20. fejezet

 

20. fejezet

Fordította: Aiden

WILLOW

– Hogy vagy? – kérdezte Zoe, amikor megállt mellettem az Ocean Quest orrában. Már két hét telt el Noah távozása óta. Sejtettem, hogy nehéz lesz, de azt nem, hogy ennyire nehéz.

– Hiányzik. Minden egyes nap.

– Tévedtem vele kapcsolatban – nézett rám szomorúan. – Szeret téged.

– Tudom – feleltem és feltekintettem a csillagos égre. Bárhol is járt Noah, ő is ugyanazokat a csillagokat látta, és ettől közelebb éreztem magam hozzá. – Könnyebb így, hogy tudom. Megkért, hogy menjek vele.

– Komolyan? Miért nem mentél?

– Egész életemben csak megalkudtam. Még a munkám is csak részmunkaidős, és bár szeretek részmunkaidőben dolgozni, de Decker soha nem ajánlott nekem teljes munkaidős állást, pedig utánam még jó pár másik embert is felvett, akiket teljes munkaidőben foglalkoztatott.

– Ezt nem tudtam.

– Mert már annyira hozzászoktam, hogy másokhoz igazítsam az elvárásaimat. Többé már nem akarom ezt. Szeretem Noah-t, de még ő is azt akarta, hogy alkudjak meg. Én az álmomat szeretném megélni. Azt szeretném, hogy valakinek én legyek az első helyen, én legyek a legfontosabb. Butaság és reménytelenül romantikus gondolat, de én erről álmodom.

– Sajnálom, Willow.

– Azt hiszem, változtatni fogok pár dolgon, ha hazaérünk. Megalakítom a saját cégemet. A Blakeley név biztosan vonzza majd az érdeklődő búvárokat, és megkérem nagypapát, hogy társuljon be. Hiányzik a közös munka vele.

– És mi lesz Deckerrel?

– Egy kis versengés belefér – vigyorodtam el.

 Nagypapa odalépett hozzánk.

– Meghozták. Itt van a fedélzeten – közölte.

A kapitányi ládát kitakarították, megtalálták a titkos rekeszt. Úgy gondoltuk, szép lenne, és illő, ha azon a hajón nyitnánk ki először, amelyen Isabellát megtaláltuk és pont ott, ahol a ládát felhozták a tengerből.

– Holnap reggel kiderül, hogy a kutatásom megalapozott volt-e.

– Még ha a nyakék nincs is a ládában, akkor is eszelős egy kaland volt, Willow – felelte a nagyapám. Igaza volt. Voltak képeim, amiket meg szerettem volna osztani Lucianával is, illetve néhány – pénzben nem mérhető – tárgyat, ami nagyon sokat jelentene neki.

– Még mindig nehezen értem, hogy Isabella apja hogyan volt képes elintézni, hogy a vejét eltetesse láb alól – méltatlankodott Zoe –, hogy lehetett annyira kapzsi, hogy a saját érdekeit nézze a lányáé helyett.

Nagyapa a kezemért nyúlt, és megszorította, mert mindkettőnknek ismerős volt ez a történet. A szüleim már évek óta ezt csinálták velem.

A műemlékvédelmi csoport megerősítette, hogy az ágyúgolyókon lévő jelzések Isabella apjának vasgyárából származtak. Az ő cége kovácsolta azokat a lövedékeket, amelyek elsüllyesztették az Isabellát. Ez önmagában még nem lett volna perdöntő bizonyíték, hiszen azokat az ágyúgolyókat akkoriban számtalan hajó ellen bevethették. Ámde forgalomba csak egy évvel az Isabella elsüllyedése után kerültek. Alejandrot amiatt ölette meg, hogy nyélbe üthesse a saját maga által szervezett házasságot, amely mérhetetlenül gazdaggá tette volna. A lányát egy szomorú sorsra kárhoztatta pusztán a pénz miatt. Számomra ez jelentette az expedíció valódi sikerét. Most már befejezhettük a történetüket. Egy szerelmi történetet, amely az égben köttetett, két szerelmes emberét, akik láthatatlan ellenséggel álltak szemben, és az árulással is megbirkóztak. Rövid ideig lehettek csak együtt, de oly erővel szerették egymást, hogy szerelmük még kétszáz év múltán sem merült a feledés homályába. Ezért igazából nem volt számomra fontos, hogy megtaláljuk-e a nyakéket a kapitány ládájában, hiszen már megismertük a történetüket, és hamarosan mindenki más is meg fogja.

– Mára befejeztem. Már nem vagyok mai csirke – puszilta meg nagypapa az arcom, majd Zoe arcát is. – Reggel találkozunk.

A botja visszhangzott a fedélzeten, ahogy elment.

– Mihez lenne kedved? – kérdezte Zoe.

– Azt hiszem, jól esne egy fagyi.

– Tökéletes válasz.

NOAH

Miguel teraszán ücsörögtünk, egy olyan helyen, amely annyira hasonlított otthonomra, amennyire csak lehet, és mégis hiányzott valami. Willow hiányzott. Azt hittem, visszatérhetek oda, ahol megvolt mindenem, mielőtt egy bizonyos vörös hajú belépett az életembe. Talán ha St. Croixban véget vetettünk volna a kapcsolatunknak, ez lehetséges lett volna. De most nem. Willow a részemmé vált. Komolyan át kellett gondolnom, hogy mi legyen a következő lépés, mert tisztában voltam vele, hogy kurvára nem fogom kibírni nélküle egész hátralévő életemben.

Találkoztam Sólyommal, aki épp a híreket újságolta.

– Az eltűnt hajók mégsem tűntek el, csak elsüllyedtek.

– Honnan veszed ezt?

– Lenyomoztam mindegyiket. A parti őrségnek van egy radarja. A mi Pride and Joy hajónkat húsz mérföldre találták meg attól a helytől, ahol utoljára látták, de ami érdekes, hogy a hajótest vizsgálata során több, szabályosan fúrt lyukat találtak.

– Nem mondod.

– Valaki szándékosan elsüllyesztette.

– Hogy kerülhettek ilyen messze a tervezett útvonaluktól? – kérdezte Paddy.

– Valaki az éj leple alatt felszáll a hajóra, és vagy lekapcsolja a műszereket, vagy feltölt egy vírust, ami megzavarja őket – vetette fel Tiggs. – Nem lenne annyira bonyolult.

– Az érdekes az egészben az.... – jegyezte meg Sólyom fintorogva –, hogy a hajót kipakolták.

Nyugtalanság ébredt bennem.

– Valaki elsüllyesztette, aztán kifosztotta?

– Igen, ez aztán a rablás, mi? Előbb elsüllyeszted a hajókat, amiket ki akarsz rámolni.

– És az összes hajó a Karib-tenger térségében volt?

– Volt egy hajó Dél-Afrika partjainál, amit ugyanezzel a módszerrel fosztottak ki, de az évekkel korábban volt. Lehet, hogy az volt az első prédájuk. Mint valami tesztkísérlet, a szokásos vadászterületükön kívül.

– Dél-Afrika? – esett le. Ó, bassza meg. Előkaptam a telefonomat, és Willowt hívtam. Azonnal a hangposta jelentkezett. – Tiggs, szükségem van Willow nagyapjának és a múzeumának telefonszámára.

– Mi folyik itt? – kérdezte Zeke.

– Azonnal indulnunk kell. Az a gyanúm, hogy Willow egyenesen a tyúkólba vezette a rókát.

WILLOW

Arra riadtam fel, hogy kizuhantam az ágyamból, és a hideg, kemény padlón landoltam. Csak ekkor éreztem meg, milyen erősen ringatózik a hajó; annyira ingott, hogy alig tudtam visszanyerni az egyensúlyomat. Sikerült talpra állnom, és elindultam megnézni, mi történhetett. A hajó furcsa szögben billegett. Ha nem tudnám, mennyire biztonságos, azt hinném, hogy süllyed. Későre járt; mindenki aludt, már nem búvárkodtunk aktívan, így a legénység tagjai éjjelente már nem voltak szolgálatban. Kiléptem a fedélzetre. Eltartott egy percig, amíg a szemem alkalmazkodott a sötétséghez, aztán rémülten tágra nyílt, mert láttam, hogy tényleg süllyedtünk.

Visszarohantam, és dörömbölni kezdtem nagypapa ajtaján. Kinyitotta; a szemét még mindig álom homályosította el.

– Willow, mi a...

– Süllyedünk. Mindenkit fel kell ébresztenünk.

Azonnal felébredt.

– Szólok a kapitánynak. Ő majd riadóztatja a legénységet.

– Ébresztem Zoét és Deckert.

Decker szobája volt a legközelebb. Dörömböltem az ajtaján, de nem válaszolt. Valószínűleg Zoéval volt. Zoe ajtajához rohantam, kiabáltam, miközben dörömböltem. Kinyitotta, és elképesztően morcosnak tűnt.

– Mi a rosseb van már?

– Süllyedünk.

Az arca egy szempillantás alatt váltott mérgesről ijedtre.

– Süllyedünk?

– Szólj Deckernek. El kell hagynunk a hajót.

– Decker nincs itt.

– Nincs?

– Nincs. Nem jött be hozzám tegnap este.

– Talán már a fedélzeten van. Mennünk kell.

Összekapkodta a holmiját – szerencsére nem volt sok mindenünk –, közben én is visszasiettem a szobámba a cuccaimért. A fedélzetre érve láttuk, hogy mindenki rohangál, és épp engedik le a mentőcsónakot. Willard kapitány parancsokat osztogatott. Elég összeszedett volt, még akkor is, ha tudta, hogy a hajója süllyed.

Körülnéztem, és láttam a nagypapát, a legénységet, de nem láttam Deckert, Harryt, sem a búvárait.

– Hol van Decker?

– Nem tudom. Harry sincs itt.

– Átkutatták utánuk a hajót? – kérdeztem.

Willard kapitány közeledett.

– Kétszer is, nincsenek itt.

– Ahogy a kapitány ládája sincs – közölte nagypapa szavait, amit először fel sem fogtam, mert semmi értelme nem volt.

– Eltűnt a láda? Decker vihette el?

Még soha nem láttam a nagyapámat ennyire dühösnek.

– Úgy tűnik.

– Akkor ő csinált valamit a hajóval, hogy mindannyian... – akadt el a szavam. Képtelen voltam elhinni.

Zoe szemei könnybe lábadtak.

– Hogy tehette ezt?

– Biztosan csak valami buta félreértés lesz. Én… – dadogtam. Nem voltak a hajón, és a láda eltűnt. Elvitték, és minket ott hagytak. – Nem tudom elhinni, hogy pont Decker és Harry.

Nagyapa nem szólt semmit, de dühös volt.

– Indulnunk kell – kísért a kapitány a mentőcsónakhoz bennünket. Mikor kellőképpen eltávolodtunk a hajótól, hívta a parti őrséget. Együtt néztük, ahogy az Ocean Quest hánykolódott, majd végül elsüllyedt.

NOAH

– Blakely múzeum. Miben segíthetek?

Végre, bassza meg! Már négy órája próbáltam hívni. A térerő szar volt a tengeren, de nem vesztegettem az időt, Cancúnba igyekeztem, mert az a rossz érzésem támadt, hogy Willow bajban van.

– Itt Kace, Willow egyik barátja.

Csönd.

– Ó, a fiatalember, aki megvette neki a naplót. Igen, mesélt nekem rólad. Szervusz – köszöntött a hang a vonal másik végén, aztán újra elhallgatott. – Will jól van?

– Jól – feleltem. Legalábbis nagyon reméltem, hogy igen. – Lenne egy kérdésem arról a leletről, amire Willow és a csapata néhány hónappal ezelőtt bukkant – közöltem. Aki egyszer tolvaj volt, mindig tolvaj marad. Ha igazam volt, nem tudott volna segíteni magán.

– Á, igen, Les Deux Cadeaux. Pontosan itt hozták felszínre a korai telepesek. Figyelemre méltó, hogy ilyen primitív eszközökkel képesek voltak bányászni és megcsiszolni a drágaköveket.

Nem akartam udvariatlan lenni, de mi a fenéről beszél?

– Hová került ez a lelet?

Kicsit bosszúsnak tűnt, hogy félbeszakítottam, de aztán ismét megváltozott az attitűdje.

– Te jó ég, elfelejtettem visszahívni.

– Kicsodát?

– Willowt. Azért hívtam fel, hogy elmeséljem neki, amit hallottam a Smithsonianban lévő kapcsolatomtól.

Ez most kurvára komolyan gondolta? Elöntötte a szar az agyamat.

– Koncentráljon már, bassza meg? Hol van az a lelet?

– Szebben, ha kérhetném.

Erre nekem nem volt időm.

– Hol a lelet?

– Ezt próbálom elmondani neked – felelte sértődötten. – Sosem érkezett meg a Smithsonianba.

Kurva élet.

– Ki intézkedett a Smithsonianba való szállításról?

– Decker Acker.

– Kapcsolatba tud lépni Will-lel?

– Próbáltam, de csak a hangpostája jelentkezik. Valami baj van?

– Nem tudom biztosan. Próbálja hívni, és ha sikerül elérni, azonnal értesítsen engem.

– Adja meg a számát.

Lediktáltam neki a telefonszámom, aztán bontottam a vonalat, és Willow telefonját próbáltam hívni. Nem vette fel.

– Nagyobb sebességre kell kapcsolnunk – adtam ki a parancsot a legénységnek.

– Mi újság? – érdeklődött Snake.

– Decker lesz a hunyó. Ő áll a jachtok eltűnése mögött. És szerintem el akarja lopni a nyakéket.

– Ó, baszki.

WILLOW

Már a szállodában voltunk, amikor Willard kapitány megkapta a hírt a parti őrségtől, hogy a hajóját szándékosan süllyesztették el. Az előzetes vizsgálat alapján a módszer ugyanaz volt, mint amit a Karib-tengeren eltűnő jachtoknál alkalmaztak. Ennek feldolgozása kicsit több időt vett igénybe, mint annak kiderítése, hogy Decker megpróbált-e megölni minket. Kábultan ültünk a szállodai szobámban, nagypapa, Zoe, Willard kapitány és én.

– Nem fér a fejembe – mondta Zoe. – hogy lehet az az ember, akit ismertünk és szerettünk... nos, ekkora szörnyeteg?

– És Harry? Ezer éve ismerem. Persze volt idő, hogy neheztelt rám, amikor apád elbocsátotta, de továbblépett.

– Harryt kirúgták?

– Igen. Nagyon régen volt már. Még gyerek voltál. Mi jár a fejedben?

– Nem tudom. Csak próbálom megérteni, hogy két ember, akiket családtagnak tekintettünk, hogyan süllyeszthetett el egy hajót, amin mindannyian rajta voltunk. Mi történt pontosan Harryvel és apával?

– Harry azt állította, hogy elvették a kutatásait.

– Melyiket?

Nagyapa dühösnek tűnt. Nem tudtam eldönteni, hogy magára, Harryre vagy apára haragszik ennyire.

– A Királytükröt. Nem hittem neki. Harry néhányszor összeesküvés elméleteket szőtt, alaptalan vádakkal illette a szakmában dolgozó többi embert. Mindig a rövidebb utat kereste, néhányszor bajba is keverte magát azzal, hogy spórolt, vagy olyan emberektől kért kölcsön, akiktől nem kellett volna, de miután a szüleid veled is hasonló mutatványt követtek el…

– Miféle mutatványt? – szólt közbe Zoe.

– Megpróbáltak idejönni és átvenni a hatalmat.

– Ez komoly? Ezért húztak el olyan szélsebesen az expedíció kellős közepén? – kérdezte Zoe. Dühösnek és zavarodottnak tűnt.

– Megkértem őket, hogy távozzanak.

Zoe megfogta a kezem.

– Sajnálom, Willow.

Megszorítottam a kezét, de Harryre gondoltam, és arra, hogy valószínűleg a szüleim megbántották őt.

– Még ha Harry tényleg hazudott is, azzal, hogy erre rájöttek, keserű pirulát kellett lenyelniük – jegyeztem meg.

– Ez megmagyarázza Harry indokát, de Deckerét nem – tette hozzá Zoe.

– Anyának és apának tudnia kellett valamiről, hiszen összetűzésbe keveredtek Harryvel. Apa még ki is rúgta őt, az isten szerelmére. Tudták, hogy részt vesz az expedíciónkon, és mégsem szóltak semmit. Szerinted lehetséges, hogy azért erőltettek ennyire a nyakéket, mert attól féltek, hogy Harry ellopja tőlünk... és engem fog felhasználni, hogy bosszút álljon rajtuk?

– Lehet, de szerintem nem a te érdekeidet akarták védeni. Nem akarták, hogy a lelet eltűnjön, főleg akkor nem, amikor azt hitték, hogy egy Blakeley által finanszírozott expedícióról van szó. Akárhogy is nézzük a szüleid viselkedését, tévedtek, nagyon-nagyon nagyot tévedtek.

Nagypapának igaza volt. Nem volt olyan forgatókönyv, amelyben a szüleim saját magukon kívül bárki mással is törődtek volna.

– Itt egy nagyobb problémáról van szó – mondta Willard kapitány, majd hozzátette: – Ami az Ocean Questtel történt, az több hajóval is megesett a környéken. Elsüllyesztették a hajókat, majd kirabolták. Azokon a hajókon pedig emberek is voltak.

– Ezért is foglalkoztatott Decker téged mindig csak részmunkaidőben. Nem vont be azokba a munkákba, ahol hajókat süllyesztettek el és embereket öltek meg, mert tudta, hogy feljelentetted volna – rakta össze Zoe a részleteket. Zavarodott volt és dühös, végül a haragja kerekedett felül. – Meglopott minket, aztán megpróbált megölni. És mindezt egy nyakláncért?

Éreztem, amit ő. Decker a barátom volt. Bíztam benne, szerettem, és ő átvert. Az egész egy hazugság volt.

Nagyapa felállt. Odasétált Zoéhoz, és megsimította az arcát.

– Amit Decker tett, arra nincsenek szavak. De egyikünk sem látta előre. Én sem néztem ki belőle, sem Harryből, úgyhogy ne ostorozd magad miatta, és tartsd magad szerencsésnek, hogy rájöttél, kicsoda valójában, mielőtt jobban belebonyolódtál volna.

A düh sírássá változott.

Nagyapa felém fordult, és dobott egy puszit.

– Reggel találkozunk.

– Értesítem a parti őrséget erről az új fejleményről – ajánlotta fel Willard kapitány, aztán követte nagyapát kifelé.

– Szeretnél itt aludni? – kérdeztem Zoét.

– Igen.

Bebújtunk az ágyba. Átöleltem a barátnőmet, és hagytam, hogy kisírja magát.

– Nekem kellene vigasztalnom téged – szipogta.

– Badarság. Én a bizalmamat és a barátságomat adtam neki. Te meg a szívedet. Az a szörnyeteg egyiket sem érdemelte.

– Szerinted elkapják?

– Remélem. Nem csak rólunk van szó. Ha tényleg ő állt a jachtok mögött, akkor sok embernek árthatott.

– Hogyhogy nem vettem észre? Azt az embert, aki képes volt erre, nem vettem észre.

– Én sem – simogattam meg a haját. – Szerelmes voltál belé.

A vállamhoz szorította az arcát.

– Az.

– Annyira sajnálom.

Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy egy kéz szorult a számra. A szívem majd’ kiugrott a helyéről, mert azt hittem, hogy Noah az. De nem ő volt.

– Ha sikítasz, meghalsz – sziszegte Decker közvetlenül azelőtt, hogy a fegyvere csöve halántékomra tette volna. Minden elsötétült.

A Horgonyon tértem magamhoz, amely már nem volt a parton. Haladtunk, méghozzá elég gyors tempóban. Zoe mellettem ült, megkötözve, a száját betömték, a szemei tágra nyíltak a félelemtől. Arra néztem, amerre ő nézett, és megláttam Deckert. Nem ismertem fel az előttünk álló férfit. A szemei élettelenek voltak.

– A nyakék nem volt a ládában.

Körbepillantottam a fedélzeten lévő embereken, akik eddig olyanok voltak, mintha családtagjaim lennének.

– Hol van a nyaklánc, Willow?

– Nem tudom. Azt hittem, a ládában van.

Decker hirtelen pofon vágott. Csillagokat láttam.

– Arról nem volt szó, hogy megütöd.

A figyelmem Harryre terelődött. Az árulás keserű pirula volt.

– Hol van a nyakék?

– Fogalmam sincs.

– Odaadtad azoknak a kurva kalózoknak? – hajolt le hozzám Decker, és a hajamnál fogva hátrarántotta a fejemet. – Foglalkozott veled egy kicsit, megdugott és te odaadtad neki? Isaacnek kurvára ki kellett volna nyírnia. Elég sok pénzt fizettem neki érte.

Először nem reagáltam, mert képtelen voltam elhinni, amit mondott.

– Te bérelted fel Isaacet? Honnan a fenéből tudtál róla?

– Harry mondta el nekem.

Harryre néztem.

– Hogy tudtad meg?

– A nagyapádtól. Szeret és aggódik érted. Mindketten aggódunk – felelte Harry.

Hogy mondhat ilyet nekem őszinte arccal?

– Neked ilyen elképzelésed van a szeretet kimutatásáról?

A szavainak azonban nem volt értelme, hiszen az időzítés nem volt megfelelő.

– Csak most értettem meg az Isaac dolgot.

– A nagyapád mesélt nekem a fiúról, akivel Cancúnban találkoztál. Kace-ről. Nem talált róla semmit, de ha ismered a megfelelő embereket, nem nehéz információt szerezni egy magafajta személyről.

Felfordult a gyomrom, mikor rájöttem, hogy már akkor is ármánykodott. Visszanéztem Deckerre.

– Miért követted Noah-t?

– A kincsért jött. Ennyi év után is a kincsért jött.

– De ti nem tudhattátok, hogy Noah a szigeten van.

– De igen, tudtuk.

– Hogyan?

– Ugyanúgy, ahogy Harry rájött, hogy ki a te kalózod. Tudta, kit kell megkérdezni, és hol kell keresni.

Szörnyű gyanúm támadt, hogy az álommelómnak semmi köze hozzám.

– Tényleg, miért engem vettél fel?

– A neveddel több hivatalos megbízást szereztünk, mint amennyit nélküled kaptunk volna. És bevallom... azt reméltem, hogy információkat tudok kicsikarni belőled a szüleid expedícióiról, hogy elhappoljuk előlük. Nem tudtam, hogy ennyire jelentéktelen vagy a számukra.

Ez egyáltalán nem fájt. Szörnyeteg.

– A terv az volt, hogy ellopjuk a nyakéket. Közel jártál ahhoz, hogy megtaláld, és tudtam, hogy az én csapatom volt az, akit a merüléshez felkértél volna. Ugyan nem a szüleidé volt a lelet, hanem a lányuké... ami már majdnem ugyanaz. Aztán az a kurva Warren beleütötte az orrát a dolgainkba.

Elzsibbadtam.

– Tessék?

– Látta, hogy beszélgetek Isaac-kel. Aztán elkezdett kérdezősködni Isaac-ről. Nem kockáztathattam meg, hogy elmondja, amit látott.

Inkább dühös voltam, mint rémült, de az érzéketlen vallomása után félelem költözött belém.

– Te ölted meg Warrent? De miért?

– Útban lett volna.

– Minek az útjában?

– A végső bosszúénak. Hogy te fizess meg azért, amit a szüleid műveltek Harryvel.

– Mert elvették kutatásait – suttogtam, és láttam a meglepetést mindkettejük arcán.

– Így van.

– Ezért hívtad fel a szüleimet, miután megtaláltuk Isabellát.

– Hát persze. Látni akartam a képüket. Az volt a szándékom, hogy teljes mértékben kiélvezzem, ahogy átverem őket, de a te kalózod elzavarta őket.

Hitetlenség, undor, szívfájdalom… efféle érzelmek kavarogtak bennem, amikor Harryre pillantottam. Decker említette, hogy fiatalkorában neki is nehéz sora volt, akárcsak Noah-nak, és akkor jött Harry, és felajánlotta neki a mennyország kulcsait. Ám neki terve volt a gyerekkel.

– Kijátszottál egy magányos és nincstelen kölyköt, az apja lettél, aki sosem volt neki, olyan életet kínáltál neki, amiről csak álmodott, csak azért, hogy bosszút állj. Ráadásul meg is rontottad. Hogyan állhatsz itt, és érezheted magad felhatalmazva, hogy megölj egy olyan ártatlan embert, mint Warren?

Harry egyszerűen nem festett úgy, mint az a joviális fickó, akit megszerettem. Lélektelennek, üresnek tűnt.

– Én érdemeltem volna. Nekem lett volna a helyem a magazinok címlapján, nekem kellett volna fürödnöm a sikerben. Ehelyett átvertek, és mélyszegénységbe taszítottak. Nem úszhatták meg.

– Akkor miért nem mész utánuk te magad? Miért rángatsz bele egy ártatlant? – szegeztem neki a kérdést. Finoman, de tagadhatatlanul összerezzent. – Nincs gyomrod az erőszakhoz, ezért neveltél valakit, akinek van – vágtam a fejéhez.

A figyelmem Deckerre terelődött.

– Mit ígért neked, Decker? Mi indokolta a gyilkosságot?

Újra megütött.

– Szerinted mi? A pénz. Hol van az a kurva nyakék?

Könnyek homályosították el a látásomat. Hogy a fenébe nem vettük észre soha, mi lapult a felszín alatt? Noah és Decker múltja hasonló volt, és bár Noah is ölt már, legalább tartotta magát a kalózkódex törvényeihez. Decker csak egy szívtelen gyilkos volt.

– Soha nem találtuk meg a nyakéket. Ezt te is tudod.

– Hol vannak a feljegyzéseid? A válasznak valahol ott kell lennie.

– Nincs semmi bennük.

– Hazudsz.

– Nem hazudok.

Megragadta Zoét, és kést nyomott a nyakához. A lánynak könnyek gördültek végig az arcán.

– Te szemétláda! Őt ebből hagyd ki – sziszegtem.

A szívem hasadt meg, mert köztük minden csak hazugság volt. Az egész. És ami még rosszabb, arra használta Zoét, hogy a maga közelében tartson minket, hogy elterelje a figyelmünket arról, hogy mit is csinál valójában.

– Mondd el, hol vannak a jegyzeteid, vagy elvágom a torkát.

– A hotelben. A szobámban.

– Harry, vidd a mentőcsónakot és a legénység egyik tagját, és menjetek vissza érte. A Bahamákon nálad találkozunk.

– Ne bántsd őket – könyörgött Harry.

– Nincs más választásunk. Ismered a szabályokat. Nem hagyunk tanúkat. Nincs érzelmi kötődés... – vigyorodott el és Zoéra pillantott, majd gúnyosan megjegyezte: – Hacsak nincs mire használni őket.

– Sajnálom, Willow – torzult el Harry arca a fájdalomtól, de nem tett semmilyen lépést, hogy megmentsen minket. Csak megfordult és elsétált.

– Vigyétek őket a tatra, és győződjetek meg róla, hogy nem úsznak el.

– Elképesztő egy szörnyeteg vagy!

Elrángattak minket a helyünkről, Zoe harcolt, megpróbált kiszabadulni. Eltűnt a vad rémület a szeméből. Dühös volt. Azt hiszem, abban a pillanatban képes lett volna ölni is.

– Főnök, van egy kis gondunk – szólt a legénység egyik tagja.

– Micsoda?

– Két hajó közeledik nagy sebességgel felénk, velünk szemben.

Zoe és én is összerezzentünk. A távolban egy luxusjacht közeledett gyorsan, amely nagyon hasonlított arra, amelyet Noah elrejtett, mellette pedig egy hatalmas klipper, dagadó vitorlákkal, és a tetején ott lobogott a Jolly Roger zászló, amelyet még Méridában vettem Noah-nak viccből.

A hajók A Horgony két oldalán álltak meg. Noah közvetlenül elöl állt, arckifejezése üres, tekintete hideg volt. Aztán meglátott engem, és lehullott az álarc. Olyan harag gyúlt a szemében, amilyet még soha nem láttam. Ez volt Noah, a hidegvérű, kegyetlen gyilkos, és én kurvára megörültem, hogy láthatom.

Amint elég közel értek, átugrottak a fedélzetre. Azt hiszem, Decker és a legénysége kissé sokkos állapotba kerülhetett, mert senki sem mozdult, amikor Noah odalopakodott a legénység egyik tagjához, megragadta a fejét, és egy gyors csavarással kitörte a nyakát.

Aztán elszabadult a pokol.

Eloldoztam Zoe kezét, és átszaladtunk a felső fedélzetre; ez tűnt a legbiztonságosabb választásnak.

– Azt a rohadt! – esett le az állam. – Sólyom és a legénysége is itt van.

Megbabonázva figyeltük, ahogy Noah és Sólyom legénysége is úgy szedte az áldozatokat, mint egy pestisjárvány, testek hullottak mindenütt, ahogy könyörtelenül nyomultak előre Zoe és én felém.

– Willow!

 Noah figyelmeztetésére megpördültem, és észrevettem Deckert. Fegyver volt nála.

– Állj fel! – utasított. Úgy nézett ki, mint egy patkány a süllyedő hajón.

– Innen soha nem jutsz ki.

– De veled igen – ragadott meg, és a hátamhoz szorította a pisztolyt. – Vissza, vagy megölöm – ordította mindenkinek, aki a közelébe került.

Nem tudom, mi ütött belém, hiszen Decker a barátom volt. Szerettem őt, Zoe is szerette, pedig az egész csak hazugság volt. Zoéra pillantottam, majd Noah-ra. Tudta, mire készülök, és dühösnek tűnt. Keményen hátravetettem a fejem, egyenesen Decker orrába, és amikor hátratántorodott, megfordultam, és tökön rúgtam. A fegyvert kiejtette a kezéből, miközben térdre esett. Zoe lehajolt a pisztolyért. Azt hittem, elrúgja az útból, ehelyett felemelte, és a férfi felé irányította.

– Zoe. Mit művelsz?

– Nézz a szemembe – parancsolta Deckernek. A férfi felemelte a fejét, folyt az arcán a vér. – Miért csináltad ezt?

– Miért? – vicsorgott a pasas. – Miért ne?

Ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy bosszút álljon a szüleimen. Harry talán meggyőzte magát erről, meggyőzte Deckert is, de ez a pénzről szólt. Mindig is nélkülözött, aztán megtalálta a módját, hogy soha véget nem érő készlete legyen belőle.

– Kinek az ötlete volt elsüllyeszteni azokat a hajókat? – kérdeztem.

Decker nem válaszolt, de egyértelmű volt, hogy Harryé.

– Hogy szólhat a hajók elsüllyesztése a szüleimen való bosszúról?

– Pénz kellett hozzá.

– Szüksége volt az algoritmusodra. Azt mondtad, hogy van rá egy alkalmazás.

Ekkor eszembe jutott a Noah és Sólyom közötti beszélgetés, és az, hogy az eltűnt jachtokon hogyan mentek tönkre a műszerek.

– A te algoritmusod volt az, ami elrontotta a felszerelést azokon a jachtokon, igaz? Te süllyesztetted el a kirabolt hajókat. Megölted az utasokat. Lehet, hogy Harryt megfosztották attól az élettől, ami neki járt volna, nem kétlem, hogy a szüleim a ludasak ebben, de amit te tettél, az nem más, mint gyilkosság. És most ez? A szüleim eltűntek a képből. Semmi közük Isabellához. Harry pontosan tudja ezt, és mégis itt vagyunk. Ez már nem arról szól, hogy visszavágjatok a szüleimnek. Ez a kapzsiságról szól. Harry kapzsiságáról és a te kapzsiságodról.

– Tényleg képes lettél volna hagyni, hogy megöljenek minket az előbb? – kérdezte Zoe, a szeme nedves volt a könnyektől.

A fickó válasza minden érzelmet nélkülözött.

– Persze.

Zoe egyszer már kijelentette, hogy az ikrek elbűvölőek, de gyanította, hogy ugyanolyan kegyetlenek tudnak lenni. Decker a vonzerejét használta arra, hogy magához csábítson, és mindeközben kegyetlen szív dobogott a mellkasában. Mi csak eszköz voltunk a cél érdekében.

Zoe megpróbálta meghúzni a ravaszt, Noah ujja megállította.

– Nem akarhatod, hogy ez a lelkiismereteden száradjon.

Aztán Decker felé fordult.

– Kelj fel.

Decker csak bámult, a gyűlölet hullámokban áradt belőle.

– Gyerünk. Látni akartad, kinek a farka a nagyobb, most itt a lehetőség.

Ekkor Decker nekirontott, megragadta Noah derekát, és hátrataszította.

Noah összekulcsolta a kezét, és Decker hátára vert egyet. Noah nekicsapódott a hajó oldalának, a levegő kiszorult a tüdejéből, és Decker arra használta azt a pár másodpercet, hogy behúzzon egyet Noah-nak, akinek a feje keményen hátracsapódott. Minden alkalommal, amikor Decker öklei Noah testéhez értek, a szívem kihagyott egy ütemet. Éreztem minden egyes ütést. Azt hittem, megöli Noah-t, aztán megláttam a mosolyt szerelmem arcán. Decker is látta. Tétovázott, összezavarta Noah furcsa viselkedése. Aztán teljesen világossá vált. Noah játszadozott vele. Úgy nyomult előre, mint egy tank, hátrálásra kényszerítette Deckert, miközben ütést ütésre sorozott az arcába, a mellkasába, a hasizmába. Nem volt emberi; olyan volt, mint valami gép – egy hideg, számító és könyörtelen robot. Noah olyan keményen és kegyetlenül ütötte, hogy Decker térdre esett, de még akkor is csak verte. Úgy tűnt, mintha Noah egy egész életre való dühét vezetné le, mindezt Deckerre irányítva. Tudtam, hogy melyik ütés volt az, ami véget vetett Decker életének. Egy erős jobb horog az állára, amely olyan erősen hátracsapta a fejét, hogy hallottam a nyakcsigolyája roppanását. A teste nem roskadt rögtön a fedélzetre. Néhány másodpercig még élettelenül állt ott, mielőtt hanyatt esett a fehér törmelékre.

Noah egy szempillantás alatt mellettem termett, és magához rántott.

– Piros lesz a segged, ha végeztem – morogta Noah a fülembe, és rájöttem, hogy remeg. Mielőtt beszólhattam volna neki, beletúrt a hajamba, és megcsókolt.

Előbb hagyta abba, mint szerettem volna, de amikor Zoe felé fordult, és őt is magához húzta, durván megcsókolta vigasztalásul, a szívem egyszerűen elolvadt. A lány karjai átölelték a férfit, és ő addig tartotta Zoét, ameddig csak kellett.

És abban a pillanatban tudtam, hogy a világ végéig követném ezt a férfit.

– Tiggs, vidd őket a partra. Tex, Flynn, gondoskodjatok a hajóról és a testekről. Tudjátok az utat hazafelé?

– Hogyne tudnánk – felelte Flynn, majd munkához látott.

Arra gondoltam, hogy elhajózunk a naplementébe, ezért a megjegyzése kizökkentett a fantáziámból.

– Hová mész?

– Harryért.

Csak ennyit mondott, de megértettem. A nyelvemen volt, hogy megkérjem, ne bántsa, de Harry cserben hagyott minket. Úgy ment el, hogy tudta, Decker meg akar ölni. Így ahelyett, hogy egy olyan ember életéért könyörögtem volna, akit egykor családtagként szerettem, megfogtam Zoe kezét.

– Jó vadászatot.

Keményen szájon csókolt, majd visszaindult a hajója felé.

– Hé, Noah. Tetszik a zászlód.

Visszanézett a válla fölött, és rám kacsintott. Aztán eltűnt.

– Hol van a haza, Tiggs? Azt hittem, a hajó az otthonotok.

– Az is, de amikor a szárazföldön akarjuk meghúzni magunkat, Miguelnél lógunk San Juanban.

Jó tudni.

– Gyertek, visszaviszünk a szárazföldre – sürgetett Tiggs, és Zoe kezéért nyúlt. – Minden oké?

– Persze.

– Benned aztán buzog a kalózvér, te nő. Ez tetszik.

Halványan bár, de Zoe határozottan elmosolyodott.