted.

A testem bizsergett. – Tényleg?

– Igen.

– Mit tettél volna, ha nem akarok veled tartani?

– Nagyon meggyőző tudok lenni.

Ebben egy pillanatig sem kételkedtem.

– Honnan ismerted Warrent? A kinézetéből ítélve hajléktalan volt.

– A Wall Streeten dolgozott, kényszerszabadságra jött ide, és összeomlott. Az összeomlása után itt maradt. Jobban szerette az utca egyszerűségét. Minden reggel együtt reggeliztünk. Nem tudom elhinni, hogy valaki ezt tette vele. Ártalmatlan és kedves volt.

– A zsaruknak van valami nyomuk?

– Nem. Még sosem történt itt ilyen szörnyűség. Azt hiszem, a rendőrségünknek egy kissé meghaladja a tudáskörét. És nem hibáztatom őket. Bárki is tette ezt, az egy szörnyeteg volt.

– Biztosan csodálkozol az időzítésemen... én is új vagyok itt.

– Megfordult a fejemben a gondolat. Gondolom, hogy képes vagy erre? Igen, de egy olyan valakivel, mint Warren, nem.

Gondolt valamire, de nem mondta ki. Kíváncsi voltam, hogy folytatja-e a színjátékot, ezért megkérdeztem: – Említetted, hogy a beszerzések terén dolgozol. Ez pontosan mit jelent?

Egy percig tanulmányozott, majd egy kicsit közelebb hajolt hozzám. – Teljes nyíltsággal. Nem vagyok benne, de ezt már tudod.

Esküszöm, hogy a szívem olyan hevesen kalapált, hogy meg kellett hallania.

Elvigyorodott, még egy kicsit önmarcangolónak is tűnt. – Egyszer régen valaki kalóznak nevezett.

Könnyek szöktek a szemembe, de visszafojtottam a zokogást. – Te vagy Kace.

– Igen.

Megdöbbentett, hogy hallom, ahogy megerősíti azt, amit már tudtam, ezért nem tettem fel a számtalan kérdésemet, hanem egyszerűen megkérdeztem: – Hogy szólítsalak, Noah-nak vagy Kace-nek?.

– Noah.

– Honnan jött a Kace?

– Kace Noah Mayes.

– Ah. – Lenéztem, és megtöröltem a szemem, miközben azon igyekeztem, hogy a torkomban lévő gombóc ellenére megszólaljak. – Miért a színjáték?

– Majd később elmagyarázom. Erre az éjszakára már régóta készülök. Szándékomban áll teljes mértékben kiélvezni.

Túlterheltnek éreztem magam, a pohár boromért nyúltam, és ittam egy jókora kortyot. Engem figyelt.

– Kék volt a szemed.

– Színes kontaktlencse.

– A tetoválás új.

Halvány reakciója volt csak erre, de határozottan volt.

– És másképpen is beszélsz. Még mindig a tengereken vadászol?

– Igen.

– Már nyolc éve, biztos jó vagy abban, amit csinálsz. Nem gondoltam volna, hogy a kalózok ilyen hosszú életűek.

Finoman, de tagadhatatlanul összerezzent, mielőtt azt mondta: – Bölcsen választjuk meg a célpontjainkat, olyan embereket, akiknek van vesztenivalójuk vagy takargatnivalójuk.

– Vagyis?

– A férfi három asztallal arrébb.

Odapillantottam a férfira, aki egy nővel ült, aki egyértelműen rajongott érte, de a férfi folyton az óráját nézte. Az arckifejezése unalomról árulkodott. – Gondolom, a nő születésnapja vagy az évfordulójuk van – kötelező vacsora a feleségével –, de alig várja, hogy visszatérjen a szeretőjéhez. – Közelebb hajolt. – Az óra, amit visel, körülbelül tízezer dollárba kerül, az öltönye is körülbelül ugyanennyibe. A nő ruhája konfekció, az órája Timex, de fogadni mernék rá, hogy a szeretője dizájnerruhát visel. Legalább egy gyerekük van, de egy ilyen embernek akkora az egója, mint egy kibaszott ház, úgyhogy valószínűleg többször is felcsinálta a feleségét, hogy bizonyítsa a férfiasságát.

– Honnan tudod, hogy van egy gyerekük?

– A nőnek van egy kis büfiztetésre emlékeztető folt a vállán.

Odapillantva, igaza volt.

– Honnan láttad ezt?

– Ez a dolgom. A férfi a célpont. Rengeteg pénz, és ráadásul egy seggfej.

– Szóval olyan vagy, mint egy modernkori Robin Hood.

– Nem, ő elvett a gazdagoktól és adott a szegényeknek. Én megtartom.

Olyan könnyedén beszélt a lopásról, a bűncselekmények elkövetéséről. – Voltál börtönben?

– Nem.

– Rosszabb, mint a börtön?

– Majd később megbeszéljük.

Ez azt jelentette, hogy igen. – Hogy válik valaki kalózzá?

Gondolataiba mélyedve forgatta az italt a poharában. – Nem annyira elhatározás, mint inkább szükségszerűség. A szüleim meghaltak, amikor még nagyon kicsi voltam. Nem volt más családom, így bekerültem a rendszerbe.

Megfájdult a szívem. – Milyen kicsi voltál?

– Alig több mint egy éves.

– Gondolom, nem fogadtak örökbe.

– Nem, és nevelőszülők sem.

– Mennyi ideig voltál a gyermekotthonban?

– Tizennégy évesen hagytam ott.

– Otthagytad?

– A gyermekotthonok rosszabbak, mint a börtönök. A legrosszabbat szítják az emberekben, már csak a természetüknél fogva is... a nemkívánatos küzdelmet azért, hogy lássák őket, hogy észrevegyék őket, hogy kelljenek valakinek. Alacsony voltam a koromhoz képest, így sokszor szétrúgták a seggem, és mire tizennégy éves lettem, elegem lett.

– Hová mentél?

– Az utcára. Sokat tanulsz az emberi fajról, amikor az életed a nagylelkűségük vagy a kegyetlenségükön múlik. Olyan sokan szeretnek úgy tenni, mintha törődnének veled. Vannak a kis jótékonysági adománygyűjtéseik, amelyeket leírnak az adózáskor, de az igazság az, hogy a legtöbbjüknek könnyebb szemet hunyni, mint segítséget nyújtani. Ha olyan környezetben nősz fel, ahol csak az erősek maradnak életben, akkor elég gyorsan megtanulod, hogyan legyél erős. – Kemény tekintete rám szegeződött. – Félreértés ne essék, nem mindenki volt olyan faszfej, mint az ott. Én a környezetem terméke vagyok, és az egyetlen célom a túlélés. Bármit megteszek, hogy a felszínen maradjak. Nem vagyok modernkori Robin Hood. Ugyanannyit vettem el jó emberektől, mint a rosszaktól.

A szemem könnyek égették, ha arra gondoltam, hogy elvesztette a családját, intézetbe kényszerült, ahol egyedül kellett boldogulnia, vagy az utcán élő fiatalemberre, akit figyelmen kívül hagytak. Most már férfi volt, és választhatta volna, hogy más legyen, hogy felülemelkedjen a ráerőszakolt ocsmányságokon, de ehelyett tovább éltette azokat, úgy döntött, hogy a baj részévé válik.

– Mire gondolsz? – kérdezte.

– Semmire.

– Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz.

– Lehet, hogy nekem könnyű ezt mondani, mivel nem tapasztaltam meg az élet csúnya oldalát, de te éppen ezt a rútságot állandósítod.

– Nálam jobb ember kell ahhoz, hogy megváltoztassa a világot. Én csupán megtanultam, hogyan kell túlélni.

– Miért mondod ezt nekem?

– Mert azon a napon Cancúnban láttam, ahogy ananászt vettél egy éhező kislánynak, és megmentetted a seggem, amikor üldöztek. Tapasztalataim szerint az olyan emberek, mint te, ritkák. – Közelebb hajolt. – És messze te vagy a legjobb dugás, amiben valaha részem volt.

Figyelmeztetés áramlott át rajtam. Az együtt töltött időnket nem neveztem volna dugásnak. Sokkal több volt annál, de megtartottam magamnak a véleményemet.

Megérkezett az ételünk, és hálás voltam, mert nem voltam biztos benne, hogy mit érzek azzal kapcsolatban, amit rólunk mondott, a szavainak érzéketlensége miatt. A férfi, akit nyolc évvel ezelőtt ismertem meg, elbűvölő, szenvedélyes és veszélyes volt a maga zsivány módján. Az előttem álló férfi jóképű, elegáns és hideg volt. Ahogy korábban, most is megfontoltan evett, de az utcán felnőve valószínűleg több mint elégszer maradt étel nélkül. Egyedül nőttem fel, de sosem aggódtam a biztonságom miatt. Soha nem aggódtam az étel miatt. Odanéztem, amikor a férfi és a felesége felálltak, hogy távozzanak. Valószínűleg soha nem volt olyan napja, amikor bármit is nélkülözött volna. Vajon ránézne egy éhező gyerekre az utcán? Nem valószínű. Helytelen volt, de megértettem Noah gondolkodását. Egy részem még egyet is értett vele.

– Sajnálom, hogy elvesztetted a szüleidet.

Felkapta a fejét, de az arckifejezése kiolvashatatlan volt.

– Elnézést. Ki kell mennem a mosdóba. – Felállt, ahogy én is felálltam, és tudva, hogyan nőtt fel, el kellett gondolkodnom azon, vajon hol tanulta a jó modort. Átvonultam az éttermen, miközben könnyek gyűltek a szemembe. Fájt a szívem. Soha nem gondoltam volna, hogy annak a férfinak, akivel nyolc évvel ezelőtt olyan rövid ideig találkoztam, akivel most szemben ültem, ilyen szörnyűen indult az élete. Dühös voltam a szüleire, amiért elhagyták, a nevelőotthonra, amiért nem védték meg a rájuk bízott drága lelket, és minden felnőttre, akivel összefutott az utcán, és aki nem kínált neki meleg ételt. És még én hittem azt, hogy az én gyerekkorom nehéz volt, micsoda vicc.

Eljutottam egészen a mosdóhoz vezető félreeső folyosóig, amikor egy kéz megragadott. Tudtam, hogy Noah az, mielőtt maga felé fordított volna, és hátranyomott a falnak.

Az arcomat tanulmányozta, hüvelykujjával letörölte a könnycseppet, ami elszabadult, hogy végigguruljon az arcomon.

– Miért sírsz?

Nem tudtam megállítani őket; szabadon hullottak, miközben lehajtottam a fejem, hogy elrejtsem őket. Megérintette az állam, és felemelte a fejem. – Willow?

– Én segítettem volna neked.

Soha nem felejtem el, ahogyan akkor rám nézett, nem csak áthatóan, hanem mintha keresett volna bennem valamit, amit igazán meg akart látni. – Egyszer megtetted.

Azt akartam, hogy megcsókoljon. Soha életemben nem akartam még úgy érezni valakinek az ajkát az enyémen, és az ízét a nyelvemen, mint abban a pillanatban. Még hozzá is préselődtem, megdöntöttem a fejem, és szétnyitottam az ajkaimat. Sötét szemei a számra vándoroltak, és láttam, hogy éhség ég a szemében. Előrehajolt, lehajtotta a fejét, de a szám helyett az ajkai a fülemhez értek.

– Akarlak téged.

A térdeim elgyengültek. – Én is.

Kilökte a férfi mosdó ajtaját, és mivel látta, hogy az üres, behúzott, bezárta az ajtót, és nekinyomott. – Mondd, hogy hagyjam abba, különben itt helyben magamévá teszlek, keményen és gyorsan.

Nem így képzeltem el az első alkalmat, miután oly sokáig álmodtam erről a pillanatról, de kétségbeesetten akartam őt. Nyolc évet vártam rá. – Ne hagyd abba.

Felmorranva megfordított, átkarolta a derekam, és a testét az enyémhez szorította. A fülembe suttogott. – Legközelebb nagyon-nagyon lassan fogom csinálni.

Legszívesebben elsírtam volna magam. – Jó terv.

Hozzám simult, a testemet az övéhez igazítva, miközben a keze bebarangolt elöl, a ruhám alá és a lábaim közé. A bugyim szélével játszadozott, mielőtt ujjait a selyem alá csúsztatta, és belém merítette. Majdnem elélveztem.

– Te is annyira akarod, mint én.

– Így van.

Hallottam a cipzárja és a fólia szakadásának hangját, és azt kívántam, bárcsak én tekerném az óvszert a kemény farkára. A lábaim között forróság tombolt. Ujjai a csípőmön voltak, körbefogták a bugyim, majd lecsúsztatta rólam. – Lépj ki belőle.

Zsebre vágta, majd megfogta a vállam és előredöntött; a lábait az enyémek közé tette, hogy szélesebbre tárja. Végigsimított a gerincemen, mielőtt felemelte a ruhámat. A csupasz fenekemet érő hűvös levegőtől végigfutott a hideg az idegvégződéseimen, de nem azért, mert fáztam. Magához szorított, és ahogy nagy kezei masszírozták a fenekemet, a csiklóm görcsbe rándult. Éreztem a farkának a hegyét, pont ott, ahol akartam. A következő pillanatban belém vágódott. Amikor azt mondta, hogy keményen és gyorsan, nem viccelt. Annyira maradéktalanul kitöltött, hogy egy kicsit fájt, hogy be tudjam fogadni. A fejem lehanyatlott, és felnyögtem, mert csak annyi kellett, hogy egyszer belém döfjön, és máris átrepültem a határon. Tovább folytatta, így az első orgazmust szorosan követte egy másik.

Megtámaszkodtam az ajtón; derékban meghajolva fogadtam a lökéseit, mert azt akartam, hogy mélyebbre nyomuljon. Összeszorította a csiklómat, keményen visszahúzott magához, és megdermedt. A legszexibb hang tört fel a torkából, amit valaha hallottam. Rám borult, és néhány percig így maradtunk.

A vágy alábbhagyott, és az érzés, ami ezt követte, nem az volt, amit gondoltam volna, hogy érezni fogok, miután olyan sokáig vártam erre a pillanatra. Persze, szenvedélyes volt, de valahogy személytelen is. A szavak kiszaladtak a számon, mert határozottan kibillentem a lelki egyensúlyomból. – Még sosem csináltam ilyet. Szex egy nyilvános mosdóban.

– Örömmel tölt el, hogy velem élted át.

Elvigyorodott, majd térdre ereszkedett. Négy csapás a gonoszul ügyes nyelvével, és a lábaim elgyengültek az újabb orgazmustól.

Megigazította a ruhámat, és rendbe szedte magát, mielőtt a kezemért nyúlt volna. – Készen állsz a desszertre?

– Nincs semmi az étlapon, ami ezt felülmúlná.

Kuncogott.

– Várj, szükségem van a bugyimra.

Kihúzta a zsebéből, és átnyújtotta nekem. Miközben visszabújtam belé, ellenőrizte, hogy üres-e a folyosó. Visszatelepedtünk az asztalunkhoz, és rendeltünk desszertet. Egy részem kicsit szégyellte, hogy úgy viselkedtem, ahogy. Komoly pontokat veszítettem ízlés terén azzal a kis vadulással. Úgy tűnt, megérezte, mire gondolok.

– Ne csináld. – Ez az egy szó volt minden, amit mondott, és mégsem volt szükség más szavakra.

– Tényleg nem csináltam még soha ilyet, és ha te nem lettél volna, nem is tettem volna.

– Tudom.

– Tudod?

– Soha nem akartam még egy nőt sem annyira, mint téged. És tudom, hogy te is érzed ezt, mert befogadtál az ágyadba, egy szinte ismeretlent, és életem legjobb éjszakáját adtad nekem.

Az, hogy hallottam, hogy az együtt töltött éjszakánk neki is azt jelentette, amit nekem, elhalványította a kellemetlen érzés egy részét.

– Nem könnyen lepődöm meg, Willow. A legtöbb ember csak valamit akar tőled. Néhányan jobban el tudják rejteni a hátsó szándékaikat, mint mások, de általában mindegyikükről kiderül, hogy pontosan az, amit a tapasztalataim alapján hinni tudok. Most itt vagyok veled, és akkor is felkerestelek, megdugtalak abban a fürdőszobában, és szándékomban áll később is megdugni, mert azon ritka kevesek közé tartozol, akik valóban megleptek. Pontosan az vagy, aminek az első pillantásod ígérte, hogy lehetsz. Édes, gyönyörű és igazi. – A poharáért nyúlt. – Jól vagy?

Talán nem is volt olyan hideg, talán csak tartózkodóbb most. A fürdőszobában eltöltött pillanatunk után szükségem volt rá, hogy halljam tőle ezeket a szavakat, tudnom kellett, hogy valami még mindig megmaradt abból, ami volt. – Több mint jól.

Vacsora után visszavitt a szobájába. Amint az ajtó becsukódott a hátam mögött, nekinyomott, így az ajtó és a nagy, kemény teste közé szorultam.

– Ha azt akarod, hogy abbahagyjam, most mondd meg.

– Nem akarom, hogy abbahagyd.

Tekintete végig siklott rajtam, lassan hordozta végig a pillantását, kiélvezve a fellobbanó forróságot, amiről tudta, hogy lángra lobbant az alapos vizslatásától.

– Nem leszek gyengéd. Nyolc éve gondolok erre a pillanatra, keményen meg foglak dugni.

A légzésem szaggatottá vált, minden egyes mély levegővétel a mellkasához szorította sajgó melleimet. A szavai durvák voltak, de tudtam, hogy képes a szenvedélyre, sőt a gyengédségre is. És én is nyolc évet vártam rá.

Előrehajolt; a fejét lehajtotta, miközben az ajka lágyan végigsimított a nyakamon. Borzongás futott végig a testemen, és egy nyögés égett a torkomban. Hozzám nyomódott, miközben a fogai a nyakamat súrolták. A lábaim közötti fájdalomtól vonaglottam, kerestem a módját, hogy enyhítsem, de a teste fogva tartott. A keze felfelé vándorolt a hasamon a ruhámon belülre, a hüvelykujja végigsimított a mellbimbómon. Az ajkamba haraptam, hogy ne könyörögjek. Megpróbáltam megérinteni, érezni akartam sima, kemény bőrét a kezem alatt, de ő a kezem után nyúlt, és mindkettőt az egyik kezébe fogta, magasan a fejem fölé emelve. A szabad kezével megrántotta a ruhámat, a gombok kipattantak és szétszóródtak. A hűvös levegő a túlhevült bőrömön erotikus érzés volt. Ügyes ujjai könnyedén kipattintották a melltartóm kapcsát. A tekintetem rátapadt. Láttam a tűz szikráját a szemében, amikor a melleim felszabadultak. Megtapogatta az egyiket, szinte fájdalmasan megszorította, a szeme az enyémre vándorolt, hogy lássa, mit művel velem az érintése. Leengedte a fejét, és a fogai közé vette a mellbimbómat, nyelve hegyével az érzékeny bőrömet nyaldosta. Kemény farka hozzám nyomódott, miközben a szájába szívta a mellbimbómat, nagy keze az érzékeny dombot gyúrta. Vonaglottam a szorítása alatt, azt akartam, hogy ugyanezt a figyelmet fordítsa az elhanyagolt mellemre is. Ehelyett egy lépést távolodott tőlem, és így, hogy a teste nem tartott, majdnem lecsúsztam a fal mentén.

– Vedd le a ruhádat!

Remegtek az ujjaim, ahogy lehúztam a ruhámat és a bugyimat. A nadrágja gombjához nyúlt, és kinyitotta, majd lassan leengedte a cipzárat. Lejjebb húzta a nadrágját és az alsónadrágját, felfedve a boldogság ösvényét, így először pillantottam meg a farkát. Annyira szerettem volna megérinteni. Kigombolta az ingét, és lehúzta magáról, felfedve a testét és a tetoválását. Nem csak a karján volt. Átvonult a mellizmán, a vállán, majd a hátán folytatódott. Gyönyörű volt, szinte háromdimenziósnak tűnt a határozott izmai miatt.

– Meg akarlak érinteni.

Letelepedett az ágy szélére, és invitálva szétnyitotta a lábait. A lelkem legmélyén tudtam, hogy valami nincs rendben. Ez nem az életem legjobb szexuális élményének folytatása volt. Ez az volt, aminek mondta, egy dugás, és mégis a vacsoránál mondott szavai még mindig a fejemben játszódtak. Olyan régóta vártam már, hogy újra láthassam őt, hogy vele lehessek, hogy a szívem felülkerekedett az agyamon, és térdre estem. A kezem végigsimított a testén, ahogy újra megismertem minden izomköteget, minden hajlatot. Megragadtam a nadrágját, és lejjebb húztam, mire a farka kiszabadult. A számban összefutott a víz nyála. A fejemet leeresztettem, és csak a hegyét kóstoltam meg, ahol már csillogott. Egy ízelítő nem volt elég; megragadtam a tövét, és ajkaimat a hegyére zártam, mielőtt lassan mélyebbre szívtam, ajkaim megnyúltak, hogy elbírjanak a vastagságával. A morgás, amelyet hallatott, olyan volt, mint az afrodiziákum, miközben rászorítottam a farka tövére, tenyerem a lábai között lévő érzékeny ponthoz nyomult. Ujjai összeakadtak az enyémekkel, ahogy a duzzadt heréivel játszott, másik kezével a hajamba markolt, keményen tartott, miközben csípője ütemesen mozgott, ahogy egyre mélyebbre hatolt a torkomba. Azt akartam, hogy a számba élvezzen, érezni akartam az ízét, ahogy gyöngyözve lecsúszik a torkomon. Ehelyett elhúzott magától, megragadott és az ágyra dobott. Széttárta a lábaimat és fejét beletemette a puncimba. Végre! Nyelve behatolt a hüvelyembe, miközben ujjával a csiklómat izgatta. A hajába markoltam, csípőmet és ágyékomat a szájához dörgöltem. Két ujjával hatolt belém, és én hangosan és hosszan élveztem el.

A testem még az élvezet mámorában lebegett, amikor fölém tornyosult, mellkasa, izmos hasa és farka betöltötték a látóteremet. Megfogta az egyik kezem és a fejem fölé húzta, ujjaimat az ágytámlára kulcsolta. Majd a másikkal is ugyanezt tette.

– Ne mozdítsd meg őket.

– Oké.

– Komolyan mondom. A kezed maradjon ott.

Ez annyira más volt, mint a legutóbbi alkalommal, de a három orgazmus után, amivel már megajándékozott ezen az estén, bármit kérhetett volna tőlem.

– Nem mozdulok.

– Még akkor se mozdulj, amikor a tested megkívánja.

Megragadott egy párnát, és a fenekem alá tolta, majd benyúlt az ágy melletti fiókba, és elővett egy óvszert. Ahogy néztem, hogy feltekeri az óvszert, és láttam a farkát a kezében, megrándult a csípőm, mert újra érezni akartam őt.

Elhelyezkedett a lábaim között, egy kicsit megemelte a csípőmet és egyenesen a szemembe nézett, majd előre nyomta magát. Ujjaim elfehéredtek a fejtámlát szorítva, hátam ívbe feszült, szemeimet szorosan lehunytam, ahogy a behatolásának fájdalma elárasztott, az a fájdalom, amely annyira kibaszottul jóleső volt. Kihúzódott, a testem tiltakozni kezdett, de nem telt el sok idő, újra kitöltött, ezúttal mélyebben és keményebben. Meg akartam érinteni, de ehelyett a támlát szorítottam, és néztem, ahogy arra a pontra koncentrál, ahol testünk összeforrt. A félig lehunyt szemei, a keskeny csípőjének játéka, a kemény farkának érzése, ahogy ki-be siklott bennem, elérte, hogy negyedszer is elélvezzek, és ha lehetséges volt, még erősebben és intenzívebben, mint korábban. A puncim megfeszült a farka körül, amitől még inkább gyorsított a tempón, lehunyta a szemeit, fejét hátravetette, belém temetkezett és megállt. Nyaka dögös vonala, a megfeszült izmai, a hüvelyemben lüktető farka... mindezek gyönyörűvé tették. Aztán szemei felpattantak és rám bámult. – Ez egy hosszú éjszaka lesz.

---

[1] A Jolly Roger kifejezést az angol tengerészek használták a kalózok lobogójára. Ezek a lobogók zömében halálfejes zászlók voltak, de általában véve is a csontváz, és a halál motívumai voltak fellelhetők ezeken. A középen koponya, alatta keresztbe elhelyezett lábszárcsontok együttesét Edward England, angol kalózkapitány használta először.