17. fejezet

17. fejezet

Fordította: Aiden

NOAH

William Blakeley. Nem olyan volt, amilyennek elképzeltem. Hírből már ismertem, de a fejemben egy pökhendi sznob alak képe jelent meg, nem pedig az az idős bácsika, aki bottal sétált végig a mólón. Inkább egy szórakozott professzornak tűnt, de az a mosoly, ami megjelent az arcán, amikor megpillantotta az unokáját, és ahogy odasietett hozzá, elnyerte a tetszésemet.

Kéz a kézben sétáltak felénk. A csapat szétszéledt, amikor megérkeztünk, így csak Zoe és én maradtunk.

– Szereti az unokáját az öreg.

Zoéra pillantottam, aki figyelte, ahogy a két alak közeledik.

– Miért tűnsz meglepettnek?

– Az alatt a hat év alatt, amióta ismerem, egyikük sem látogatta meg.

Visszafordítottam a fejem a két nevetgélő emberre.

– Úgy érted, a szülők az öreget?

– Úgy. Sem a születésnapjára, sem az ünnepekre nem jöttek el. Nem igazán beszél róluk, és csak találgatni tudok, hogy nem lehet túl jó a kapcsolatuk, de az unokáját imádja. Mi lehet az oka, amiért nem látogatta meg soha senki?

Jó kérdés.

Megéreztem Zoe tekintete a hátamba fúródik, ezért megfordultam, és a szemébe néztem.

– Értem én, hogy te egy... – lengette meg a kezét maga előtt –kalóz vagy, meg minden, aki kalóztörvények szerint él... meg, hogy az életedet a tapasztalataid kovácsolták, de ennek a nőnek sem volt könnyű dolga. Persze volt tető a feje felett és étel a gyomrában, de élete nagy részét egyedül töltötte. Neked ott volt Snake, és ahogy látom, ti ketten olyan közel álltok egymáshoz, mintha testvérek lennétek. Willownak most itt vagyok én, de nem mindig voltam jelen az életében. Annyira hozzászokott az egyedülléthez, hogy nem is törődött vele. De most, hogy találkozott veled, már nincs egyedül. És tudom, hogy nem maradsz vele, de légy óvatos, amikor elhagyod, mert bár az a sok szívfájdalom és csalódás, amit átélt, nem volt képes megtörni, de az, hogy te kisétálsz az életéből... az meg fogja. Ott leszek, hogy segítsek neki összeszedni a darabokat. Csak azt kérem, hogy ne törd össze a szívét annyira, hogy ne tudjam újra összerakni.

Otthagyott és elindult a barátnője felé. Nem tartottam sokra Zoe Doyle-t, de be kellett, hogy valljam, tévedtem. A tekintetem Willowra vándorolt, miközben a mellkasomban lévő fájdalom kezdett elhatalmasodni. Nem akartam bántani őt.

A gondolataimat eltettem későbbre, mert Willow és a nagyapja odaértek hozzám.

– Noah, ő a nagyapám, William Blakeley. Nagypapa, bemutatom neked Kace Noah Mayest.

Erős volt a kisöreg kézfogása, és a tekintete meg sem rebbent. Talán mégsem volt olyan szétszórt.

– Úgy tudom, egy ideig tolvaj voltál. Merem azt hinni, hogy azóta megváltoztál.

– Sajnos nem.

– Értékelem az őszinteséged. Miért érdeklődsz annyira Isabella iránt?

– Engem Willow érdekel – feleltem. Willow arca ellágyult, mintha épp most ajánlottam volna neki a holdat és a csillagokat. Nem igazán volt ínyemre, hogy ilyen könnyen le tudtam venni a lábáról. Mennyire lehetett elhanyagolva ez a lány?

– Szóval átadod a nyakéket, ha megtaláljuk – jelentette ki az öreg.

Ravasz vén róka.

– Ahhoz előbb meg kellene találnunk.

– Ez nem azt jelenti, hogy igen.

– De nem is mondtam, hogy nem.

– Makacs vagy. Emlékeztetsz valakire.

Willow elnevette magát.

– Rád emlékeztet, nagypapa. Egyszerűen hasonlítotok egymásra.

 – Én jobban festek – közölte az öregúr, majd ismét rám szegezte éber tekintetét. – Nem fogok hazudni. Évekkel ezelőtt utánad néztem, amikor Willow ragyogva tért vissza Cancúnból.

– Nagypapa – képedt el a lány pirulva. Kibaszottul imádnivaló volt.

– Nem ástam túl mélyre, mert nagyon kevés dolgot találtam rólad.

Az én szakmámban jobb volt, ha nem hagyok nyomot. Okkal léteztünk az árnyékban. Csak a hozzánk hasonlók tudták, milyen kövek alá érdemes belesni, hogy az ember többet tudjon meg rólunk.

– Willow miatt örülök, hogy igaza volt veled kapcsolatban.

Nem volt teljesen igaza, ami engem illet, de félretoltam ezt a nyugtalanító érzést.

– Azt hiszem, szerveznünk kellene valamiféle összejövetelt, hogy megbeszéljük az expedíció részleteit. Majd én intézkedem. Ti csak gyertek el.

– Remekül hangzik – értett egyet Zoe. – Bírom a partikat.

Másnap megérkeztek a búvárok, így újabb öt ember erősítette a csapatot. Willow főnöke, Decker Acker vezette őket. Nagydarab fickó volt. Kemény pillantását rögtön rám szegezte. Szinte kereste a bajt. Megölelgette Willowt, amitől a kezem ökölbe szorult, és a köcsög csak vigyorgott. Igen, határozottan lesz vele gond.

Tetőtől-talpig végigmért, mikor Willow bemutatott minket egymásnak; kissé túl határozottan fogott velem kezet. Már azon morfondíroztam, hogyan távolítsam el ezt az embert, amikor megláttam, hogy olyan szeretet van a szemében, ha Willowra néz, akárcsak a nagypapájának. Ez az ember szinte családtag volt a lány számára, így valószínűleg nem lett volna jó ötlet, ha golyót eresztenék a fejébe. Ezzel elárultam volna Willowt. A legkevesebb, amit tehettem, hogy megkímélem a családját. Bár hihetetlen önuralomra volt szükség ahhoz, hogy ne bántsam ezt a rohadékot.

– Szóval, te vagy Noah. Sosem említett téged.

– Decker – paskolta meg Willow a karját. – Hagyjuk ezt.

– Csak kíváncsi vagyok, Will. Mindent eldobtál, és elmentél ezzel a bohóccal, de nekem soha nem emlegetted.

– Nekem viszont épp eleget – szólt közbe Zoe, tekintete elkapta az enyémet, és rám kacsintott.

– Szóval kalóz vagy. Mocskosabbra és kevésbé illedelmesre számítottam.

– Mi a fasz van, Decker? – Willow imádnivaló volt, amikor elgurult a gyógyszere, de ez a találkozó sokat jelentett neki. Izompacsirta barátjának ezt tudnia kellett.

– Ha egész este csak itt akarsz álldogálni, és okoskodni, hogy lássuk, kinek a farka nagyobb, megértem. A kisembereknek gyakran van arra szükségük, hogy felfújják magukat, de te így kellemetlen helyzetbe hozod a barátodat. És ezt még egy magamfajta faragatlan kalóz is látja.

Visszafogta magát, mert bár legszívesebben letépte volna a fejemet, mégis behúzta a nyakát Willow miatt.

– Nagypapa szeretné, ha megbeszélnénk mindent. Ma este szervez egy kis összejövetelt Campechében az egyik hotelben. A részleteket később átküldöm.

– Bejelentkezünk a szállásra. Viszlát később – felelte Decker, majd puszit nyomott Willow feje búbjára. A csapata követte őt a mólón.

– Azt hiszem, hunyok egyet, hogy ma estére kipihent legyek. Később találkozunk – rohant el Zoe, hogy utolérje Deckert.

– Sajnálom. Általában nem viselkedik ilyen furcsán.

– Törődik veled. Érthető.

– De ettől még nem lett volna muszáj seggfejnek lennie.

– Mihez akarsz kezdeni a nyakékkel, ha megtaláljuk?

– Úgy érted, miután egy hétig csak bámultam? Eladjuk egy magángyűjtőnek azzal a feltétellel, hogy tegye mindenki számára megtekinthetővé. Így kapjuk érte a legtöbb pénzt, amiből aztán kifizethetjük a legénységedet és a búvárokat.

– Van ötleted, hogy melyik gyűjtőnek szeretnéd eladni?

– Nekem? Nincs, de nagypapának hosszú listája van a lehetséges vevőkről.

– És ha a hajó túl mélyen van a merüléshez?

– Nagyapának vannak kapcsolatai a mélytengeri búvároknál. Ha odalent van, megtaláljuk.

– Ha megtarthatnád, megtartanád?

A lányt meglepte ez a kérdés.

– A nyakéket? Dehogy, mindenkinek látnia kell. Szeretném, ha mindenki megismerhetné Alejandro és Isabella történetét.

Tényleg romantikus lélek. Ezért volt esélye nála a magamfajta balekoknak, de némi haszna mégis volt, hiszen együttérzéssel és reménnyel tekintett a világba. Egy kicsit irigyeltem ezért, és amiatt még inkább, hogy még ha a legrosszabb oldalát látta is az embereknek, akkor is hitt bennük. Egyesek szerint ez gyengeségnek tűnhetett, pedig épp ez volt erőssége. Bármi is történt, Willow Blakeley talpra állt, és ahogy a barátnője, Zoe mondta, továbblépett, mert ilyennek született.

– Baj van? Nagyon fura képet vágsz – kérdezte.

– Nem vagyunk túl messze Cancúntól.

Ahogy válaszul elmosolyodott, attól összeszorult a szívem a mellkasomban. Közelebb lépett, felém nyújtotta apró kezeit, ujjai végigsimítottak az arcomon... mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy tényleg ott vagyok.

– Akkoriban lényegesen szőrösebb voltál.

Annyira meglepett ez a kijelentése, hogy elnevettem magam. Nem voltam az az érzelgős fajta, de a közelében nehéz volt nem érezni.

– Remekül álcáztam magam.

– Működött. St. Croixban fel sem ismertelek. Vagyis de, viszont nem a külsődről. New Yorkban nőttél fel?

– Honnan tudtad?

– Az akcentusodból. Brooklyn vagy Bronx.

– Brooklyn.

Áradt belőle a szomorúság. Az, hogy ez egyáltalán feltűnt, már önmagában is aggodalomra adott okot, a késztetés, hogy megkérdezzem, mi a baj, vagy, hogy megvigasztaljam, komoly veszélyt jelentett a szívemre.

– Talán készülődnöm kellene a ma estére – tette hozzá. – Látnom kell egyben a csapatomat.

Elindult a mólón, de megállt, és visszanézett rám.

– Azt kérdezted, hogy megtartanám-e a nyakéket. Talán inkább azt a kérdést tenném fel a helyedben, hogy ha megkaphatnálak téged, feltétlenül megtartanálak-e.

Sokáig álltam ott, miután elment. Égett a szemem, olyan érzés ejtett rabul, amit még életemben nem tapasztaltam. Ráadásul féltem, hogy összetöröm a szívét, amikor elhagyom. Bassza meg, ez a nő lesz a vesztem.

WILLOW

Kinéztem a szálloda ablakán, de semmit sem láttam. Annyi minden történt, hogy csak kapkodtam a fejem. Holnap elkezdjük keresni Izabellát. Úgy éreztem, mintha valójában nem is itt lennénk, és nem épp erre készülnénk, mintha csak álmodtam volna az egészet. Összeállt a csapat, és ma este mindannyian megismerhetik egymást. Decker reakciója Noah-val kapcsolatban meglepett, de feltételeztem, hogy emiatt kár volt meglepődni. Decker a barátom volt, és Noah miatt kerültem életem legnehezebb helyzetébe még St. Croixban Isaac-kel. Persze Decker erről semmit nem tudott. Akkor mire fel ez a túlzott védelmezői attitűd? Sejtelmem sem volt róla.

Korábban, amikor Noah és nagypapa beszélgettek, hátborzongató volt, mennyire hasonlítottak egymásra –mindketten annyira makacsok, csöndesek és védelmezőek. Nem tudtam eldönteni, vajon komolyan gondolta-e, de mikor Noah kijelentette, hogy én érdeklem, nagyon meglepődtem. Egy röpke perc erejéig engedélyeztem magamnak, hogy valóban elhiggyem.

Azon tűnődtem, mi lehet a mozgatórugó Noah legénysége és Sólyom legénysége között, akik felváltva nyúlják le egymástól ugyanazt a hajót. Gyönyörűszép vitorlás volt, annyi szent, de úgy sejtettem, hogy ez a háború a saját kisfiús játékuk lehet. Egy különös módja annak, hogy a rablások és a fosztogatások közötti időben kondiban tartsák magukat. És ez volt a másik dolog, amit furcsának találtam, hiszen az egész legénység felfüggesztette a portyázást a kincsvadászat idejére. Persze, elméletben ez remekül hangzott, de hamar elunták volna a várakozást. Elképzeltem, hogy néhányan közülük egy idő után megőrülnek, ami felvetette a kérdést, hogy mi történik, ha ezek az emberek elkezdenek unatkozni?

Egyelőre a feladat az volt, hogy állítsunk össze egy csapatot, találjuk meg a hajót, és hozzuk felszínre a nyakéket. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek karácsony reggelén.

Nagypapa nem fukarkodott a pénzzel. Kibérelte a szálloda egyetlen éttermét. Nem tudom, miként tudta ezt megoldani, de a hely kizárólag a számunkra lett fenntartva. Két bárpultot nyitottak nekünk, az asztalok kék abroszt kaptak, és kis tálakban apró halak úszkáltak asztaldísz gyanánt. Húsokat és tengeri ételeket szolgáltak fel. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy szegény kis halacskáknak végig kell nézniük, ahogy megesszük a testvéreiket. Decker és a legénysége öltönyben virított, nagypapa szintén. Nagyapával együtt Harry jelent meg. Őt még nem is láttam itt, hiszen őrizetbe vették. Megdöbbentő volt látni Harryt öltönyben. Mikor észrevettem, ő is rám nézett, és átsietett a termen, hogy keblére vonjon egy ölelésre.

– Élvezd csak ki. Minden egyes részét. Ez a te pillanatod.

 – Annyira örülök, hogy itt vagy – öleltem vissza én is.

– Noah, ő az, aki a naplót adta neked, igaz?

Nem rejtettem véka alá a meglepetésemet.

– Honnan tudsz te erről?

– A nagyapád említette őt még régen. Nem tudtam, hogy ő az, amikor a boltomban találkoztunk. Jó, hogy ő is részesül a kalandból, hiszen ő volt az, aki – bár nem szándékosan, de elindított téged ezen az úton.

– Igazad van.

Nagyapa jött oda hozzánk, és vele volt egy idősebb úr, Willard kapitány. Ő fogja holnap kormányozni a hajót, az Ocean Questet, a szonográfussal karöltve. Vele már korábban találkoztam.

– Végigolvastam a kutatásait, nagyon alapos, és maga a történet majdhogynem érdekesebb, mint a tényleges kincs. Érzem, hogy ez személyes ügy az ön számára – jegyezte meg Willard kapitány.

– Valóban az. Találkoztam valakivel, aki tényleges kapcsolatban áll azzal, amit keresünk. A sztori nem csupán spekuláció vagy akadémiai mese. Hanem egy korszak lezárását jelenti egy olyan család számára, akik már régóta várnak erre.

– William említette, hogy romantikus oldalról közelíti meg a dolgot – mosolyodott el. – Remélem, sikerrel járunk és megleljük, amit keres.

Nagyapa meg sem szólalt, míg Willard kapitány el nem indult a bárpult felé.

– Megtettem, amire kértél.

– Mármint?

– Arra kértél, hogy nézzem át az őrültek leveleit.

– Ó, persze. Hogy ment?

– Nem találtam semmit, legalábbis semmi olyat, ami egy bizonyos Isaackel lenne kapcsolatos. Találtam néhány utalást a levelekben, volt, aki többször is írt, de semmi olyat, ami összefüggésbe hozhatta volna a szüleidet azzal az Isaac nevű figurával. Annyit viszont elárulhatok, hogy a szüleid a világ minden táján bántottak meg embereket, Kaliforniától Tokión át egészen Afrikáig.

Bosszantó volt hallani, hogy a szüleim elég sok rosszakarót szereztek maguknak az idők során.

– Köszönöm, hogy utánajártál.

– Még mindig nem mondod el, mi történt?

– El fogom, de nem ma este.

– Rendben – nyomott egy puszit a fejemre, majd Willard kapitány után ment.

Zoe jelent meg kék, kontyba tűzött hajjal és egy flitteres, kék koktélruhában, amely úgy állt rajta, mintha ráöntöttek volna. Olyan volt benne, mint egy igazi sellő. Az ajtó felé indultam, hogy üdvözöljem, de megálltam, amikor észrevettem Deckert a terem túlvégén. Zoét figyelte, és az arcán olyan kifejezés ült, amit még sosem láttam nála. Hogyhogy nem vettem eddig észre? Zoe igazi Zoe-módra végignézett a termen, és szeme egy-két pillanatig még el is időzött Deckeren. Szent szar! Hogy nem vettem észre? Úgy járt, mintha övé lenne a kifutó. Elésiettem és félúton találkoztunk.

– Miért nem mondtad el nekem?

Megrebegtette a szempilláit. Igazi bohóc volt.

– Micsodát?

– Hogy te és Decker kavartok.

Abbahagyta a pillarebegtetést.

– Tessék?

– Láttam, ahogy bámul rád. Meg azt is, ahogy te bámulsz őrá. Hogy kerülhette el idáig a figyelmemet? – álmélkodtam. És akkor világosodtam meg, hogy akárhányszor beszéltem bármelyikükkel, mindig egymásról kérdezősködtek, és nekem ez eddig fel sem tűnt.

Körülbelül három másodpercig gondolkodott azon, hogy letagadja a dolgot, de végül elvetette az ötletet.

– Úgy gondoltuk, nem lenne szerencsés, hogy a két legjobb barátod összejön. Ha valami balul sülne el, az mindannyiunk számára kínos lenne.

– Mióta kerülgetitek egymást?

– Két éve.

– Ezt most komolyan mondod? Hihetetlen, hogy ennyi idő alatt nem vettem észre semmit.

Büszkén kihúzta magát.

– Elmondanám, hogy egy színész lánya vagyok. Példátlan színészi képességekkel rendelkezem.

– Az anyád csak másodosztályú filmekben szerepelt.

– Tény, de zseniálisan tudott sikítani.

– Komolyan nem szerepet játszottál a kedvemért, és igaz, amit látni véltem az imént kettőtök között?

Az incselkedés komolyra fordult, ahogy a kezem után nyúlt.

– Will, nem tudom, észrevetted-e, de a családtagjaid nem épp a legmegbízhatóbb emberek. Decker és én, mi ketten nem szerettük volna azoknak a személyeknek a listáját gyarapítani az életedben, aki cserben hagy. Szóval igen, működik közöttünk a kémia, de imádunk téged. Te hoztál össze bennünket. Úgy tűnt, az a helyes, ha megmaradunk a barátságnál.

– Ez kedves, Zoe, egy oltári nagy baromság. Ha egy pasi úgy néz rád, ahogy Decker az imént... akkor muszáj lépned az ügyben.

– És ha nem jön össze?

– Azzal ráérünk később is törődni. Viszont ha mégis működik a dolog, akkor buktál két évet.

– Hát ez igaz.

– Nem leszünk fiatalabbak.

– Befognád végre?

– Az élet túl rövid.

– Komolyan, van valami szakirodalmad az agyoncsépelt bölcsességekről?

– Rajta, Zoe. Vágj bele!

Igazából ő is erre vágyott. Tisztán láttam a ragyogó szemében.

 – De tényleg nem bánod?

– Persze, hogy nem, ha te sem bánod.

Adott egy puszit, majd elindult Decker felé. A férfi felém fordult és kérdőn nézett rám, én pedig elmosolyodtam. Felfogta az üzenetemet, aztán a figyelme teljesen Zoéra terelődött.

Kinyílt az étterem ajtaja és ez elterelte a figyelmemet a sarokban üldögélő szerelmespárról. Noah és a csapata futott be. Nem volt ott teljes legénység; Paddy és Zeke hiányoztak. De az ikrek eljöttek, és Flynn, Chas, még Snake is. Ők is kicsípték magukat. Nem öltönyben voltak, de nadrágot, inget és nyakkendőt viseltek, és mivel nem is sejtettem, hogy Noah-n kívül bármelyiküknek is lenne efféle ruhája, nagyot dobbant a szívem, mikor megpillantottam őket. Kalózok voltak, durvák, de abban a pillanatban egyszerű embereknek tűntek, és mindezt a kapitányuk szeretetéért és az iránta érzett tiszteletük miatt tették. És ott volt persze Noah, aki a szeme színének megfelelő öltönyt viselt. A legénységével ellentétben neki pokolian jól állt. Kifinomultnak és elegánsnak tűnt, és mégis, tudván, hogy milyen kegyetlenségre képes, dögösen ellentmondásos figura volt.

Végigpásztázta a tömeget, felmérte, kik vannak ott, és merre vannak a kijáratok. Mindig ezt láttam tőlük, amikor elmentünk valahová. Az életük részét képezte, hogy ismerjék a környezetüket. Vártam, amíg Noah tekintete végül megállapodott rajtam. Nem rejtette véka alá a tiszteletét, és olyan pillantással nézett rám, amely fájdalmat váltott ki a testem néhány nagyon kellemes helyén. Felém indult, azon a megfontolt és nagymacskás módon, ahogy csak ő tudott. Én voltam a kiszemelt préda. A lábaim kissé elgyengültek, amikor megállt előttem.

– Gyönyörű vagy.

Egy másodpercig ízlelgettem ezeket a szavakat életem szerelmétől. A szálloda butikjában találtam meg a ma estére megfelelő öltözetet, egy fehér ruhát, amely kiemelte az alakomat, és körülbelül három centivel a térdem fölé ért. Szexi és édes volt.

– Te is az vagy.

A szemei parázslani kezdtek. Kinyújtotta a kezét felém, és én gondolkodás nélkül a tenyerébe tettem a sajátomat. A táncparkettre vezetett, magához húzott, és egy olyan dalra kezdett lassúzni velem, amit csak ő hallhatott, akárcsak a múltkor a csillagok alatt. Bármi is történt köztünk, ez az emlék örökké velem marad.