15. fejezet

 

15. fejezet

Fordította: Aiden

NOAH

A szállásunk nem volt vészes, bár nem is volt fényűző. Az ágyak rendezettek voltak, a víz tiszta. Nem úgy tűnt, mintha Willow-t és Zoe-t zavarná a dolog. Nem voltak dámák. A családi vállalkozásban működő szálló – amiben megszálltunk – kis éttermének nagy részét elfoglaltuk. Willow velem szemben ült. Ő és a barátnője a kocsmában történt verekedés óta meg sem mukkantak, valószínűleg azért, mert nem hiszem, hogy bármelyikük is részese lett volna valaha egy ilyen afférnak.

A bár tulajdonosát Miguelnek hívták, aki másodállásban nyomozóként is tevékenykedett. Jól értesült volt a Karib-tenger környékén történő dolgokról. Számomra pedig felbecsülhetetlen információforrás és barát volt. Csak megerősíteni tudta, amivel Isaac dicsekedett. Jasen halott volt, és Isaac ölte meg. Megkértem, hogy nézzen utána Isaac bűntársainak, bárki olyannak, akivel szövetkezhetett. Lehetséges volt, hogy Isaac valóban egyedül dolgozott, de nyugodtabb lennék, ha minden más lehetőséget kizárnánk.

A legénység izgatottan várta a merülést, egyre jobban érdekelte őket a nyaklánc, de az igazat megvallva nem hittük igazán, hogy megtalálhatjuk. Azért mentek bele, hogy segítenek, mert ez valami más volt, ami megtörte a szürke hétköznapok monotonitását. Már régóta tettük, amit tettünk. Jó érzés volt kicsit váltani, rablás helyett kincset keresni. Megérte az árat, amit fizettünk, de végül vissza kellett térnünk a megszokott kerékvágásba, hiszen már vágytunk a felfordulásra.

Minden alkalommal, amikor megpillantottam Willow lábát, egyszerre éreztem haragot és el is érzékenyültem kicsit. Nagyon közel járt a halálhoz, és a tudattól, hogy saját magát ilyen veszélybe sodorta, dühös lettem rá. Megérdemelte volna, hogy elfenekeljem az után a cápás mutatvány után. Hozzám tartozott. Meg kellett tanulnia engedni, ahogyan nekem is meg kellett hajolnom jó párszor az évek során. Én ugyan nem tettem kockára az életemet a legénységemért, de volt elég hasonlóság a kettőnk életében ahhoz, hogy Willow megtalálja a világomban a helyét. És hogy megtalálja azt a helyet, meg kellett tanulnia óvatosabbnak és kevésbé naivnak lenni.

Addig is a kincsre koncentráltunk, és ha esetleg rátalálnánk a nyakláncra, magunkkal vinnénk. Volt bennem némi bűntudat, hiszen tudtam, hogy Willownak romantikus ábrándjai voltak arról, hogy egy csapat vagyunk, de az én legénységem egyedül szeretett dolgozni. Ismerte már a fajtánkat, amikor mesélt nekünk a kincsről. Azt hiszem, mélyen legbelül ő is megértette, hogy mi lesz a történet vége.

Megütötte a fülemet, hogy beszélget a legénységem egy tagjával.

– Felhívom a nagypapámat és Deckert. Campechében találkozhatunk velük.

– És mi lesz a szüleiddel? – érdeklődött Flynn.

– A szüleim csak idevonzanák a médiát. Különben is, ők úgysem jönnének el.

Úgy tűnt, a szülei önző seggfejek. Azt is hagyták, hogy egyedül utazzon annak idején Cancúnba. Míg ők valódi ereklyevadászok voltak, a lányuk inkább bizonyult történésznek. A hiányzó láncszem, amit Isaac-kel kapcsolatban kerestünk, talán hozzájuk köthető.

– El sem hiszem, hogy csak ülök itt, és arról beszélgetünk, hogy megtaláljuk az Isabellát, és hogy ez tényleg megtörténik. És bármennyire is szeretném látni a hajót, kezembe fogni a nyakláncot, attól még inkább belelkesülök, hogy láthatom Luciana arcát, amikor megpillantja a nyakláncot.

– Ki az a Luciana? – kérdezte Flynn.

– Luciana Isabella utolsó közvetlen leszármazottja. Alejandro életében nem adhatta át a nyakláncot Isabellának, de mi megmutathatjuk majd a családjának. És talán, a nyugtalan lelke így békére lelhet.

Snake rám vetett egy pillantást, de én Willowt figyeltem. Könnyek csillogtak a szemében. Ha a legénységemen múlt volna, Luciana soha nem látta volna azt a nyakláncot. Willow számára magáról a történetről szólt az egész, a darabok összerakásáról és a meséről, de a legénységem konkrétan leszarta ezt. Ha megtagadtuk volna tőle ezt a nyaklánccal vagy bármely más kinccsel kapcsolatban, amit találunk, túl sokat kértünk volna tőle, hogy megalkudjon. Még ő, az álmodozó, a romantikus sem bocsátaná meg nekem soha, hogy elveszem tőle ezt a lehetőséget. Az étteremben ülve rájöttem, ami már amúgy is régóta motoszkált a fejemben... hogy nekünk kettőnknek nincs közös jövőnk.

Willow rendszerint órákkal azelőtt feküdt le, mint én, bár igazából ez tetszett. Szerettem belopakodni hozzá, mint az első éjjel. Lehet, hogy nem volt jövőnk, de jelenünk igen. A lámpákat már leoltotta. Az ágyhoz értem, és láttam, hogy nem alszik. A takaró tetején feküdt, a haja szétterült a párnán. A sötétség ellenére éreztem, hogy engem néz.

– Reméltem, hogy eljössz.

A mellkasom összeszorult, tudván, hogy várt engem. Ahogy korábban is tettem, levetkőztem és bebújtam hozzá az ágyba, megpuszilgattam a lábát és önzetlenségének bizonyítékát a combján, majd fölé hajoltam. Az apró kezeit megérezve a bőrömön a farkam feszülni kezdett. Nem láthatta a hegeket, hiszen sötét volt, mégis megérintette őket egymás után. Hozzásimultam, a farkamat az öléhez dörzsöltem. Amikor az ajkába harapott, legszívesebben én is beleharaptam volna.

– Tudod, mi következik most?

– Keményen meg fogsz dugni – felelte lélegzet-visszafojtva.

A feneke alá nyúltam, és megszorítottam. A nyögés, ami torka mélyéről tört fel, pokolian szexi volt.

– Igen, valami ilyesmi. De előbb...

A szemei elkerekedtek.

– Előbb mi?

Végigsimítottam az ujjaimmal a haján, a tekintetem az arcán állapodott meg. Soha nem hittem, hogy egy csók lehet egyszerre erotikus, szexi és édes, de őt megcsókolni, a pokolba is, jobb volt akármilyen előjátéknál. És ha ettől fájón összeszorult a mellkasom, az sem érdekelt. A lélegzete elakadt, és amikor az ajkára hajoltam és a számat az övére zártam, felsóhajtott és teljesen behódolt. A legédesebb módon adta meg magát. 

WILLOW

Álltam a stégen és a lélegzetem is elakadt; erős volt a kísértés, hogy megrázzam a fejem és megdörzsöljem a szemem, és megbizonyosodjak, jól látom, amit látok. A stég végén egy hatalmas vitorlás állt. Egy ötárbócos, modern klipper.

– Ezért jöttünk ide? – fakadtam ki. Egymás szemébe néztünk. – Na, ez aztán az igazi kalózhajó.

Elvigyorodott.

– Látok embereket a fedélzeten mászkálni, akik egyáltalán nem úgy néznek ki, mint akik egyhamar távozni készülnének – közölte Zoe, ami elég nyilvánvalónak is tűnt, ám tekintve, hogy ez volt az a hajó, amelyre át kellett volna szállnunk, valakinek muszáj volt szembesíteni minket a valósággal.

– Részletkérdés.

Zoe és én is Snake-re néztünk, ő pedig megvonta a vállát.

– Lehet, hogy kissé túloztam, amikor azt mondtam, hogy vár ránk egy hajó. Azt akartam mondani, hogy egy hajó várakozik a kikötőben – tisztázta a helyzetet Noah. Rám nézett, és elmosolyodott. – Lenyúljuk.

A tegnap esti gondolatok jutottak az eszembe, így eltartott egy-két másodpercig, amíg rájöttem, miről beszél. És amikor már felfogtam a dolgot, szűkszavúan csak annyit kérdeztem:

– És most mi fog történni?

– Az, hogy elkötjük.

– Szóval nem a tiéd – jegyeztem meg. Talán defektesnek tűntem, de ő úgy beszélt a lopásról, mint én a fagylaltevésről.

– Ám nem is az övék, úgyhogy ha elvesszük tőlük, az úgy rendben van.

 Noah-n láttam, hogy ezzel részéről ennyi volt a magyarázat, hiszen újra vágyakozva bámulni kezdte a jachtot.

– Honnan tudtad egyáltalán, hogy itt van? – kérdezte Zoe.

Erre mindannyian ránéztek; olyan pillantással, mintha azt közölték volna vele, hogy gond lehet a fejében.

– Paddy, te gyűjtsd össze a szükséges ellátmányt. Chas, gondoskodj a kajáról. Vidd magaddal Zoe-t. Zeke és Flynn… – Noah nem adott nekik semmilyen utasítást, mégis úgy tűnt, mindketten megértették, mit szeretne tőlük. Meg akartam kérdezni, de már indultunk is. – A többiek velem jönnek.

– Várj! És velem mi lesz? – érdeklődtem, mert bár Noah-val akartam menni, igazán nem fűlt hozzá a fogam, hogy egy olyan társasággal tartsak, amelyik épp egy jachtot akart ellopni egy másik kalózcsapattól.

Noah még csak nem is fordult felém, amikor azt mondta:

 – Szükségünk lehet rád is.

– Mihez?

Erre megállt, sőt megfordult, és rám vigyorgott, miközben a tekintete végigvándorolt a testemen. És ismét eszembe jutott a múlt éjjel. Ennek a pasasnak elég volt rám néznie, hogy elélvezzek. Parázsló tekintete újra az arcomat fürkészte, és a képén elterülő ördögi mosolyból rájöttem: pontosan tudja, mit művel velem.

– A meggyőzéshez.

A testem bizsergett. Várjunk csak.

– Meggyőzés?

Elnevette magát, majd kézen fogott, és magával húzott.

– Hé, Kace, te meg melyik szikláról másztál ki? – rikkantotta egy vörös hajú fickó, akinek több foga is hiányzott. Haja is ritka volt, inkább csak mutatóban, egy nagy kopasz folt virított a feje búbján. A pocakja majdnem olyan kerek volt, mint a feneke. Gyakorlatilag hallottam, ahogy a pamut/poliészter keverék póló, amit viselt, kegyelemért könyörgött. Ott álltunk a dokkban a hajó előtt, amit meg akartunk szerezni, és épp azzal az emberrel csacsogtunk, aki első ízben lopta el.

– Sólyom.

Sólyom? Azt hiszem, az élénk, csillogó kis szemei miatt tényleg illett rá ez a név.

– Nos, mi a véleményed némely hajók rejtélyes eltűnéséről? Az ember már majdnem azt hinné, hogy valami hülye alternatív univerzumos szarság lehet a dologban.

Eltűnő hajók? Miről beszél?

– A magam részéről a hajókat szervizelő szerelőkre gyanakszom. Nem hiszem, hogy véletlen lenne, hogy az összes jacht a Karib-tengeren kívülre került. Szerintem néhány alulfizetett szerelő úgy döntött, hogy összefog, és kitalálták, hogyan zavarják meg a hajók navigációs műszereit. Emberek keze van itt benne, nem a természetfelettié.

Természetfeletti? Mint például a Bermuda-háromszög?

– Ez nem magyarázza meg a Dél-Afrikánál elveszett hajót, bár az évekkel korábban volt, szóval talán igazad lehet. Az embereket viszont meg lehet találni. Az ő hülyeségük csak hátráltat minket a dolgunkban.

Épp javasolni akartam, hogy nézzenek új szakma után, ahol mondjuk nem kell lopni, de tudtam, hogy az ötletemet nem fogadnák jól. Magamon éreztem a kicsi, vizslató szempárt, ahogy rám szegeződött, és elidőzött rajtam. A nézésétől felfordult a gyomrom, és félő volt, hogy kiadom magamból az aznapi ebédem.

Noah követte a férfi tekintetét, de meg sem mozdult, hogy eltakarjon előle, vagy esetleg kinyomja a szemét, amiért volt mersze megbámulni engem. Annyira birtokló volt mind a hajón, mind tegnap éjjel a szállodában, most meg csak úgy hagyta, hogy ez az ember kedvére legeltesse rajtam a szemét.

– Ajándékot is hoztál?

Mi voltam én?

A vörös megvakarta a tökeit, majd fintorogva hozzátette:

– Muszáj lesz felpróbálnom – közölte és tekintete megállapodott a melleimen.

– Felpróbálnál, mi? Előbb fulladsz bele a saját zsírodba, te anyaszomorító... – kiáltottam a fószerre, de Tex keze a számra tapadt.

– Micsoda vadmacska! Ez tetszik. Talán beszélhetnénk néhány korsó sör mellett.

– Menjünk – egyezett bele Noah, amitől elgurult a gyógyszerem. Ha szemmel ölni lehetne, már csak két parázsló hamukupac szomorkodott volna a kikötőben. Snake és az ikrek mellettem maradtak, Noah pedig előrement.

– A kapitányotok elfelejtett szólni a tervről, hogy engem akar elcserélni arra a kurva hajóra – közöltem. Olyan dühös voltam, hogy ha lett volna nálam fegyver, nos, hogy Dolly Parton egyik dalát idézzem: kakasból tyúkot csináltam volna mindkettőből.

– Nem erről van szó – felelte Tex.

– Nem hallottad azt a beszélgetést a kapitányod és a zsírdisznó között?

– Én csak azt láttam, hogy sör és csajok ígéretével lecsalta a kapitányt és a legénység nagy részét a hajóról – tette hozzá Tiggs. – Nézd a dolgot más szemmel. A mi fajtánk az idő nagy részét a vízen tölti, nők nélkül. Egy dögös bigét megvillantani előttünk körülbelül olyan hatásos, mint egy csajt elvinni egy cipőboltba, hogy levegyük a lábáról.

– Ez nem túl hízelgő a „magatok fajtájára” nézve.

– Ha ismernéd a mi sorsunkat, sokkal inkább tartanád hízelgőnek, mint amit a legtöbben megérdemelnének.

Isaacra és a gorillájára gondolva ebben egyet kellett értenem Tiggsszel.

– És most mi lesz?

– Noah leitatja, mi pedig ellopjuk a hajót.

– Nem hiszem el, hogy ez a beszélgetés tényleg megtörténik. És ami még rosszabb, kezd észszerű tervnek tűnni.

– Máris belefoghatunk a kivitelezésbe – mondta Tex, majd megkérdezte: – Tudsz táncolni?

– Nem.

– Akkor, ha esetleg sor kerülne rá, majd kitalálsz valamit.

Mit találjak ki?

– Miért kéne táncolnom?

Az ikrek egyszerre vigyorogtak rám.

– Természetesen a szórakoztatás miatt.

– Kit kell szórakoztatnom?

– Bennünket.

– Táncolni. Én? Kizárt dolog. Szó sem lehet róla. Előbb tanulnak meg a disznók repülni.

A függöny mögött álltam, és egy Bahama Mamát kortyolgattam, remélve, hogy folyékony bátorságot töltök magamba, miközben a csajt figyeltem, aki fejjel lefelé, kapaszkodás nélkül pörgött a rúdon. Mindössze a combjai tartották fent. Mi a fenével edzhette azokat a combizmokat, hogy meg tudja tartani velük a testsúlyát? Nem akartam tudni. Elképzelni sem tudtam, hogy egy férfi ezek közé a halálos fegyverek közé akarna kerülni, hiszen a nő képes lenne ezekkel összepréselni, akár egy piton. Bár a látvány valahogy mókás is lehetett volna, főleg ha valaki olyan undormányt szorítanának ezek a combok össze, mint az a fickó, akit pont azon a rúdon nekem kellett volna szórakoztatnom. Hogy a gyászba süllyedhettem idáig? Rúdtáncolni egy kalóznak, hogy más kalózok lenyúlhassák a vitorlását. Azon tűnődtem, hogy talán anyám drogozhatott, amikor terhes volt velem, és most ütközik ki ennek a hatása.

– Részeg. Csak annyit kell tenned, hogy mozogsz, és rajta tartod a szemedet.

– Könnyebb mondani, mint megtenni, Tiggs. Nem tudok táncolni.

– Pedig nem nehéz.

– A balettoktatóm azt mondta, egyensúlyzavarom van. Ha azt hiszed, hogy olyan könnyű, akkor menj ki, és riszálj te egy rakás részeg embernek.

– Nekem nincsenek meg hozzá a megfelelő testi adottságaim, drága – felelte, majd a pólómért nyúlt, és elővette a kését; levágta a derékrészt, hogy éppen a mellem alá érjen, aztán a tetejét is megszabta, hogy kilátszódjon a dekoltázsom.

– Mi a…?

– A bőröd, bébi. Csak hadd bámulja.

Körbejárt és szemrevételezte a forrónadrágomat. Megérintette a sebemet, az arcán átsuhant egy árnyék, majd így szólt:

– Megteszi. Könnyű lesz levenned.

– Levetkőzni? Elment az eszed?

– Ez itt egy didibár, szivi. Mégis, mit gondoltál, mi lehet itt a dolgod?

– Azt sem gondoltam, hogy egyáltalán idekeveredem.

– Minden rendben lesz.

– Nem fogok vetkőzni.

– A melltartód és a bugyid maradhat.

Alig tudtam elhinni, hogy egyáltalán felmerült bennem ez az ötlet, de még én is láttam, milyen viccesen viselkedik Sólyom. Sejtette, hogy Noah készül valamire. És ha az, hogy idiótaként táncolok fehérneműben, segít elérni a célunkat, hát legyen. Nem voltam hajlandó tudomásul venni, hogy mi volt ez a cél, hiszen végeredményképpen bűncselekménynek minősült.

Megszólalt a hangszóróból a Journey „Lovin', Touchin', Squeezin'” című száma. Tiggs megbökdösött.

– Te következel.

Nem tudtam biztosan, hogy a lábaim együttműködnek-e, mivel a lámpaláz keveredett az idegességgel, a félelemmel bennem, ráadásul kicsit be is voltam csiccsentve.

– Gyerünk, baba – szólt rám újra, ezúttal határozottabban. Elég volt ahhoz, hogy kizökkentsen, egyik lábam szórakozottan mozdult a másik után, amíg a színpad közepén találtam magam. A hely nem volt zsúfolt, és a legtöbb vendég vagy teljesen részeg volt, vagy személyes figyelmet kapott a többi lánytól öltánc formájában. Képes vagyok rá. Mennyire lehet nehéz? A zene áradt, én pedig lehunytam a szemem, és hagytam, hogy a fülledt ritmus átjárja a testem. Az alkohol segített tompítani a feszültséget. A csípőm megmozdult, először lassan ringani kezdett, ahogy a kezeim felfelé vándoroltak a testemen a hajamig, ám a gyűrűm beakadt, és majdnem megskalpoltam magam. Kiszabadítottam magam, bár nem épp túl kecsesen. Nyeltem egyet és megmarkoltam a rudat. Lassan körbesétáltam körülötte, remélve, hogy ez szexinek tűnik, majd lábaim közé kapva lecsúsztam rajta, amikor is hangos reccsenés ütötte meg a fülem, ami a csípőmből, esetleg a térdem felől jöhetett. Szerencsére a zene elég hangos volt, hogy elnyomja a széthulló testem hangjait.

Lassan visszahúztam magam álló helyzetbe. A tekintetem összekapcsolódott Noah-éval, és mivel osztatlan figyelmét élveztem, elképzeltem, hogy csak ő van a nézőtéren. A rúd elé léptem, hátamat a hideg fémhez simítva lecsúsztam rajta, a lábaimat szétvetve guggolásba ereszkedtem, miközben a csípőm a zene ritmusára ringattam. Lassan felegyenesedtem, ujjaim megmarkolták a pólóm szegélyét, és levettem. Egy másodpercig a mellemhez szorítottam, aztán magam mögé hajítottam. A kezeim maguktól kezdtek mozogni, átgyúrták a cickóimat, és a képzeletemben Noah kezei mozogtak a testemen, lefelé a hasamon át a rövidnadrágom gombjáig. Kigomboltam, engedtem, hogy lehulljon rólam, majd kiléptem belőle, megfordultam, lehajoltam érte és a tömegbe dobtam.

Kezdtem belejönni. Újra megmarkoltam a rudat, nekirugaszkodtam, lendítettem a lábamat, mintha profi táncos lennék. Lecsúsztam rajta guggolásba, majd újra fel, álló helyzetbe. Látván Noah arcán, hogy mennyire beindult, erősnek, szexinek és szédítőnek éreztem magam. A terve visszafelé sült el. Annyira megörültem, hogy ő volt az, aki végül kínos helyzetbe került, hogy túl gyorsan kezdtem pörögni a rúdon, ami kicsúszott a kezemből, én pedig elvesztettem az egyensúlyom, átrepültem a színpadon, és a fenekemen landoltam. Még időben felnéztem, hogy észrevegyem, Sólyom ott áll felettem.

Olyan erővel rántott fel a karomnál fogva, hogy majdnem kificamította.

– Majd én elbánok a kicsikével. Mit kérsz érte?

Noah jelent meg mellettünk, és amilyen higgadt volt korábban, most annál dühösebbnek látszott. Értékelendő, hogy a pasas legalább vigyáz rám.

– Nem kaphatod meg.

– De nekem ő kell. Az alku az alku.

– Baszd meg az alkudat.

– Mert?

– Mert ő az enyém – jelentette ki Noah, és akkorát húzott be Sólyom képébe, hogy a fószer a tömegbe repült.

Tiggs mögém lépett, és a vállamra dobott egy pólót.

– Hé, Willow.

Még mindig Sólymot néztem, aki eszméletlenül feküdt az asztalok között, amelyek felfogták az esését.

– Mi van?

– Látod, a disznók csak úgy repkedtek.

Noah megfogta a kezem, egy pillanatra egymás szemébe néztünk, az övében megláttam a ki nem mondott ígéretet, hogy mi jön most, aztán elindult az ajtó felé.

– Ideje lelépni innen.

– Visszaszerezhetném előbb a rövidnadrágomat?

Noah megállt, megfordult és lenézett rám.

– Tex!

Nem tudtam eldönteni, hogy dühös vagy be van indulva. Közelebb hajolt, belemarkolt a hajamba, és olyan közel húzta az arcomat a sajátjához, hogy gyakorlatilag összeért a szánk.

– Csináltál már ilyet korábban?

– Te most viccelsz? Majdnem megskalpoltam magam.

– Pokolian szexi voltál.

– Tényleg? Biztos vagy benne, hogy a megfelelő személyt figyelted?

Az ajkamba harapott, majd a nyelvével csillapította a fájdalmat.

– Később táncolni fogsz, csak nekem.

– Oké.

Elvigyorodott. Tex jelent meg, kezében a nadrágommal.

– Megtaláltam – közölte.

Gyorsan magamra kaptam, miközben Noah olyan szemeket meresztett rám, mintha sajnálná, hogy eltakarom magam, aztán füttyentett és mindannyian elindultunk. Ő és Snake haladtak legelől, Tex és Tiggs mellettem jöttek, ahogy a kocsmából kivonszoltuk a seggünket.

– Sólyom nem fog utánunk jönni?

– Reméljük, hogy igen. Nem is lenne igazi a buli, ha nem üldözne minket.

– Nem is kellett volna táncolnom, igaz?

Tiggs bűnbánó arcot vágott.

– Nem – ismerte be.

– Akkor miért kényszerítettél rá?

– Látni akartam, hogy megteszed-e.

– Szóval ok nélkül ráztam a seggem a színpadon?

– Nem ok nélkül. Mindenki remekül szórakozott, legfőképpen Noah.

Olyan imádnivalóan nézett ki a gazfickó, hogy képtelen voltam haragudni rá.

– És most hogyan tovább?

Rám villantott egy mosolyt.

– Vitorlát bontunk.

– Felfogod, hogy kalózokkal hajókázunk egy háromszáz láb hosszú vitorláson? – kérdezte Zoe.

A hajó orrában álltunk, felhúzott vitorlákkal közeledtünk Mexikó partjai felé. Kalózokkal.

– Fel – fordultam felé. – Mire kértek meg, amikor kikötöttünk?

– Csak arra, hogy mosolyogjak, és rebegtessem a szempilláimat. De bárcsak veletek mehettem volna. Ölni tudnék, hogy láthassalak rúdtáncolni.

– Fehérneműben, Zoe. Egy szál bugyiban kellett táncolnom!

– De megvan a jacht, nem?

– Mindössze a méltóságomba került.

– Abból, amit hallottam, a kapitányunk lett az első számú rajongód.

– Azt akarja, hogy később táncoljak neki.

– Szóval ti ketten végre összejöttetek.

– Igen. Nála van a nyakláncom.

– Miféle nyaklánc?

– Amit Cancúnban lopott el tőlem. Magával hordja.

– Jaj, Willow. Ez annyira romantikus.

Tényleg az volt.

– Van egy szexi, gyönyörű, veszélyes kalózod, aki odavan érted. Ne vesztegesd az időt. Lehet, hogy mindannyian börtönben végezzük, és a legtöbb dutyiban nem engedélyezik a házastársi látogatásokat, utánanéztem. Most már aztán mindent bele.

– Miért érdekelnek téged a házastársi látogatások?

– Miért ne?

Erre inkább már nem mondtam semmit, inkább továbbléptem.

– Börtön?

– Egy lopott jachton vagyunk, amit mi segítettünk elkötni. Nem mintha panaszkodni akarnék, mert mindig is úgy gondoltam, hogy sokkal szórakoztatóbb rossznak lenni.

Erre nem is gondoltam. Amikor nagypapa azt javasolta, hogy legyek merész és vakmerő, vajon erre célozhatott? Kétlem, de egyetértettem Zoéval. Jó móka volt.

Aznap este a csillagok alatt vacsoráztunk. A legénységnek jókedve kerekedett, de miért is ne lett volna, hiszen aznap sikeresen elloptak egy jachtot, úgyhogy azt hiszem, ez számukra felért egy ünnepnappal. A festményem nem volt a fedélzeten. Amikor átszálltunk erre a hajóra, Noah intézkedett, és elraktároztatta. Azt mondta, így biztonságosabb, és mivel épp egy vitorláson utaztunk, talán igaza is volt.

Noah velem szemben foglalt helyet, a beépített padok egyikén henyélt. A lábait kinyújtotta maga előtt, a karját a háttámlára vetette, az inge a gallérjánál szétnyílt, kivillantva napbarnított bőrét, a haját pedig kócosra borzolta a szél. Úgy nézett ki, mint egy pokolian dögös kalóz, hiszen valójában az volt. És engem figyelt. Le nem vette rólam a szemét, mióta hajóra szálltunk. És mivel a bárpultnál én sem bírtam másra gondolni, csak a forró tekintetére, megértettem.

Amikor felállt és kinyújtózott, mint valami nagymacska, hosszú, izmos testének eme mozdulata igen látványos volt. Odasétált hozzám, a tekintete mereven rám szegeződött, mint egy ragadozó, aki épp a zsákmányára készül rávetni magát. Nem szólt egy árva szót sem, csak megfogta a kezem, és magával húzott. Ugyanilyen némán sétáltunk a kabinokhoz vezető lépcsőhöz. Remegtem, a várakozás és a vágy őrjöngött bennem.

Azt hittem, a szobájába megyünk, de ehelyett mélyebbre vitt a hajó belsejébe, és amikor felkapcsolta a lámpákat, meg sem tudtam nyikkanni. Egy színpad volt középen, azon pedig egészen pontosan egy rúd.

– Te most szórakozol velem? Hát ki a fészkes fenéé ez a jacht? – tudakoltam meg, miközben Noah-ra néztem. A falnak támaszkodott, a karjait keresztbe fonta a mellkasán, de az arckifejezése volt az, amitől azonnal melegem lett.

– Amikor csak készen állsz, szépségem, kezdheted is.

– Nem vagyok jó rúdtáncban.

– Pedig nekem úgy tűnt korábban, hogy kurvára jól csináltad.

Kissé vadnak és vakmerőnek éreztem magam, amikor felléptem a kis színpadra. Megérintettem a rudat, körbejártam. Noah figyelme egy percre sem lankadt.

– El akartál cserélni, képes lettél volna odaadni engem annak a fickónak.

– Dehogyis.

– A korsó mellett erről beszéltetek.

– Képtelen voltam nem rád figyelni.

Nekitámaszkodtam a rúdnak.

– Akkor, ott, neked táncoltam.

– Tudom.

– Azt képzeltem, hogy a te kezed érintik meg a testemet.

Ellökte magát a faltól, kulcsra zárta az ajtót, és megindult felém, mint egy pokolian buja vadállat.

– Táncolok neked, ha szeretnéd, de megtennél nekem valamit?

 – Bármit – felelte hezitálás nélkül.

– Vetkőzz le.

A szemei elsötétültek, először meg sem mozdult, majd kezei az ingéhez nyúltak. Lassan kigombolta, egyesével, centiről centire elém tárva gyönyörű testét. Lehúzta az inget a karjairól, izmai megfeszültek, ahogy a földre ejtette. Egy szál nadrágban állt előttem. Annyira vágytam rá, hogy megérintsem, a kezemmel, a nyelvemmel, ehelyett teljesen mozdulatlanul álltam ott, és figyeltem, ahogy ez a pompás férfiú csak nekem vetkőzik.

A farka láthatóan a nadrágjának feszült, én pedig összeszorítottam a combjaimat, hogy enyhítsem a fájdalmat a hasamban. Kioldotta az övcsatját, és lassan lehúzta a cipzárt. A farka kiszabadult. Nem hordott alsónadrágot. Felszisszentem, elég hangosan ahhoz, hogy ő is hallja.

Letolta a nadrágját, kilépett a cipőjéből. A tekintetem végigvándorolt rajta, a tetoválásán, a karján, a mellkasán, a hasizmok barázdáin, és a szőrös vonalon, amely mutatta az utat lefelé. Összefutott a számban a nyál.

– Te jössz.

Remegő ujjakkal vettem le a pólómat. A tekintete a melleimen állapodott meg. Végigsimítottam rajtuk, ujjaimat a selyem melltartó alá bújtattam, és végigsimítottam a mellbimbómon. Levettem a melltartómat, mire a szeme még jobban elsötétült. A rövidnadrágomat kigombolva benyúltam a bugyim alá és megérintettem magam. Noah a farkához nyúlt, megsimogatta, miközben vágytól ködös szemmel figyelte, ahogy örömet szereztem magamnak.

– El ne merj élvezni!

Hagytam, hogy a nadrágom, majd a bugyim a földre hulljon, aztán kiléptem belőle.

– Érintsd meg magad megint.

Megsimogattam a csiklómat.

– Húzd meg a bimbódat.

Szabad kezemmel a mellemhez nyúltam, tenyerembe fogtam, összecsippentettem a mellbimbómat és megcibáltam kicsit.

– Erősebben.

Szót fogadtam, és a fájdalom csak fokozta az élményt. Csak a farkát és a kezét bírtam nézni. Keményen verte magának, míg a farka hegyén meg nem jelent egy csillogó csepp, a másik kezét a lábai közé ejtette.

Egyszercsak megindult felém, és felemelt a földről. A lábaim a dereka köré fonódtak másodpercekkel azelőtt, hogy a hátam a falnak ütközött volna. Előrenyomult, és olyan erővel merült belém, hogy valószínűleg egyedül a farkával is képes lett volna a falhoz szegezni. Fantasztikus érzés volt. Kihúzódott, és még mélyebbre döfte magát belém.

A szemembe nézett, ahogy a csípője mozgott, és minden egyes kemény lökéssel közelebb vitt a felszabaduláshoz. A nyakizmai megfeszültek, a karjai meghajlottak, de egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.

Teljesen kihúzódott belőlem.

– Az enyém vagy – mondta lassan, miközben újra belém csapódott.

– Igen.

Az önuralma, amit az idők során elsajátított, cserben hagyta. Vad volt és éhes. Megragadta a csípőmet, és erősen a farkára rántott.

– Nyúlj magadhoz.

Nem kellett kétszer kérnie. Amint megérintettem a csiklómat, úgy robbantam fel, mint egy tűzijáték. A csípője egyre keményebben és gyorsabban mozgott. Mélyről jövő morgás hagyta el a torkát, amikor elélvezett, aztán teste lecsillapodott, és lecsukódtak a szemei.

– Imádom nézni, ahogy elélvezel.

A szemei kinyíltak.

– Imádom, hogy élvezel – felelte, majd lehajolt és megnyalta a mellbimbómat. A hüvelykujja végigsimított a másik feszes csúcson, aztán mellemet a tenyerébe fogta és megszorította.

Egy ajtóhoz vitt, amely egy hálószobába vezetett.

– Honnan tudtad, hogy ez itt van?

Feleletképp rám pillantott. Hogyne tudta volna, hisz mindent tudott. Ledobott az ágyra.

– Állj négykézlábra.

Nem akartam megvárakoztatni. Mögém térdelt, ujját végigfuttatta a gerincemen, le egészen a fenekemig.

– Itt foglak megdugni – jelentette ki, és a fenekemhez nyomta az ujját. Az eufóriám egy része azonnal elszállt, befeszültem. Megérezhette, mert lejjebb mozdult, és megcincálta a csiklómat. Belemarkolt a fenekembe, széthúzta és éreztem, ahogy belém nyal hátulról és tágítani kezd. Az újabb orgazmus küszöbén álltam, amikor a síkosítóért nyúlt. Nemcsak hogy tudta, létezik ez a hálószoba, hanem meg is tervezett mindent gondosan, előre. Megéreztem a síkosító hűvösségét, ahogy beledolgozta abba a szűk helyre. Hallottam, ahogy szakad a fólia. Néhány másodperccel később éreztem, ahogy farkát a szoros izomgyűrűnek támasztja.

– Érintsd meg magad – utasított, és keze már a lábam között volt. Csípője a fenekemnek feszült, farka hegyét az ánuszrózsámhoz illesztette és lassan tolta befelé, ahogy az izmaim egyre jobban elernyedtek.

– Jól vagy?

Több mint jól voltam. Ismeretlen érzés volt, de nagyon jól esett.

– Igen.

Megsimogatta a fenekemet, miközben egyre mélyebbre hatolt. Lehajtottam a fejem, a kezeim a lepedőt markolták, és addig nyomult befelé, amíg golyói a fenekemhez nem értek.

– Eszméletlen jó – mondta rekedten. Kicsit kihúzta magát, majd újra kitöltött, miközben két ujját a puncimba nyomta. Felnyögtem, amikor mindenhol őt éreztem magamban. A csípője ütemesen mozgott, elkezdett hátulról pumpálni, miközben az ujjai orgazmusig röpítettek. Megérintettem a csiklómat, és a túl sok ingertől azt hittem, menten meghalok. Mindenütt kitöltött.

A farkára húzott, mélyen belém merült, és meglepően érzéki volt érezni, ahogy a farka rángatózni kezdett a fenekemben, mikor elélvezett. A hátamra roskadt, a farka még mindig lüktetett, és egy csókot nyomott a vállamra, mielőtt kihúzódott belőlem. Felállt, és elindult a fürdőszobába, legalábbis feltételeztem, hogy az volt. Egy perccel később visszatért, gyönyörűen és meztelenül. Bemászott mellém az ágyba, és a karjaiba vont.

– Már régóta szerettem volna ezt kipróbálni.

– Szóval popsimán vagy.

– Imádom a popsid, de nem. Csak az egész tested magaménak akartam tudni. Minden porcikádat, és most már meg is tettem. Nem ígérem, hogy nem fogom újra megdugni a segged, de...

– Ne ígérj.

Megérintette az állam, és maga felé fordította az arcomat.

 – Jó, de tetszik, hogy én vagyok az egyetlen, aki ott dugott meg és a jövőben is meg fog dugni hátulról téged.

– A jövőben is?

– Igen. Most pedig alvás. Még mindig tartozol nekem egy tánccal.

A „jövőben is” megkülönböztetés tőle úgy hangzott, mint egy szerelmi vallomás. Mosollyal az arcomon, kalózom karjaiba bújva boldogan aludtam el.

Arra ébredtem, hogy Noah a számra tapasztja a kezét. Aztán ujját az ajkához emelte. Azt hittem, csak szórakozik velem, de ahogy a szemébe néztem, végigfutott a hideg a hátamon. Kiugrott az ágyból, és eltűnt, másodpercekkel később pedig már nadrágban tért vissza. A ruháimat odadobta elém az ágyra, én pedig sietve magamra kapkodtam őket, aztán kézen fogott, és végighúzott a folyosón. A szívem a torkomban dobogott. Füttyentett egyet, amire néhány másodperccel később válasz is érkezett. Felém fordult és azt mondta:

– Menj a szobádba.

– Veled akarok menni.

Nem vitatkozott, gyanítom, hogy csak azért, mert más dolgok kötötték le a figyelmét, a fedélzet és azok az emberek, akik engedély nélkül felszálltak a hajóra. Talán Sólyom lehetett, vagy pár embere, bár nem lehetne emiatt hibáztatni őket, hiszen mi loptuk el a jachtjukat.

A fedélzetre léptünk. Nem Sólyom volt az. Két férfit pillantottam meg, mindketten Noah-val egyidősek lehettek, térdeltek, és volt a viselkedésükben valami arrogancia. Nem hiszem, hogy láttam volna őket ezelőtt a régebbi hajón vagy a sztriptízbárban, de az sem kizárt, hogy Sólyom legénységének tagjai voltak. Ez megmagyarázná az arrogáns viselkedésüket, hiszen bizonyos értelemben jogos volt.

– Eltévedtetek? – kérdezte Noah ridegen a két fickótól, bár még sosem hallottam ilyen hangon beszélni.

– Nem. Pontosan ott vagyunk, ahol lenni akarunk.

Leesett az állam. Ezek a pasik meg akartak halni?

Noah nem válaszolt. Snake-re nézett.

– Csak a buli kedvéért, esetleg van egyéb oka is?

– Szerintem van annak több oka is.

– Sólyom küldhette őket?

– Nem hiszem. Neki több esze lett volna.

– Miért nem minket kérdezel, hiszen itt vagyunk – ugatta a nagyszájú, aztán rám meredt. – Vagy még jobb, ha hagyod, hogy elbeszélgessek a szukáddal.

Noah nem reagált erre a kijelentésre. Csak állt ott mozdulatlanul, akár egy szobor. Aztán megindult, lassan és megfontoltan odalépett a fegyverekhez, amiket, gondolom, Snake vagy valaki más kobozhatott el a két fickótól, mielőtt térdre kényszerítette volna őket. Noah odanyúlt, megmarkolta az egyiket, hosszú ujjai kedvtelve végigsimítottak a csövén. Megfordult, célzott és tüzelt. A férfi, aki az imént még beszélt, hanyatt dőlt, a homlokán lyukat ütött a golyó, amelyből szivárogni kezdett a vér. Levegőt sem kaptam, úgy megijedtem és a torkomban gyűlt az epe. Tágra nyílt szemekkel néztem a pasast, majd Noah-t, aki olyan nyugodtan, olyan távolságtartóan állt ott, mintha nem is épp most ölt volna meg hidegvérrel egy embert.

– Nincs szükségünk mindkettőtökre – közölte szenvtelenül a másik betolakodóval, majd anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna rám, utasította Chast:

 – Kísérd Willowt a szobájába.

Nem ellenkeztem, vakon indultam Chas után, hiszen gondolatban újra és újra átéltem, ahogy Noah megöli azt az embert. Tudtam, hogy már gyilkolt, de azt sem tudta, ki az a férfi, és mit akar. Gondolkodás nélkül lőtte le. A testem remegni kezdett, mert kezdtem felfogni, hogy ismét a romantikus szívem áldozatául estem.

Fásultan az ágyhoz léptem, és lehuppantam a szélére. Azt hiszem, sokkot kaptam. Azt hittem, Chas már elment, amíg meg nem szólalt az ajtó melletti helyéről.

– Nem te vagy az első nő, aki romantikus dolognak képzeli az életünket. Kalózokról olvashatsz a könyvekben, láthatod őket a filmekben, és az emberek tévesen azt hiszik, hogy bár veszélyesek vagyunk, de egyben elbűvölőek is. A valóság az, hogy egyszerűen csak veszélyesek vagyunk. A saját törvényeink szerint élünk.

– De az az ember...

– Felmerészkedett a hajónkra.

– De ez nem a ti hajótok.

– Most már a miénk.

Behúzta maga mögött az ajtót, én pedig csak ültem ott mozdulatlanul. Bámultam vakon az ajtót. Fájt az a buta szívem, amit a fedélzeten lévő kapitánynak ajándékoztam, de most megláttam egy másik arcát is, azt, amelyik hidegvérrel döntött annak a szerencsétlennek az életéről egy szempillantás alatt. Nem tudtam volna így élni. Ahhoz, hogy vele lehessek, olyanná kellett volna válnom, amire nem voltam képes, vagy neki kellett olyasvalakivé válnia, akivé nem tudott. Nem volt közös jövőnk. Azt hiszem, ezt ő is tudta. Összegömbölyödtem az ágyon, könnyeim a párnámra hullottak. Míg a kincset keressük, minden másodpercet ki kell élveznem, amit vele tölthetek, mert most már biztos voltam benne, hogy nem lesz olyan, hogy boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Sokáig forgolódtam álmatlanul, majd amikor végre sikerült elaludnom, nyugtalan álomba zuhantam.