14. fejezet

 

14. fejezet

Fordította: Aiden

WILLOW

Nem bírtam elaludni, ezért tettem egy kitérőt a konyha felé egy üveg whiskyért, mielőtt bekuckóztam volna a jachton lévő számos társalgó egyikében. Öt nap telt el azóta, hogy elhagytuk St. Croix-t. Mexikó felé tartottunk, hogy megkeressük Isabellát. Valójában sosem hittem volna, hogy így lesz. Vágytam rá, de gondolni sem mertem rá, hogy tényleg megtörténik. Olyan sokáig tartott összerakni a két szerelmes történetének darabkáit, és amikor végre sikerült, a búvárexpedíció költségei messze meghaladták az elképzeléseimet. Még a nagypapámét is. Hittem abban, hogy minden okkal történik. Noah adta nekem a naplót, és most esélyt adott arra is, hogy megtaláljuk Isabellát. Nem voltam naiv, és már nem szőttem romantikus ábrándokat Noah-val kapcsolatban úgy, mint annak idején, de mégis, a maga szürreális módján varázslatosnak tűnt, ahogyan mindketten kapcsolódtunk valamilyen formában ehhez a szerelmi történethez.

Noah állította, hogy nem volt jó ember, és gyanítottam, hogy eme kijelentése nem volt túlzó, mégis a legénysége tisztelte és csodálta. Mennyire lehetett hát rossz ez az ember? És mi a helyzet kettőnkkel? Velem is egyenes volt. Valahogy tudtam, hogy nehezére esett ilyen őszintén megvallani az érzéseit.

Észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül, amíg meg nem hallottam azt a mély hangot az ajtó felől.

– Egyedül iszol?

– Egy ilyen hét után nem csoda.

Közelebb jöhetett, mert legközelebb pont a vállam fölött hallottam a hangját.

– Jogos. Csatlakoznék, ha szabad.

Az üvegre pillantottam, majd felnéztem rá.

– Hozz magadnak egy poharat.

Kiszolgálta magát, ami jó ötletnek tűnt, hiszen már mindenből kettőt láttam.

– Jól érzed magad a szobádban?

– Igen – feleltem, s mivel már legurítottam néhány pohárral, így szentimentálisra sikerült inni magam, volt merszem megkérdezni tőle valamit, amin már egy ideje töprengtem. – Miért vetted meg nekem azt a naplót?

– Láttam, hogy felcsillant a szemed, amikor ránéztél. Rájöttem a pillantásodból. Néhányszor éreztem már magam is ilyesmit életem során.

– Ez nem ad magyarázatot arra, miért vetted meg egy vadidegennek.

Egyáltalán nem hátrált meg a kérdés elől.

– Láttam benned valamit, amit eddig még soha senkiben. Egy kis időre megengedted, hogy a világod részese legyek, a te gyönyörű, romlatlan világodé. Az, hogy megvettem azt a naplót a legkevesebb, amivel viszonozhattam.

Vallotta, hogy rossz, és mégis, egy rossz ember nem mondana ilyeneket, nem is érezne így. Felesleges lett volna magyarázkodni, így továbbléptem, de jól a szívembe véstem ezeket a szavakat, mert emlékezni szerettem volna rájuk.

– Aznap, amikor először találkoztunk, az nem volt véletlen.

– Az volt, annyiban, hogy nem ismertelek, de tény, hogy az ananászos eset után kihasználtam, amikor az a piti tolvaj fellökött – vonta meg a vállát egyszerűen, mégis volt valami elegancia abban a gesztusban. – Ha meglátok valamit, amit akarok, azt elveszem.

A testem felforrósodott, ahogy a vérem az ereimben száguldani kezdett attól, hogy milyen könnyedén jelentette ezt ki, de annak a bizonyos reggelnek az emlékei miatt a következő szavak is csak úgy zúdultak rám.

– És mégis, épp a minap úgy bántál ugyanezzel a személlyel, mintha nem lenne több egy olcsó szajhánál.

Előrehajolt, a szemeiben indulat gyúlt, bár, hogy ez nekem vagy saját magának szólt, nem tudnám megmondani.

– Csak azért rángattam a komplett legénységemet St. Croixba, hogy láthassalak téged.

– Illetve, hogy megdugj. Van különbség.

– Édesem, te vagy a legjobb numera, amiben valaha is részem volt, de komolyan gondolod, hogy ha csak egy király sunát akarnék, akkor olyan messzire utaztam volna, mint érted? Jó vagy, de ha csak ennyit akartam volna, nem értél volna meg nekem olyan hosszú utat – közölte, majd felpattant, és járkálni kezdett. – Nem is értem, miért mondom el ezt neked?

– Nem gondoltam, hogy képes vagy elveszteni a fejed. Mindig olyan nyugodt és összeszedett voltál.

– Kurvára emberből vagyok ám – emelte fel a hangját, mely már nem Noah kulturált hangja volt. Hanem Kace-é.

– Óvatosan, Noah, Kace kezd előbújni.

Abbahagyta a járkálást, és amikor végre felém fordult, már nem csak dühöt láttam a szemében. Hanem kínt is.

– A közeledben olyan dolgokat szeretnék tenni, amelyekre nincs jogom vágyni. Elgyengítesz.

Még részegen is a szívemig hatoltak ezek a szavak.

– Az a nyolc évvel ezelőtti éjszaka volt életem legjobb éjszakája. Múlt héten azért adtam neked az egész testemet, mert Cancúnban kértél tőlem egy darabot belőle, egy darabot, amit soha nem kapok vissza. Nem tudom, hogy merre tartunk, de ez nem csupán egy numera volt számomra.

Átsuhant a szobán, és a zsebébe nyúlt, aztán leguggolt elém. Kinyitotta a tenyerét, hogy megmutassa, mit tart a kezében. Amikor jobban megnéztem, mi az, forogni kezdett velem a világ. A nyakláncom volt az, a spanyol dublón, amit Harrytől kaptam, és a mészkődarab, amit a víznyelőből adtam neki. Könnyek gyűltek a szemembe, amikor láttam, hogy ennyi évvel később még mindig nála vannak.

– Nekem sem csak az volt.

Felegyenesedett, nyilván kényelmetlenül érezte magát a saját tettei miatt, és otthagyott. Igaza volt. Kace eltűnt. Nem voltam benne biztos, hogy ki volt Noah Mayes, de egy dolog biztos volt. Élvezettel fogom kideríteni.

Zoe és én a fedélzeten ültünk. Tényleg beleélte magát a hajóséletbe, valósággal ragyogott.

– Ez bejön neked.

– Igen. Sosem gondoltam volna, hogy így lesz, de imádok a vízen lenni. Különösen, hogy bármelyik kikötőben megállhatsz, szétnézhetsz, aztán indulhatsz tovább. Persze az is sokat dob a dolgon, hogy ezen a pazar jachton vagyunk. Lehet, hogy valami kisebb és kevésbé fényűző hajón nem lelkesednék ennyire. De ez... – emelte fel a karját. – Mi ne tetszene ezen? Egy úszó kastélyon ringatózunk a Karib-tenger közepén, dögös pasik vannak mindenütt, amerre csak nézünk. Nem mintha bármelyikükkel is próbálkoznék, mert ezekkel a fickókkal már régen meggyűlt volna a bajom.

– Gondolod, hogy nekem is ideje lenne lemondanom Noah-ról?

– Igazából fogalmam sincs, Will. Könnyű elhinni, hogy ők csak cuki kis csibészek. Főleg az ikrek azok, de fogadni mernék rá, hogy ugyanolyan kegyetlenek tudnak lenni, ha arról van szó. És talán ez teszi őket igazán veszélyessé. Könnyed természetükkel elcsábítanak, ám a kedves csirkefogó álarcok alatt gyilkosok rejtőznek. Egyébként mit mesélt neked a dögös kalózod Isaacről?

– Isaac valami gengszternek dolgozott Cancúnban. Ennek az embernek az unokaöccse egy kicsit megfogdosta az egyik táncosnőt egy klubban, ahol a srácok voltak. Snake-nek ez nem tetszett, ezért behúzott egyet neki. A nagybácsi ezt rossz néven vette, és így, hogy megbosszulja az unokaöccsével szemben tanúsított tiszteletlenséget, Isaac meg akarta kínoztatni Snake-et.

Zoe épp belekortyolt az ásványvizébe, de ezt hallva azonnal kiköpte, majd köhögni kezdett.

– Te most szórakozol, ez csak egy vicc, ugye?

– Nem. Úgy tűnik, a kínzás megfelelő bosszú egy pofonért.

– Szóval Noah ezért szabta át a pasas képét.

– Igen.

– Borzalmas, de valahogy illik hozzá. Mi történt a nagybácsival és az unokaöccsével?

– Az unokaöcs elmenekült, de a nagybácsi meghalt.

– Nem tudom, hogy az zavar-e jobban, hogy ez a válasz nem lep meg, vagy az, hogy nem háborít fel. Hol van most Isaac?

– Zeke két napot kapott, hogy elbeszélgessen vele. Gondolom, azóta már halott.

– Zeke?

– Hivatalosan még nem találkoztam vele, de ő az a nagydarab, szőke hajú, fekete szemű fickó.

– Szóval két napig kínozták a szerencsétlent, majd megölték – mondta és láttam, hogy kissé remegett a keze, ahogy letette az üveget.

– Ez téged megrémít? – kérdeztem, de költői kérdés volt, hiszen láttam, hogy igen.

– Téged nem?

– De, persze. Viszont Isaac meg akart ölni. Hagyta volna, hogy az embere azt tegyen velem, amit csak akar. Nem jelentettem számára semmit. Lehet, hogy Noah és a bandája kegyetlenek, de mi itt vagyunk, mindketten, csak azért, hogy biztonságban legyünk. Ők nem olyanok, mint Isaac.

Noah jelent meg a felső fedélzeten, és Zeke-vel beszélgetett.

– Ha már az ördögöt említettük… – jegyeztem meg.

– Akkor valószínűleg illene hasznossá tennem magam.

– Ezt hogy érted?

– Te épp a kincshez vezeted őket. Én nem csinálok semmit. Ez nem tűnik korrektnek – nézett el mellettem. – Hé, kapitány! – kiáltotta, mire Noah és Zeke is ránk nézett. – Úgy érzem, tennem kellene valamit cserébe a hajókázásért. Mondjuk, felsikálhatnám a fedélzetet? Így mondják, nem, hogy... felsikálni? Mondhatnám azt is, hogy felmoshatnám, de az nem hangzik olyan menőnek. Vagy kifényesíthetném a padlót, etethetném a papagájt. Van papagájunk?

Meglepődtem Noah válaszán.

– Chasnek mindig jól jön a segítség a konyhában.

– Kaja. Tökéletes – pattant fel a helyéről. – Gyere, Willow, segítsünk Chasnek a konyhában.

– Ez meg mi volt?

– Az összes kalózfilmben az van, hogy kidobják a hajóból azt, akinek már nem veszik semmi hasznát. Szerintem nekem sem ártana, ha hasznossá tenném magam.

– Szerintem pedig egy kicsit paranoiás vagy.

– Egy gyilkosokkal teli jachton vagyunk, bölcs dolog paranoiásnak lenni.

– Ott a pont. 

A vacsora steakből, sült krumpliból és salátából állt. És figyelembe véve a férfiak étvágyát és a Chas által készített étel mennyiségét, egy kisebb vagyont költhettek marhahúsra. Kint ettünk a fedélzeten, a csillagok alatt.

Gondolataim gyakran elkalandoztak Isabellára. A rengeteg idő, amit a keresésével töltöttem, a Tuttleman úrral való munka, és még ha minden egyéb történt is, nem csökkentette a lelkesedésemet, hogy megtaláljam a hajót. De az arról való merengés, hogy hogyan fogom megtalálni volt az, ami miatt eszembe ötlött, hogy vajon lehetséges lenne-e Noah legénységét búvárcsapatként bevetni, különösen mivel tudtam, hogy Noah számára nem volt idegen a búvárkodás. Az Isabella nem olyan volt, mint Feketeszakáll kincse, nem kutatott utána mindenféle csapat. Még azon sem lepődnék meg, ha csak azok tudnának róla, akik a hajónkon vannak, illetve azok, akiknek elmondtam. De amikor híre ment, hogy mire készülünk, mintha a föld alól bújtak volna elő a keresőcsapatok. És ez volt a gyanús. Ha felfogadunk egy búvárcsapatot, az további tíz embert jelent pluszban, aki értesül a hajó feltételezett helyéről. Decker legénységét szerettem volna felkérni, de mégis aggódtam, hiszen ha minden búvár elmondja néhány embernek, akik szólnak még párnak, akkor a hír gyorsan szárnyra kap. A hivatásos búvárok bevonása elkerülhetetlen volt, de sokkal inkább titokban tudtuk volna tartani a merülést, ha a legénységet ezekkel a búvárokkal állítjuk egy csapatba.

– Hányan merültek már közületek? – tettem fel a kérdést a legénységnek.

Tex válaszolt.

– Noah, Tiggs és én már búvárkodtunk néhányszor. Miért?

– Profi búvárokra van szükségünk, mert minden hely más és más. Olyan emberek kellenek, akik képesek önálló döntéseket hozni, és ez csak a tapasztalattal jön, de ha a hivatásos búvárokat a ti legénységetekkel vonjuk össze, az nagyobb felügyeletet tesz lehetővé számunkra.

– Mekkora búvárcsapatra lenne szükségünk? – kérdezte Noah. Most szólt hozzám először, mióta megmutatta, hogy nála van a nyakláncom és a kövem.

– Nyolc-tíz főre.

– Te magad ki tudnál képezni embereket?

– Kiképezhetem őket a merülésre, persze, de szükségünk van valakire, aki ténylegesen vezetett már egy ilyen volumenű merülést – a kapcsolatokat, a felszerelést, még az idővonalat is előrevetíti a korábbi tapasztalatok alapján. Én ehhez sajna nem értek, de ismerek valakit, aki igen. Harry Nassauban él, a nagypapám barátja... – szegeződött a tekintetem Noah-ra. – A férfi, akitől a nyakláncomat kaptam. Régebben búvárkodott, most egy búvárboltot vezet. Szeretnék beszélni vele, és felkérni, hogy csatlakozzon hozzánk, vagy legalább segítsen az expedícióban.

– Ezen a jachton nincs felszerelés, úgyhogy ezzel két legyet ütnénk egy csapásra – jelentette ki Snake.

Ezen a jachton? Volt valahol egy másik is?

– Rendben, kikötünk Nassauban. Úgyis szükségünk lesz üzemanyagra.

– A Bahamákon. Komolyan? Ezt úgy meg tudnám szokni – sóhajtotta Zoe és hátradőlt a nyugágyon, amelyen eddig üldögélt.

– Amint megszerezzük a felszerelést, lehorgonyzunk a partoknál, és egy napot rászánunk, hogy merüljünk egyet a legénységgel.

– Szeretném, ha háromfős csoportokat alkotnánk merülésenként, mivel nem ismerem ezeket a vizeket.

– Ahogy neked jó. Ezt rád bízzuk.

Hátradőltem a nyugágyon, és felnéztem az égre.

– Tényleg felkutatjuk Isabellát. Valaki csípjen meg.

Olyan érzés volt, mintha egy pillangó csapkodna a szárnyaival a karomon, de a finom érintés nyomában melegség maradt. Megmozdultam, aztán rájöttem, hogy bizonyára elaludtam. Noah a napozóágyam szélén ült, és az ujjaival finoman a karomat cirógatta.

– Hűvös lesz ma éjjel – mondta csendesen.

– Gyönyörű itt kint.

Felnézett az égboltra, és olyan nyugalom áradt belőle, amilyennek idáig sosem láttam.

– Az ilyen éjszaka, amikor a csillagok ennyire ragyognak, a második legszebb látvány, amiben valaha is részem volt.

Ez a megjegyzése kíváncsivá tett.

– A második? És mi az első? – kérdeztem. A csillagos égboltról a szemembe nézett és hüvelykujjával végigsimított az arcomon.

– Te voltál, amikor Coba-ban voltunk, az arckifejezésed, a csodálat a szemedben. Hihetetlenül gyönyörű voltál.

A szívem megugrott a mellkasomban.

– Kerülsz engem.

– Hagytam időt, hogy megszokd az új életkörülményeidet.

– Már megszoktam – simítottam meg az arcát. – Tudom, hogy szerinted nem illek a te világodba, és talán igazad is van, de én most mégis benne vagyok, és mindketten régóta vártunk a másikra.

Nem szólt egy szót sem, de felállt, a derekamnál fogva felemelt, majd visszaült a helyemre, és az ölébe vont. Összeért a mellkasunk. Ujjait az arcom két oldalán végigfuttatta a hajamon.

– Legutóbb megtagadtam ezt magunktól – mondta, majd megcsókolta a szám sarkát, végighúzta a nyelvét az alsó ajkamon, majd a száját az enyémre tapasztotta. A nyelve a fogaim közé merült, hogy megízleljen. Még azzal is beérném, ha csak csókolóznánk. Ez a férfi pontosan tudta, hogyan kell csókolni. Éreztem, hogy megkeményedik odalenn, ezért hozzádörgölőztem. Mélyebbre hatolt a számban a nyelvével, és nekem csupán ennyi bátorításra volt szükségem. Lenyúltam kettőnk közé és lehúztam a cipzárját. Végigsimítottam hosszú, nehéz farkán; selymesen sima volt, és kőkemény. Megszakította a csókot, és ujjaival félrehúzta a bugyimat. Felemelkedtem, és fölé igazítottam magam, a farkának hegye belém nyomódott. Behunytam a szemem, mert annyira élveztem ezt az érzést.

– Nyisd ki a szemed – követelte.

A tekintetünk egymásba fúródott és csak néztük egymást. Megmarkolta a csípőmet, ahogy lassan fel-le mozogtam rajta. Észveszejtő volt figyelni őt, és figyelni magamat, ahogy egymást a gyönyör felé hajszoltuk. Az ajkamba haraptam, amikor elélveztem, élveztem a borzongást, ami végigtáncolt az idegvégződéseimen. Amikor ő is elélvezett, keményen magára húzott, és ott tartott.

– Holnap átvisszük a cuccaidat a szobámba – suttogta.

– Tetszik ez az ötlet.

Elhúzódtam tőle, de nem engedett el az öléből. Két ujját a lábam közé csúsztatta, majd az egyiket a szájához emelte. Nem tudtam levenni róla a szemem, mert ez volt a legerotikusabb és legérzékibb dolog, amit valaha láttam. A másik ujját végighúzta az alsó ajkamon, s mikor a szám elnyílt, megízleltette velem is. Soha nem volt még részem ilyesmiben, de imádtam, hogy ezt teszi velem.

Visszabújt a nadrágjába, és felemelt az öléből.

– Libabőrös lettél.

– Nem a hidegtől.

Úgy festett, mint maga az ördög, egy pokolian szexi ördög.

– Jó tudni.

Kézen fogott, és a szobájába kísért, egy nagy, természetes színekben pompázó kabinba, amelyen nem voltak se ablakok, se függöny, ami a külvilágot beengedte volna. Megfordultam, hogy magamba szívjam a látványt, aztán megdermedtem. A szívverésem felgyorsult; a fejbőröm bizsergett, és alig hittem a szememnek. A szoba egyik falán ott lógott a festményem, A csók.

– Visszaküldtem érte az ikreket.

Felé fordultam; az ajtófélfának támaszkodott.

– Honnan tudtad?

Elmosolyodott, én pedig majdnem elaléltam. Ki lehet ez az ember?

– Ez volt az egyetlen dolog, ami a nappalidban lógott. Egy olyan múzeumi lámpa volt fölötte. Figyelembe véve, hogyan nőttél fel...

Szeretlek. Ordítottam magamban, de nem mertem hangosan kimondani, hiszen nem lehettem biztos abban, hogyan fogadná. Ehelyett hozzábújtam, és átkaroltam a derekát.

– Köszönöm.

Közelebb húzott magához, és megcsókolta a fejem búbját. Egy pillanatig csak álltunk így összefonódva, aztán azt dörmögte:

 – Megköszönheted azzal is, ha levetkőzöl.

– Itt akarok élni – jelentette ki Zoe és körbe-körbe járkált, amikor megálltunk a Bahamák pasztellszínű házainak egyik ikonikus utcájában. – Ó, annyira szeretnék itt élni!

A srácok egy része szétszéledt, amikor kikötöttünk, de Noah, Snake és az ikrek velünk tartottak Harryékhez. Lehagytak bennünket, mert mi lassan sétáltunk, miközben Zoe gyönyörködött a látnivalókban. Én pedig a srácokat figyeltem. Különösen az ikreket. Szinte nem is fogtam fel, mit csinálnak. Olyanok voltak, mint a villám, pedig szemmel tartottam minden mozdulatukat, mégis majdnem lemaradtam róla.

Megütögettem Zoe karját.

– Aú!

– Az ikrek zsebeskednek.

– Mit csinálnak?

– Csak figyeld őket. Jézus, de ügyesek.

Épp elvegyültek a tömegben, így én lemaradtam arról, mi történt, de aztán láttam, hogy Tiggs egy vékony barna pénztárcát csúsztat a Tex hátán lévő hátizsákba.

– Szent szar. Szólni kéne valakinek.

– Börtönbe kerülnének érte.

– De ez illegális.

– Az, de elképesztő.

Tex és Tiggs nekiment egy másik gyanútlan turistának, egy nagyszájú seggfejnek, aki épp pár lányon gúnyolódott, miközben úgy trappolt mögöttük, hogy maga elé tartotta a kezét, mintha mellei lennének.

– Komolyan, gyere már fel a hajónkra, bébi. Itt áll a kikötőben. Úgy megraknálak hátulról – röhögött hangosan. – Azok a cickók kész remekművek, kár, hogy a fejed ilyen randa.

A lány elborzadva és sértődötten nézett, aztán a barátaival együtt elsietett.

– Micsoda egy pöcs – vicsorgott Zoe.

– Nem viccelek. Teljesen vállalható lenne a bige, de a feje…

– Valakinek be kéne fognia a száját annak a seggfejnek – morogtam. Nagy volt a kísértés, hogy odasétáljak hozzá, és tökön rúgjam.

A fickó körbelesett, nyilván keresett valakit.

– Hé te, seggfej! – szólt oda egy srácnak. – Ó, bazmeg.

Tudta, hogy az ikrek épp most vették el a tárcáját. Ahelyett, hogy felénk indult volna, inkább elviharzott mellettünk a haverjához.

– Hé, köcsög, elég sokáig tartott. Elég lett volna megdugnod, nem muszáj elvenni – nevetett, majd nyakon ragadta a haverját, és elsétáltak.

Kifújtam a levegőt, észre sem vettem, hogy eddig visszatartottam a lélegzetem.

– Nem lennék jó bűnöző. Ez durva volt. Muszáj innom valamit.

– Neked is? Menjünk – helyeselt Zoe.

Harry otthona úgy nézett ki, mint Harry – élénk színek és némi káosz. Beléptünk, és rögtön az ő dörmögő hangja fogadott minket, ahogy éppen befejezte a beszélgetést egyik vásárlójával. Elköszönt tőle, majd felénk fordult. Az arca felragyogott.

– Willow, te vagy az?

– Szia, Harry.

Megkerülte a pultot, és jól megölelgetett.

– Hogy vagy?

Visszaöleltem.

– Jól, köszönöm.

A karomnál fogva hátrébb tolt, és végignézett rajtam.

– Egy valódi szépség lett belőled. Bár mindig csinos voltál.

– Tetszik a boltod, de nem úgy volt, hogy nyugdíjba mész? Nem volt neked való a nyugalmas élet?

– Muszáj dolgoznom, és mindig is az volt az álmom, hogy nyugdíjas éveimet a Bahamákon töltöm majd, és nyitok egy búvárboltot.

Körbepillantott, és láttam a büszkeséget a szemében.

– Egy ideig nem voltam biztos benne, hogy a tervem valóra válik. Majdnem mindenem odalett néhány rossz befektetés miatt. A nagyapád lépett közbe. Igazi aranyember.

Nem tudtam, hogy Harrynek anyagi gondjai voltak, de nem lepődtem meg, hogy nagypapa segített neki. Ő ilyen volt.

Harry figyelme mögöttem álló kis társaságra terelődött. Kezet nyújtott Noahnak.

– Harry Slathers.

– Noah Mayes. Ő itt Snake, Tex és Tiggs.

– Örvendek a találkozásnak – üdvözölte őket, majd megfogta Zoe kacsóját, és az ajkához emelte. – És a hölgy kicsoda?

– Zoe vagyok.

– Örülök, hogy megismerhetlek, Zoe.

– Részemről a szerencse, Harry – felelte Zoe, miközben megrebegtette hosszú szempilláit. Flörtölt.

– Isten hozott titeket a Bahamákon.

– Szükségünk lenne felszerelésre, de előbb szerettem volna megbeszélni veled egy merülést.

Az érdeklődés az arcára volt írva.

– Miféle merülést?

– A lehető legnagyszerűbbet. Egy régi hajó, egy elveszett kincs. Emlékszel arra a történetre, amit évekkel ezelőtt meséltem neked? Te noszogattál, hogy kutassak utána.

– Hogyne emlékeznék. Egy naplóban volt róla szó, vagy valami hasonló.

– Így van.

– Merre van ez a hajó?

– Mexikó partjainál, a Yucatán-félsziget közelében.

– Nehéz terep. Nagyon mély ott a víz. Van legénységed?

– Egy részüket itt látod, a többiek a korábbi csapatodból lesznek. Soha nem vezettem még merülést. Igazán jól jönne a segítséged.

– Lefoglaltad már a helyet?

– Meg kell vizsgálnunk előbb az óceán fenekét, most ezen dolgozom.

 – Ki finanszírozza ezt?

– Noah és a legénysége.

– Miféle legénysége?

Zoe felém kapta a fejét, kíváncsi volt, hogy mit fogok erre válaszolni.

– Kutatók. Mi kutatócsapat vagyunk – szólt közbe Tiggs.

Harry szkeptikus pillantást vetett a fiúra, de a véleményét megtartotta magának.

– Nálam van a kutatási anyag. Évek óta dolgozom rajta. Tudom, hogy közel járunk, de eddig még csak elméletben van meg a dolog. Adj nekem búvárfelszerelést, és megtalálom, de ez a nehezebb fele az expedíciónak, és beismerem, hogy nem is vagyok teljesen biztos a dolgomban. Szükségem van valakire, aki már csinált ilyet, aki minden lépést, minden forgatókönyvet meg tud tervezni. Kérlek, mondd, hogy segítesz.

– Kérés nélkül is megtettem volna, hiszen a nagyapád nélkül most valami nyugdíjas otthonban ülnék, bingóznék és pudingot ennék, szóval abszolút benne vagyok. Azonban előtte muszáj elintéznem pár dolgot, és egy időre be kell zárnom a boltot. Küldj egy sms-t, hogy végül hol köttök ki Mexikóban, és ott találkozunk.

– Köszönöm, köszönöm, köszönöm.

Elmosolyodott, majd Noah felé fordult.

– Szóval felszerelésre van szükséged.

Noah egy kisebb vagyont költött búvárfelszerelésre, annak ellenére, hogy Harry hatalmas kedvezményt adott neki. Harry gondoskodott róla, hogy a felszerelést a jachtra szállítsák. Harry és én telefonszámot cseréltünk, hogy kapcsolatba léphessek vele a mexikói találkozó helyszínével kapcsolatban. Nagyon örültem, hogy beleegyezett, hogy velünk tart, mert a legkevésbé sem értettem a búvárkodás koordinálásához. Kezdett alakulni a dolog. Összegyűjtöttük a csapatot, és elindultunk a helyszínre. Nem akartam túlságosan beleélni magam. Előbb meg kellett találnunk az Isabellát, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem remegtem a várakozástól.

Mielőtt újra vízre szálltunk volna, megálltunk enni valamit. Az étterem közvetlenül a parton állt, vízre néző asztalokkal. Noah-hoz hasonlóan Snake és az ikrek is sorra kóstolgatták az ételeket. És micsoda ételek voltak azok! Tengeri finomságokat rendeltek – rákpogácsát, homárt és fésűkagylót.

Én már a második Bahama Mamát ittam, annyira ízlett. Ez a hely sokkal inkább épített a turizmusra, mint ahol én éltem, de ugyanolyan hangulatú volt, és ettől eszembe jutott, mennyire hiányzik az otthonom.

– Imádom a hajódat, vitorlásodat, jachtodat? – jelentettem ki, majd újabb kortyot ittam a Bahama Mamámból – Bár szerintem tényleg egy vitorláson lenne a helyed. Egy olyan nagy vitorláson, több árbóccal és fehér vitorlákkal, vagy olyan elefántcsont színű vitorlákkal, mint a pergamen. És egyetértek Zoéval. Kell neked egy papagáj.

Nem beszéltem konkrétan senkihez, de amikor felpillantottam, mindenki úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem.

– Mivan? Te... – hajoltam közelebb, és lehalkítottam a hangomat. – Kalóz... neked egy klipperen lenne a helyed, vagy legalább valami vitorláson.

Témát váltottam.

– Annyira örülök, hogy Harry is csatlakozik hozzánk. Nagyszerű ember. Hát nem fantasztikus? Nagypapa is velünk tart majd. Mindent tud, és rengeteg kapcsolata van, mégis megbízható. Nem úgy, mint a szüleim. Ők teljesen megbízhatatlanok. Hacsak nem temetnek el valami sírba, és tűznek ki magas vérdíjat a fejemre, akkor talán előkerülnének. Nem, még akkor sem. Ez a pia annyira jó. Tudod, hogy Isabella ősei még mindig Spanyolországban élnek. Cancun után meglátogattam őket, és azóta is tartom velük a kapcsolatot – támasztottam a kezemre az állam. – Alejandrót és Isabellát is eltették láb alól. Tényleg nagyon szomorú, hogy megfosztották őket a boldogságtól, mielőtt még esélyük lett volna rá.

 Rájöttem, mennyire hasonlít Noah és az én történetem Isabella és Alejandro történetéhez. Elsöpörték, majd elmosta a tenger, ami maradt belőle. Pillantásunk találkozott, csábítóan perzselő volt a tekintete, amiről azonnal eszembe jutott a tegnap éjszaka. Melegem lett, éreztem, hogy kipirult az arcom. A szemtelen meg csak vigyorgott, mert tudta, mire gondolok.

– Hány pénztárcát nyúltatok le? – kérdezte Zoe az ikrektől.

– Tippeljetek, mennyit? – kontrázott Tiggs vigyorogva.

– Hármat – jelentette ki Zoe.

– Hatot – találgattam.

– Egy tucatot.

Épp csak belekortyoltam a koktélomba és gyorsan lenyeltem.

 – Egy tucatnyit? Ti tizenkét tárcát emeltetek el? – valójában költői kérdésnek szántam. Nem válaszolt. Nem is vártam tőle.

– Mióta vagytok egy csapat? – érdeklődött Zoe.

– Ők ketten tizennégy éves koruk óta elválaszthatatlanok. Zeke és mi pár évvel később akadtunk össze velük. Aztán jöttek a többiek.

– Chas említette, hogy azután csatlakozott a csapathoz, miután megmentetted egy kulináris katasztrófától. Alig várom, hogy halljam, hogy is volt.

– Szólj Chasnek, hogy mesélje el. Égni fog, mint a rongy – ajánlotta Tex.

Miközben beszélgettünk, szokatlanul sok nő haladt el az asztalunk mellett. Először nem sejtettem semmit a dologról, ám amikor néhányan meg is álltak, sőt nevetgéltek mellettünk, rájöttem, hogy az asztalnál ülő férfiak figyelmét próbálják felkelteni. Bár a csajok háttal álltak nekik, mikor Snake és Tiggs is felállt, a válluk fölött kacéran pillantottak hátra.

– Meghívhatjuk a hölgyeket egy italra? – kérdezte Tiggs.

Bár a lányok nem pont italra vágytak, mégis úgy siettek el velük, mintha leárazás lenne egy cipőboltban és mindent ingyen adnának. Snake komótosan a bárpulthoz sétált, és úgy hajolt oda az egyik nőhöz, hogy az csak kapkodta a levegőt. Aztán a lány kezéért nyúlt, és magával húzta.

– Azt hiszem, mégsem volt szomjas – mondtam ki hangosan, aztán mikor eszembe jutott az emlék, hogy Noah és én is valami hasonlót műveltünk, arra késztetett, hogy a poharamért nyúljak, hogy a hirtelen kiszáradt torkomat csillapítsam.

– Neked nem kell kimenned mosdóba? – tette fel a kérdést Noah, és láttam rajta, hogy ugyanaz jár a fejében.

Intett a pincérnek, hogy fizetni szeretne.

– És mi lesz Snake-kel?

– Tudja az utat hazafelé.

– Úgysem marad sokáig – erősítette meg Tex. Igaza volt, mert öt perccel később az emlegetett szamár megjelent az asztalunknál.

– Meggondolta magát? – érdeklődött Zoe. Erre mindhárman ránéztek.

– Vagy nem – pillantott az órájára a lány.

– Kevesebb, mint négy perc. Az igen – állt fel Tex az asztal mellől. – Nekem is kedvem szottyant a desszerthez.

– Most komolyan, ez a kalózos dolog ennyire bejön nekik? Csak intesz az ujjaddal, és random nőket viszel a mosdóba.

Elkezdtem inkább babrálni az asztalterítővel, és nem voltam hajlandó Noah szemébe nézni, mert a mosdóban történt kis kalandunk egyre kevésbé tűnt különlegesnek, inkább úgy éreztem, mintha csak egy újabb strigula lettem volna a mosdó ajtaján.

Tiggs visszajött, és Tex eltűnt.

– Komolyan, ez olyan, mint az itt a piros, hol a piros játék, csak férfiakkal és egy mosdóval – közölte Zoe, aztán lehajtotta a maradék italát, és felállt.

Noah a kezemért nyúlt, amikor kifelé tartottunk, és odahajolt, hogy a fülembe súgja:

– Te voltál az első és az utolsó.

A szívem felforrósodott, és elvigyorodtam. Aztán csuklottam egyet, és újra elvigyorodtam. Éppen a felszerelést pakolták a jachtra, amikor visszatértünk. Miközben a fiúk elraktározták a cuccot, Zoe és én a móló végén álltunk, és a kikötött sétahajókat bámultuk.

– Felfogtad, hogy miféle csapatot gyűjtesz össze, hogy megtaláld Isabellát?

– Nem.

Felém fordult.

– Annyira izgi – pillantott hátra. – Örülök, hogy Harry beleegyezett, hogy segít. Még boldogabb leszek, ha a nagyapád is beszáll.

– Miért?

A fejével a fiúk felé intett.

– Mindent szándékosan csinálnak. Azt hittem, hogy hiányzik belőlük a tervezés, hogy csak az alantas ösztöneik vezetik őket, de ha ez így lenne, már rég kiütötték volna azt a seggfejet. De nem tették. Még csak nem is foglalkoztak vele. És ne sértődj meg, de egy ilyen csapat miért egyezne bele, hogy részt vesz egy olyan búvárexpedícióban, amiről még azt sem tudják, hogy nyereséges lesz-e? Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a pénz hajtja őket.

Furcsa érzés kerített hatalmába.

– Mire célzol ezzel?

– Miért várt Noah nyolc évet, hogy megkeressen téged?

Magam is elgondolkodtam ezen, de még nem kérdeztem meg tőle.

– Nem tudom.

– Nem találod furcsának az időzítést, hogy felbukkan Isaac, bosszút akar állni, és téged akar felhasználni a dolog kivitelezéséhez?

Ezzel nem szállhattam vitába, hiszen én is ugyanezen tűnődtem.

– És mindkettő épp akkor, amikor a szüleid azt az óriási leletet találták. Nem pont te magad mondtad, hogy az őrültek mindig előbújtak a föld alól, amikor a szüleid megütötték a főnyereményt?

Borzongás futott át rajtam, amint hallottam a saját hangomon hangosan kimondva a legbensőbb félelmemet.

– Úgy gondolod, hogy engem akarnak felhasználni, hogy elvezessem őket a szüleimhez.

– Nem, szerintem mostanra már tudják, kik a szüleid, és remélik, hogy az alma nem esett messze a fájától. Az is véletlen volna, hogy pont akkor tűnnek fel, amikor olyan közel vagy hozzá, hogy megtaláld Isabellát? Vitatkozhatnék azzal, hogy Noah érted tette, ha csak Noah lett volna, de az a fura, hogy az egész legénysége ilyen könnyen beszállt. Lehet, hogy pontosan azt adod nekik, amiért jöttek.

– Honnan tudtak volna Isabelláról?

– Honnan tudták, hogy hol laksz? Nyilvánvaló, hogy Noah szemmel tartott téged.

Olyan számítóan, kegyetlenül hangzott. Ezt képtelen lettem volna elhinni arról a férfiról, akit Cancúnban ismertem meg, de Noah maga mondta nekem, hogy ő már nem az az ember.

Zoe megfordult, és a kezem után nyúlt.

– Nem akarok ünneprontó lenni, csak biztos szeretnék lenni abban, hogy nyitott szemmel jársz. Eltereli a figyelmedet, mindig is így volt, de ő egy kalóz, és megszokta, hogy megkapja, amit akar. És bármennyire is romantikus elképzelés, hogy mindezt érted teszi, reálisan nézve, ez csupán egy tündérmese.

 

Másnap reggel a merülőfedélzeten álltam, de a Zoéval folytatott beszélgetés nem ment ki a fejemből. Kimondta a gondolataimat, és igaza volt, Noah valóban elbűvölt. Ő volt az az alak a festményemen. Mindig is ő volt. El akartam hinni, hogy eszközként használ, hogy elvezessem Isabellához? Nem, de bolond lennék, ha nem lennék óvatos. Bár az agyam egy része azt súgta, hogy mivel ők finanszírozták a merülést, így gyakorlatilag az ő felfedezésük lesz. Vajon Noah a nyakláncot választaná helyettem? Mélyen legbelül tudtam, hogy igen, és erre nem akartam gondolni, mert ez teljesen összetörte volna az álmaimat.

Ma három fős csoportokban merültünk le a csapattal. Az első kettő, aki velem tartott, az ikrek voltak, és mindketten ugyanolyan jól érezték magukat a víz alatt, mint a parton. Vártam, amíg Snake és Zeke búvárruhát öltött. Zeke-vel még nem beszélgettem, Snake-kel pedig utoljára St. Croixban elegyedtem szóba. Valamiért mindketten távolságtartóak voltak.

– Próbáljatok meg minél nyugodtabban lélegezni. Ha fel szeretnétek jönni a felszínre, mutassatok felfelé. Ha bármilyen okból kifolyólag megijednétek odalent... – mondtam, mire egyforma pillantást küldtek felém, és nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak. – …lassan emelkedjetek fel. Ha túl gyorsan jöttök fel, azt kockáztatjátok, hogy rosszul lesztek. És maradjatok együtt. Ne merészkedjetek túl messzire egymástól. Rendben, akkor kezdhetjük?

Lemerültünk, Noah-val és az ikrekkel ellentétben Zeke és Snake nem érezték biztonságban magukat a víz alatt. A félszeg mozdulataik bizonyították ezt. És én megértettem, hiszen ijesztő tudott lenni a tengermély. Figyeltem a buborékjaikat, szemmel tartottam őket, hogy ne kezdjenek el túl gyorsan lélegezni.

Noah talált egy roncsot nekünk, nem hajót, de attól még nagyon király volt. Egy kis propelleres repülőgépet, ami az óceán fenekén pihent. Valószínűleg egy tapasztalatlan pilóta, aki rossz időt fogott ki, vagy elromolhattak a műszerei. A gép fehér törzse kiemelkedett a zavaros vízből. Zeke előttünk járt, és bekukucskált a repülőbe. Snake csatlakozott hozzá. Óceáni sziklák között pihent, amelyeken néhány garnéla üldögélt. Halak úsztak ki-be a sziklák által kialakított réseken. Egy apró korallzátony telepedett meg közvetlenül a sziklák mögött, néhány rózsaszín és kék színű anemonával. Narancs- és citromsárga halak cikáztak körülöttük. Úgy nézett ki, mint egy jelenet a Némó nyomában című filmből.

Hirtelen a halacska eltűnt az anemónák között, és ettől nagyon rossz érzésem támadt. Visszafordultam a gép felé, és a túloldalon megpillantottam egy árnyékot, egy cápa jellegzetes mozdulatait. Jeleztem Zeke-nek és Snake-nek, de a figyelmük még mindig a gépre irányult. Az olyan filmek, mint a Cápa, szenzációszámba mentek. A cápák nem vágytak emberi húsra; nem arra vártak, hogy az emberek a vízbe kerüljenek, hogy jól felfalják őket. Azonban az lehetséges volt, különösen, ha vizes ruhát viseltek – ami szerencsére nem volt rajtunk, csak búvárruha –, hogy összetévesszék őket kedvenc táplálékukkal, a fókával. A trükk az volt, hogy úgy ússzunk a felszínre, hogy ne siessünk, és ne keltsünk feltűnést. Odaértem a srácokhoz, majd a cápa felé mutattam. Tudtam, hogy meglátták, mit jelzek, mert mindketten bepánikoltak. Felfelé mutattam, hogy emelkedjünk fel. A cápa egyre közelebb ért; a késeinkért nyúltunk. Ezt már megbeszéltük. Ha a cápa támadna, egy éles, gyors ütés az orrára a búvárkés markolatával elég lehet ahhoz, hogy elússzon. Szerencsénkre valami más érdekelte, mert irányt váltott és eltűnt. A cápa megjelenése véget vetett a merülésünknek. Snake jelezte, hogy emelkedjünk fel, ő előttem, Zeke pedig mögöttem úszott. Ha nem is szóltak róla, de körbevettek a védelmem érdekében.

Egy árnyékot vettem észre a szemem sarkából. A cápa volt az. Visszajött, és egyenesen felénk tartott. Nem gondolkodtam, csak reflexből cselekedtem, amikor a srácok és a cápa közé úsztam. A szívem a torkomban dobogott, amikor láttam, hogy egyenesen felém tart. Sikerült egy szolid ütést mérnem az orrára, de már felkeltettem az érdeklődését. Elúszott mellettem; érdes bőre, mint egy fémreszelő, végighorzsolta a lábam bőrét, ahogy elhaladt mellettem. A fájdalom olyan erős volt, hogy majdnem ráharaptam a nyelvemre. A vérem kavargott a vízben; a cápa kiélesedett érzékszervei ezt azonnal kiszúrták. A kíváncsi érdeklődése vérszomjassá változott. Ezúttal egyenesen felém tartott. Megpróbáltam elúszni, de nem voltam elég gyors. Eltátotta a száját, és a szemei rám szegeződtek. Soha nem féltem még annyira, mint abban a pillanatban. Még Isaac és csapatának borzalma is elhalványult ehhez képest. Azt hittem, nekem annyi, amíg meg nem láttam, hogy Snake és Zeke együtt mozdulnak, és késeikkel mindkét oldalról lecsapnak a cápára. Ahogy mozogtak, ahogyan lecsaptak, minden egyes késdöfés az állatba megborzongatott, hiszen ők jól értettek a gyilkoláshoz. Amikor a cápa nem mozdult többé, visszadugták a késeiket a tokjába. Zeke megragadott, és úszni kezdett velem a felszínre. Segítségért kiáltott, amikor felértünk. Snake már ott volt, amikor a csónakhoz értünk, és felemelt valakihez. Noah-hoz. Az arckifejezése nem arról árulkodott, mintha olyan emberé lenne, aki arra használna engem, hogy kincset találjon. Vadnak és dühösnek tűnt, de alatta kétségbeesettnek, mintha az elvesztésem gondolata megrémítette volna. Snake felugrott a fedélzetre, és miközben Noah megtámasztott, hogy egyenesen álljak, Snake levette rólam a felszerelésemet. Noah ölbe kapott, parancsokat kiabálva, miközben a konyhába vitt, majd óvatosan letett a pultra. Chas rögtön hozta az elsősegélydobozt; Zoe törülközőkért szaladt. Az egyik iker a gyógyszerallergiámról – ha lenne ilyen – faggatta Zoét. Noah a lábamra koncentrált, én pedig rá. Komoly arccal nekifogott a seb kitisztításának. Most is távolságtartónak tűnt, szinte érzelemmentesnek, mégis láttam, hogy a keze kissé remeg.

Felszisszentem, amikor a fertőtlenítő a sebhez ért. Egy erős kéz megnyugtatóan megszorította a vállamat. Felnéztem, és Zeke-et pillantottam meg. Zoe kukkantott ki Noah mögül, de az ijedt arckifejezése volt az, ami végül arra késztetett, hogy megnézzem a sebeimet. A combom merő horzsolás volt, amit csupán a cápa bőrének érintése okozott. Kirázott a hideg, ha arra gondoltam, mi kárt tehetett volna bennem az erős állkapcsával és a fogaival. A combom felső részét körülbelül egy tucat seb tarkította. Némelyik mély volt, és szivárgott belőle a vér, mások inkább csak karcolások voltak. És az egész terület a csípőmtől a térdemig olyan élénkvörös volt, mint a legdurvább égési sérülés.

Noah keze most már láthatóan remegett. Utánanyúltam és megfogtam. A szeme a szemembe nézett.

– Nem sok híja volt.

– Hát, nem. Ha ők nem lennének... – intettem a fejemmel Snake és Zeke felé – már halott lennék.

Snake mordult fel a konyha túloldalán lévő helyéről.

– Kurvára közénk és a cápa közé úszott – közölte. Dühös volt, nagyon dühös.

– Volt már dolgom cápával – jelentettem ki. És ez volt az igazság. Egyikőjük sem volt gyakorlott a vízben, még csak nem is érezték biztonságban magukat odalenn. Csak tettem, amit kellett, és újra megtenném.

– Hát, csakhogy ez most baromira nem jött össze neked, igaz?

– A cápával mi lett? – tudakolta meg Noah.

– Halott – felelte Zeke.

Zoe és én összenéztünk, mert olybá tűnt, mintha Noah maga akarta volna levadászni a cápát, ha az nem döglött volna meg.

Aztán újra felém irányult a figyelme.

– Amint a fertőzésnek a legkisebb jele is mutatkozik, irány a kórház.

Befejezte a sebem bekötözését, majd megfordult, majd egy árva szó nélkül távozott. Snake követte őt.

Zeke ottmaradt mellettem. Hatalmas alakja fölém tornyosult, és intenzív fekete szemei az arcomat figyelték. Szőke haja még mindig nedves volt az úszástól. Óvatosan megsimította a lábamat.

– Tudod, mit kell figyelni fertőzés esetében. Ugye?

– Persze.

– Ez volt a legbátrabb dolog volt, amit valaha láttam. Rettenetesen bolond, de rohadt bátor – közölte, majd Noah és Snake után indult.

– Kérsz fájdalomcsillapítót? – kérdezte Chas.

– Még mindig sokkos állapotban vagyok, úgyhogy most nem fáj annyira. Talán majd később, amikor az adrenalin kimegy belőlem.

– Alkoholt? Ezek után szerintem megérdemled – javasolta Chas.

– Egy Bahama Mama jól jönne.

– Máris hozom.

Zoe megvárta, amíg Chas eltűnik a spájzban, aztán felém fordult.

– Azt kell mondanom, talán tévedtem Noah szándékaival kapcsolatban. Az a pasi teljesen odavan érted.

Nagyon fájt a lábam. Most, hogy az adrenalin már nem zubogott bennem, alig hittem el, hogy megtettem, amit tettem. Szeretném hinni, hogy újra megtenném. De minden alkalommal, amikor lehunytam a szemem, láttam magam előtt a cápát, láttam, ahogy felém úszik, láttam, ahogy a szemeit rám szegezi. Zoe megjegyzése is motoszkált a fejemben. Nem voltam benne biztos, hogy Noah szerelmes belém, de határozottan nagyon erős érzéseket táplált irántam. Muszáj volt beszélnünk, mert nem tetszett, hogy nem egyértelmű valami, ha róla van szó. Tudtam, hogy törődik velem, hiszen annyi éven át hordta a nyakláncom, és azt a kavicsot, amit tőlem kapott, egy egyszerű követ, de Zoe észrevétele Noah és Isaac megjelenésének időzítésével kapcsolatban jogos volt. Muszáj volt magyarázatot adnia rá. Noah nem jött aludni. Arra gondoltam, hogy megkeresem, de az ő helyében időre lenne szükségem, hogy feldolgozzam, akármilyen nagy is volt a késztetésem.

Nem bírtam elaludni, így a nappali felé vettem az irányt. Az egyik asztalon kiterítettem néhány dossziémat. Keresgélni kezdtem a hajóról szóló információkat, konkrétan az ilyen típusú hajók kialakítása érdekelt, és az, hogy valószínűsíthetően hol tárolhatták a nyakláncot. A szekeret a ló elé fogtam be, hiszen még meg sem találtuk a hajót. Ha mégis megtaláljuk, gyorsan kellett cselekednünk.

Ha kitudódik, hogy mit keresünk, nem sok időnk lesz, mielőtt a területet elárasztják a kincsvadászok.

A bárpulthoz mentem egy üveg vízért. Nem tudtam, hogy valaki van a szobában rajtam kívül, amíg meg nem hallottam azt a mély, rekedtes hangot.

– Hogy van a lábad?

Megfordultam, hogy lássam Noah-t, amint az egyik bőrfotelben ül, egy pohárral a kezében.

– Fertőzésnek semmi jele, de pokolian fáj.

Nem láttam a szemét, de éreztem, hogy engem néz.

– Miért tetted?

– Mit?

Belehajolt a mellette lévő lámpa halvány fényébe, arckifejezése kemény volt, szinte kegyetlen.

– Ne játszd már a hülyét, baszki! Hagyhattad volna, hogy az a cápa elkapja Snake-et vagy Zeke-et.

Megsértődtem, de ugyanakkor nem is olyan régen még a halálát kívántam.

– A gyilkolás a te dolgod, nem az enyém.

Lecsapta az asztalra a poharát, ahogy felállt, és átszelte a köztünk lévő távolságot, majd egyenesen az arcomba meredt.

– Miért tennéd kockára az életedet az övékért?

Nem volt részeg, csak mérges, és őszintén megmondom, kicsit megijesztett. Megpróbáltam hátrálni egy lépést, de csapdába estem közte és a pult között.

– Válaszolj! Rohadtul a cápa és közéjük álltál. Miért?

– Ösztönösen cselekedtem.

A szemei izzani kezdtek, majd lepillantott a számra.

– Nem érezték biztonságban magukat a víz alatt, és Decker sokat tanított nekem a cápák viselkedéséről, miután egy kis időt eltöltött közöttük Fokvárosban. Hármunk közül én voltam a legfelkészültebb, hogy kezelni tudjam a dolgot. Most pedig te válaszolj nekem valamire. Miért vártál ilyen sokáig, hogy elgyere értem? – szegeztem neki a kérdést, mire elfordította a tekintetét. – Miért, Noah? Nagyon fura nekem, hogy te és Isaac egyszerre bukkantatok fel St. Croixban.

Hátrált egy lépést, de nem elég gyorsan, hogy ne vettem volna észre az arcán átfutó indulatot. Hogy mire gondolhatott, arról azonban fogalmam sem volt.

– Mert halott voltam.

Nem voltam benne biztos, hogy milyen feleletet vártam, de biztos nem azt, amit hallottam.

– Tessék?

– Emlékszel, mesélted, hogy azt hitted, meghaltam. Igazad volt. Néhány percig tényleg halott voltam.

Kinyújtottam a kezem, hogy megtámaszkodjak a bárpult tetején, mert a lábam elgyengült ettől a vallomástól.

– Mit akarsz ezzel mondani?

– Tudod, hogy miért szabtam meg Isaac képét, de azt nem tudod, hogy két évvel később éppen biztosítottuk ezt a jachtot egy drogkereskedő stricitől. Snake és én éppen elhagytuk a hajót, amikor valaki gépkarabéllyal sorozta meg a fedélzetet. Hat golyót eresztettek belém.

Kiszáradt a torkom, gombóc nőtt a torkomban, amitől képtelen voltam megszólalni.

– Hatot? – nyögtem ki végül.

– Ott döglöttem meg a fedélzeten.

Elvesztettem a küzdelmet, hogy talpon maradjak, és lerogytam az egyik bárszékre.

– Isaac volt az.

– Az a mocsok tudott ám haragudni.

– Azzal állt bosszút, hogy kinyírt téged?

– Úgy tűnik.

Noah világa ijesztő volt.

– Akkor miért csak most jött érted?

– Erre magam is próbáltam rájönni. Azt állította, hogy látta a sebhelyet az arcán nap, mint nap, de szerintem többről van szó.

– Szerinted dolgozott valakinek?

– Igen, de nem árulta el, hogy kinek, bár azok után, amin Zeke miatt keresztülment, juszt sem.

A tekintetem az alkarján kezdődő tetoválására vándorolt.

– Ez rejti el a hegeket.

– Ja.

– Megnézhetem?

Egy pillanatig hezitált, mielőtt elkezdte kigombolni a gombokat, és lehúzta az ingét. A törzsi minta végigvonult a karján a mellizmáig, majd körbe a hátán. Alaposan meg kellett néznem a mintát, hogy észrevegyem a kör alakú hegeket, egyet a vállán, kettőt a karján, egyet az oldalán, egyet a kulcscsontja közelében, egyet pedig veszélyesen közel a szívéhez. Ösztönös mozdulattal megcsókoltam valamennyit. Az izmai megfeszültek az érintésem alatt, aztán a teste teljesen mozdulatlanná vált.

Nem bírtam visszatartani a könnyeimet, amikor felpillantottam az arcára.

– Meg is halhattál volna.

Valódi szenvedélyt éreztem meg benne, amikor azt mondta:

– Kiérdemelted a csodálatomat, amikor vettél egy ananászt annak a kislánynak. Elloptál egy kis darabot a szívemből, amikor hagytad, hogy megérintselek azon az éjszakán a hajón, és kivívtad a tiszteletemet, amikor a barátaim és egy cápa közé álltál, de drágám... most pecsételted meg a sorsodat azzal, hogy csókot adtál a sebeimre – hajolt le hozzám, hogy a szemembe nézzen. – Az enyém vagy.

Hagyott rá időt, hogy ezek a szavak eljussanak a tudatomig, majd elindult az ajtó felé, és közben magára kapta az ingét. Közvetlenül azelőtt, hogy kilépett volna az ajtón, megállítottam.

– Tudom, hogy a legrosszabbat láttad az emberekben, hogy a tapasztalataid megkeményítettek, de akadnak azért jó emberek is a világon. Te azonban nem vagy annyira megkérgesedve, hiszen hurcolod magaddal a nyakláncom, és azt a kavicsot. Azzal, hogy megmutattad nekem, te is megpecsételted a saját sorsodat. Vissza akarlak kapni téged, de kérlek, ne törd össze a szívem.

Egy pillanatra megállt, majd eltűnt, de tudtam, hogy hallotta, amit mondtam.

Megszabadultunk a jachttól, és most, hogy tudtam, hogy lopott volt, és az előző tulajdonosa meghalt, teljes szívemből egyetértettem Noah döntésével. Gondolkodtam Isaacről és az időzítéséről, amikor Noah-ra támadt. Talán más okból választotta St. Croixot, és Noah csak a hab volt a tortán. A gondolat, hogy talán értem is jöhetett volna, nem tetszett, és mégsem ez lett volna az első eset, hogy a szüleim tevékenysége miatt engem pécéztek ki. Nagypapa azt mondta, hogy az összes levelet és csomagot megtartotta, amit az ún. rajongók küldtek. Kíváncsi voltam, hátha találunk köztük valami nyomot. Felhívtam is hívtam rögtön az öreget.

– Willow. Minden rendben van? Jól vagy?

– Persze, jól vagyok – nyugtattam meg. Utáltam, ha aggódik. Azt kívántam, bárcsak lenne rá mód, hogy enyhítsek az aggodalmán, de az ok, amiért hívtam, csak rontott a helyzeten.

– Említetted, amikor kisebb voltam, hogy az összes bolond levelezését megőrizted. Megvannak még?

– Meg, miért?

– Van rá esély, hogy a szigeten történt balhé kapcsolatban áll anyával és apával.

A hangja csípős volt a dühtől.

– Miért nem vagyok meglepve.

– Megtennél nekem egy szívességet, és átnéznéd őket? Nem tudom, mit mondhatnék, mit keress, de szerintem az a fickó, aki a szigetre ment, és kapcsolatban áll Noah-val, lehet, hogy engem vett célba. Isaacnek hívják, és azon gondolkodom, hogy lehet-e kapcsolata anyával és apával.

– Hol van most ez az Isaac?

Nem akartam elmondani neki az igazságot, mert csak megijeszteném, és valószínűleg azonnal indult volna értem.

– Ő nem árthat nekem.

– Biztos vagy benne?

– Teljesen.

– Mit tudunk még erről az Isaacről?

– Van egy sebhely az arcán, és egy gengszternek dolgozott Cancúnban.

– És szerinted lehet valami köze a szüleidhez?

– Az időzítése nem volt túl logikus, hacsak nem más okból volt itt, és Noah-t látva úgy gondolta, hogy befejezi, amit elkezdett.

– Befejezi, amit elkezdett? Mit akar ez jelenteni?

Hoppá, ebbe ne menjünk bele.

– Van egy közös ügyük régebbről.

– Nagyra értékelem, hogy nem meséled el, mi az, hiszen már így is nehezemre esik a pálya szélén üldögélni, miközben te keresed... nos... bármi is az, amivel foglalkozol. De így legalább lesz mit csinálnom, úgyhogy átnézem a levelezést, hátha találok valamit.

– Köszönöm.

– Bár lenne egy kérdésem. Azt hittem, a barátodat Kace-nek hívják.

– Kace Noah. Most már a középső nevén hívják.

– Biztos vagyok benne, hogy nem szeretném hallani az indokát.

– Szerintem sem.

– Figyelemre méltó önuralmat tanúsítok, drága Willow.

– Tudom, és ezt értékelem is.

– Hívlak, ha találok valamit.

Puerto Rico Old San Juan-i kikötőjében sétáltunk. Ez volt San Juan legrégebbi városrésze, és valószínűleg Alejandro is itt köthetett ki az Újvilágba tett számtalan látogatása során.

– Alejandro gyakran megtette ezt az utat. Valószínűleg ugyanebben a kikötőben kötött ki.

– Kiráz a hideg, ha rágondolok, de értem, miért szereted annyira. A kapcsolat a múlttal, a történelemmel.

– Tudom, miért tartott Noah-nak olyan sokáig, hogy eljöjjön értem – jelentettem ki. Zoe rám nézett.

Olyan régen történt, és most már jól is volt, de a gondolat, hogy azon a fedélzeten fekszik, ráadásul a lőtt sebekbe bele is hal... megértettem Noah reakcióját a cápatámadásra.

– Isaac levadászta, majd lelőtte. Hat golyót kapott. Néhány percig halott volt.

Zoe megtorpant, és elsápadt az arca.

– Szerinte Isaac dolgozhatott valakinek, és ezért jött St. Croixba.

– Mi célból?

– Nem tudja.

Zoe figyelme továbbvándorolt a kikötőben, arrafelé, ahol Noah Zeke-kel és Flynnnel sétált.

– Imádják őt. Mármint amennyire a kalózok képesek imádni valakit. És olyan kifinomult, ahogy jár és beszél, pedig ő csak egy nagy plüssmackó, nem igaz?

– Mackó? – hökkentem meg, majd rápillantottam a kérdéses férfira. – Nekem nem pont egy mackó jut eszembe, amikor ránézek.

– Láttad azt a férfit meztelenül.

Láttam, és újra látni fogom, de nem csókolóztam vele.

– Én meg azt, ahogy Snake-et bámulod.

– Az a pasi hideg, mint a jég, de ördögien dögös. Rajongok ezért az ellentétért.

Elhaladtunk egy újabb vendéglátóhely mellett, ami egész kellemes helynek tűnt, hogy esetleg kaphatnánk valamit inni és enni. Zoe is erre gondolt, mert megkérdezte:

– Egyébként hová megyünk? Éhes vagyok, és ez már az ötödik hely, ami mellett elhaladunk.

A kérdésére körülbelül öt perccel később kaptunk választ, amikor beléptünk egy olyan helyre, amit csak úgy tudtam leírni, hogy a legvacakabb lebuj, ami csak létezik. Kint részegek voltak, bent prostituáltak, akik közül sokan dolgoztak. Snake az egyikük felé vette az irányt, megragadta és az ölébe húzta. A lány vihogott, mint egy iskoláslány, de nem volt túl hiteles. Olyan nő volt, aki már mindent látott és megtapasztalt.

– Szépen vagyunk – motyogta Zoe. – Be van állva, ha azt hiszi, hogy bármit is eszem erről a helyről. Inkább a saját karomat falnám fel.

Noah eltűnt hátul. Egy pillanatra azt hittem, hogy talán az egyik kurvával üzletel, de ha a kapcsolatunk működni akar, meg kellett bíznom benne. És bíztam is, még ha alig ismertem is.

Zoe és én határozottan úgy néztünk ki, mint a partra vetett halak. Az egyik falnál álldogáltunk, hozzá sem mertünk érni, mert ki tudja, mi van azon a falon. Nem messze tőlünk két ember éppen ugyanannak a falnak támaszkodva kufircolt.

– Bájos egy hely – morogta Zoe.

Néhány perccel később még bájosabbá vált. Hátul az egyik asztalnál emberek kártyáztak, és az egyik játékos láthatóan nem örült a vereségnek. Felállt, majd felborította az asztalt. A többi homályba veszett, amikor pisztolylövések dördültek. Flynn és Chas a semmiből tűntek fel, és elénk álltak, miközben kitört a káosz. Sikerült kikukucskálnom Flynn vállánál, és észrevettem Noah-t a dulakodásban. Teljes verekedéssé fajult a dolog, de a szemem csak rá szegeződött. Megragadta az egyik embert a fejénél fogva, és az arcát az asztalhoz csapta. A vér a törött orrából szétfröccsent mindenfelé. Egy másik hátulról rontott rá. Olyan gyorsan mozdult, hogy az ütéstől a fickó feje hátracsapódott. Egy másik pasasnak a karját törte el. Hallottam a csont reccsenését a terem túlvégén, ahol álltam. Amilyen gyorsan elkezdődött, olyan gyorsan vége is lett. Noah tekintete egy pillanatra összekapcsolódott az enyémmel, gondolom, hogy megbizonyosodjon róla, jól vagyok, mielőtt visszament oda, ahol a verekedés kezdete előtt volt.

Zoe tekintete elkapta az enyémet.

– Szeretném visszavonni az előző kijelentésemet. Ez az ember határozottan nem egy plüssmaci.