9. fejezet

 

9. fejezet

Fordította: Shyra

WILLOW

– Én mondom neked. Noah Kace.

– Biztos, hogy nem csak azt akarod, hogy Kace legyen?

– Nem. Túl sok a hasonlóság köztük.

– Oké, kezdjük az elejéről. Ne hagyj ki semmit.

Zoe-val nálam voltunk, és a tévéműsorainkat néztük. Valami, amit hetente csináltunk, de ma este egyikünket sem érdekelte a fikció, mert a való élet végtelenül érdekesebb volt.

– Amikor először megláttam őt a rejtekhelyemen, átütő vonzalmat éreztem, olyasmit, amit eddig csak Kace-nél éreztem. És azóta láttam már dögös pasikat, randiztam is párral, de egyiküknél sem éreztem ezt az azonnali vonzalmat.

– Oké, ez már valami. Folytasd csak.

– A vacsoránál megkérdezte, miért egyeztem bele, hogy csatlakozom hozzá, amikor olyan keveset tudok róla. Azt mondtam neki, hogy Kace-re emlékeztet.

– Nem tetted.

– De igen. Később pedig sétáltunk egyet a tengerparton...

– Várj, ez a szex fedőneve? Nem értem ezt a szex a tengerparton dolgot; az a sok homok olyan helyekre kerül, ahol semmi keresnivalója. Nem mintha nem kockáztatnám meg a kellemetlenséget, hogy megdugjam azt a férfit a tengerparton, de inkább az ágyban, a medencében vagy a nagy bálterem közepén tenném.

– Először is, köszönöm a vizuális képet rólad és Noah-ról a bálteremben. Nem akarom, hogy ez a kép a fejemben legyen. – Bűnbánó arcot vágott. – És nem, ez nem a szexet jelenti. Csak egy séta volt a parton, de egyenesen megkérdeztem tőle, hogy találkoztunk-e már korábban.

– És?

– Nemet mondott, de ahelyett, hogy visszalépett volna, ahogy a legtöbb férfi tenné, ha valaki mással hasonlítgatják össze, elfogadta a megmérettetést.

– Hogy jobb legyen, mint a fiatalabbik énje.

– Én is erre gondoltam.

– Vagy nagyon versengő típus.

– Nem hiszem. Zoe, itt van. Tévedek, ha azt gondolom, hogy miattam van itt?

– Nem, de hogy talált meg téged?

– Nem tudom. Ugyanúgy, ahogyan tudta, hol talál meg engem nagypapa múzeumában.

– Miért pont most? – kérdezte Zoe.

– Azt sem tudom. – Éreztem, hogy a testem felforrósodik, mert Kace visszatért. Kace eljött értem. – Soha nem gondoltam volna, hogy újra látom. Egy nap, nyolc évvel ezelőtt, és még mindig olyan élénken emlékszem rá. Ha tudtam volna, hogyan találhatnám meg őt, megtettem volna.

A kezem után nyúlt, és megszorította. – Mi történt a tengerparti séta után?

– Táncoltunk.

– A csillagok alatt? – kérdezte.

– Igen.

– Vele?

– Igen.

– A francba, a Willow tökéletesség. Talán ő a te embered.

– Tökéletes volt.

– Tökéletes az lett volna, ha a hátadon feküdtél volna, a lábaiddal a vállán, miközben ő úgy beléd döf, hogy csillagokat látsz... ha érted, mire gondolok.

Nem tudtam megállni, hogy ne kuncogjak, mert tetszett ez a látvány.

– A vacsora és a tánc után nem gondoltad, hogy ő Kace, szóval mi történt, ami minden kétséget kizáróan meggyőzött arról, hogy ő Kace?

– Megváltoztathatod a tested, a szemed színét, azt, ahogyan beszélsz és jársz, de azt nem tudod megváltoztatni, ahogyan szeretsz... amikor elragad a pillanat, nem vagy megfontolt. Ez ősi, elemi.

– Kezd érdekes lenni. Mi történt? – Annyira előrehajolt, hogy majdnem leesett a kanapéról.

– Orálisan kényeztetett.

Elkerekedett a szeme. – Te voltál a desszert.

– Igen, ahogy korábban is.

– Szent szar. Oké, szóval ha ő a te pasid, miért tagadja?

– Nem tudom, de nem véletlen, hogy most itt van.

– Az üdülőben lakik. Hagyj neki valamit a recepción.

– Például mit?

– A bugyidat.

Épp ittam egy korty bort, így vagy kiköptem volna, vagy félrenyeltem volna. Zoe-ra pillantottam, miután kiköhögtem volna magam és levegő jutott a tüdőmbe, de nem vette észre, mert túlságosan lefoglalta a nevetés.

– Olyan ízléses vagy.

– Tudom. – Rám villantott egy mosolyt. – Komolyan, csak egy kis baráti noszogatás. Az ilyen férfiak nem nőnek a fán. Hidd el, ha nőnének, lenne egy kibaszott gyümölcsösöm. És ha ő a kalózod, akkor cselekedned kell.

Mos én voltam az, aki elmosolyodott. – Szándékomban áll. És mi a helyzet veled? Hogy van Kirk kapitány és a mellbimbócsipeszed?

– Vicces. Ez nem fair, tudod. Én sarokba állítottam a piacot a 180 centi alatti férfiaknál, neked pedig egy magas, dögös, szexi férfi verseng a figyelmedért. – Az arckifejezése kissé megváltozott, komoly lett.

– Zoe? Mi a baj?

– Semmi.

– Zoe?

– Ha olyasmit akarsz, amit nem kaphatsz meg, az szívás.

– Mit nem kaphatsz meg?

– Egy magas, dögös, szexi férfi.

– Megkaphatod. Csak nehezen találod meg.

Jelentőségteljes szünet következett, mielőtt olyan gyorsan mozdult, hogy majdnem kiöntötte a borát. – Van egy ötletem. Menjünk el az üdülőközpontba.

Kíváncsi voltam, mi szította az utolsó megjegyzését, de ő már továbblépett, így én is. – Ilyen későn?

– Mi vagy te, öregasszony? Még csak tíz óra van. Leülhetünk a kinti bárban. Talán összefutunk a kalózoddal. – Megbökte a vállamat a vállával. – És talán éhes is.

– Nevetséges vagy. – És mégis az egész testem lüktetett a gondolattól.

– A nagyapád azt mondta, hogy legyünk merészek, hogy éljünk.

– Nem pont férfi becserkészésére gondolt.

– Mindenki ezt csinálja.

– Rendben – mondtam rosszallóan, de nem így éreztem. Azt hiszem, talán még az ajtóig is elébe mentem volna.

– Helló, hölgyeim. Mi szél hozott erre titeket ma este? – kérdezte Emilio, a csapos.

Zoe leuppant a bárpulthoz. – Willow éhesnek érezte magát.

Belekönyököltem, mielőtt helyet foglaltam volna én is. – Olyan szép este van.

– Az bizony. Mit hozhatok nektek?

– Két szangriát – válaszolta Zoe, majd hozzátette: – És az étlapot.

– Rendben. – A tekintete rám szegeződött. – Millie már régóta nyaggat, hogy hívjalak át vacsorára.

– Az ananászos grillcsirke lesz a menü? – Kissé függője voltam a cuccnak.

– Tudod jól.

– Csak mondd meg a dátumot és az időt.

Nevetett. – Rendben. Mindjárt jövök.

Emilio és én egy ideig randiztunk, mindketten tudtuk, de rájöttünk, hogy nem vagyunk a másik élete szerelme. Emilio akkor találta meg az övét, amikor Millie tavaly a szigetre költözött. Olyan volt, mint egy tűzijáték, amikor ők ketten együtt voltak. Emilio és én még mindig barátok voltunk, jobb barátok, mint szerelmesek. Még koszorúslány is voltam, amikor idén év elején összeházasodtak.

Zoe megfordította a székét, hogy az óceánra nézzen. Elég sokan voltak, akik késő este úsztak.

– Még mindig nehezen hiszem el, hogy ez az otthonom, pedig már majdnem tíz éve itt vagyok – sóhajtott fel Zoe hirtelen.

– Néha én is azon kapom magam, hogy megcsípem magam.

Visszafordult a széken, és az étlapért nyúlt. – Kajára van szükségem. Pikáns leszek.

– Szeretem a pikánsat.

– Haza kell sétálnunk. – Annyira tele voltam, hogy nem voltam benne biztos, hogy van bennem annyi erő, hogy lemásszak a székről, nemhogy hazasétáljak.

– Hívhatunk Uber-t – javasolta Zoe.

– Nem tűnik helyesnek, hisz olyan közel vagyunk.

A figyelme valami mögöttem lévőre terelődött, és felélénkült. – Szexi354-es észlelés.

Megborzongtam. – Komolyan?

– Igen.

– Erre jön?

– Nem. Követnünk kellene.

– Micsoda? Nem.

– Nem vagy kíváncsi, hogy hova megy? – Az órájára nézett. – Mindjárt éjfél.

Persze, hogy kíváncsi voltam, hová megy, de a kukkolás az kukkolás. – Nem követem őt.

– Nos, én igen.

– Nem. Késő van, és már ittunk.

Nem válaszolt, hanem felpattant a helyéről. Először nem mozdultam, blöffnek vettem. De nem blöffölt. Kifulladtam, mire utolértem.

– Ez hülyeség, különösen, ha tényleg Kace. Az az ember egy bűnöző, volt. Nagy bajba kerülhetünk.

– Akkor biztonságos távolságban maradunk.

Noah még ahhoz képest is, hogy már későre járt, olyan ruhában volt, amiben már megszokhattam, hogy látom, nadrágban és pamut ingben. Volt valami arrogancia a járásában, mintha nemhogy nem félne a környezetétől, hanem mintha az övé lenne. Úgy tűnt, hogy a rakpart felé tartunk.

– Mit gondolsz, hová megy? – suttogtam Zoénak, miközben az árnyékban maradtunk.

– Nem tudom, de olyan, mintha megfigyelésen lennénk. Egy gyalogos megfigyelésen. Kávét és fánkot kéne innunk. Most azonnal meg tudnék enni egy fánkot.

– Épp most etted meg a testsúlyodat tüzes garnélarákból és maracuja mousse-ból.

– A megfigyelés megéheztet. – Megállt, és kinyújtotta a kezét, hogy megállítson, így visszaterelve a figyelmemet Noah-ra. Az úti célja egy sztriptízbár volt. De az a bizonyos sztriptízbár nem csak egy sztriptízbár volt. A sziget bűnözői oázisa volt. Biztosan nem olyan hely, amit egy turista látogatna, vagy amiről egyáltalán tudna.

– Ez... nem is tudom. – Zoe arckifejezése biztos voltam benne, hogy megegyezik az enyémmel. – Furcsa hely egy turistának. –Oldalra billentette a fejét, ahogy a figyelme rám terelődött. – Azt hiszem, igazad lehet abban, hogy Noah és Kace egy és ugyanaz.

– Amitől felvetődik a kérdés, hogy miért tagadja?

– Nem tudom, de az a bizonyos... meggyőződésed, hogy csak egy férfi létezik számodra, nem lett megcáfolva.

Válaszul elmosolyodtam. –Tudom, de akkor is.

– Ismerem ezt a mosolyt. Mire készülsz?

– Úgy tesz, mintha valaki más lenne, de én tudom, hogy ő az. Az, hogy Noah ott van... – A klub felé mutattam. – Bűnözők törzshelye, márpedig tudom, hogy ő az, mert elmondta nekem, és ez szintén nem véletlen.

Noah elmehetne üzletembernek, de a kígyótetovált barátja nem. Ő pontosan úgy nézett ki, mint ami volt... egy kalóz. – Azt hiszem, itt az ideje, hogy egy kicsit felkavarjuk a vizet.

– Hogyan?

– Nem tudom. Majd rájövök.

– Nem hasonlít arra a fajta férfitípusra, akivel kefélsz?

– És mégis csak ennyi van köztünk. Ezen szeretnék változtatni.

– Hogyan?

– Mindent az ő szabályai szerint csináltam. Azt hiszem, itt az ideje, hogy megdolgozzon értem.

A mosolya villámgyorsan jött. – Először is, légy óvatos, másodszor, alig várom, hogy lássam. Menjünk haza. Ez a sok nyomozói munka nagyon elfárasztott.

– Vagy a több liter szangria, amit megittunk.

Elindultunk visszafelé, amerről jöttünk, amikor észrevettem valamit a sikátorban. Először azt hittem, hogy egy kutya. Rengeteg kóbor kutya sétált a szigeten. Régebben etettem őket, de némelyikük elvadult, és amikor a legutóbbi próbálkozásomnak majdnem az lett a vége, hogy elvesztettem a kezem, abbahagytam. Ahogy közelebb mentünk, túl nagy volt ahhoz, hogy kutya legyen.

– Mi ez?

Zoe odapillantott. – Nem tudom. Nem mozog. Talán ez... nem tudom, mi az.

Mindketten túl kíváncsiak voltunk önmagunkhoz képest. Közelebb léptünk, és felismertem a kabátot. Én voltam az, aki megvásárolta neki. Mit keresett a szigetnek ezen a részén?

– Warren?

– Ez Warren? Biztos vagy benne?

– Ez az ő kabátja.

Nem kellett közvetlenül mellé állnom, mert a szag megcsapott, és elszorult a torkom.

Zoe suttogva megszólalt mellettem. – Ó, a francba. Meghalt.

Nem fogtam fel.

– Hívnunk kell a zsarukat. – Zoe már tárcsázta is a 911-et, miközben én némán álltam, és a barátomat bámultam. A szag szörnyű volt. Egyedül élt, nem volt senkije a szigeten, és egyedül halt meg. A legkevesebb, amit tehettem, hogy vele maradok, amíg a rendőrség ki nem jön. Letérdeltem mellé, nem akartam látni a halott arcát, de megérdemelte, hogy valaki azonosítsa, aki ismerte és szerette. A tekintetem az arcára vándorolt, és a látványtól hátraugrottam. Felsikoltottam, aztán majdnem elhánytam magam.

Zoe is meglátta. Zihálva kapkodta a levegőt. – Valaki megölte őt. – A szemei rám szegeződtek. – Ugye nem gondolod, hogy ennek köze van Noah-hoz?

Jogos kérdés, hiszen ez volt az első eset a szigetünkön, és Noah itt volt, aki magát kalóznak nevezte. – Nem. – Ösztönösen válaszoltam, mert minden porcikám tagadta.

– Biztos vagy benne?

– Tudom, hogy sok mindent nem tudok róla, de nem hiszem, hogy ilyesmit tenne egy olyan ártalmatlan emberrel, mint Warren. – Azt nem mondtam, hogy el tudnám képzelni, hogy ilyesmit tenne egy nem is olyan ártalmatlan emberrel. Nem gondoltam, hogy ezt Zoénak tudnia kell.

Az emberek odasietettek, de én Warrenen kívül mást nem láttam. Mozdulatlanul álltam, az arca beleégett az agyamba. Teljesen eltorzult. Úgy festett, mintha valaki késsel esett volna neki.

Egy árny jelent meg előttem, hüvelykujja határozottan, de gyengéden felemelte a tekintetem rá. Noah arckifejezése aggodalomról árulkodott, mégis valami sötét is sugárzott belőle. – Ismerted őt?

– Igen. Ő Warren.

– Honnan ismered őt?

– A barátom volt.

– Mikor láttad őt utoljára?

– Néhány napja. Beszélni akart velem, bejött a pékségbe, és megkérte Dwayne-t, hogy szóljon nekem, hogy keresett.

– Dwayne?

– A pékség tulajdonosa.

– Mit akart Warren?

– Nem tudom. Elmentem hozzá, de nem volt ott. Szokatlan volt tőle. – Ekkor döbbent rá. – Valószínűleg már... – Elfordultam Noah-tól, de sikerült legyőznöm a kényszert, hogy elhányjam magam.

Két férfi, vagyis ikrek sétáltak oda hozzánk.

– Ők itt Tex és Tiggs. A barátaim. Hazakísérnek titeket.

– Beszélnem kell a zsarukkal.

– Bármikor, amikor készen állsz.

Fáradt voltam, és fájt a szívem Warren miatt, de nem tudtam elfelejteni, hogy másnak adja ki magát. A zsaruk megérkeztek. Elindultam feléjük, de hátranézve azt mondtam: – Hiányoztál, Kace.